Forrás, 2005 (37. évfolyam, 1-12. szám)

2005 / 9. szám - Csiki László: Kutya a háznál (regényrészlet)

- Először a vezetők - mondta a guru, nénikéin szájából véve ki a szót. - A legfőbb bűnösök. Mindannyian a vécében kapkodják a levegőt, amikor már nem lesz levegő, öklendeznek, fuldokolva saját hányadékuktól és a seggtörlő selyempapírjuktól. És visszájára fordulva lepereg előttük egész életük, bűnük, szemükbe vájják holtukban nőtt karmaikat az áldozatok, és láztól cserepes, érdes nyelvükkel megnyalják a szemgolyójukat. És így tovább, pusztulva fogyatkoznak, egyre lentebb a rangsorban, legvégül még a jegyszedők és a nőgyógyászok is.- Nincs más megoldás - mondta néném.- Nem vagyunk méltók - mondta az apró ember. - Békén tűrtünk, de méltatlanul és hiába. Minékünk is veszni kell. De mi, a megnyomorítottak, elnémítottak, mindenünktől, még lelkűnktől is megfosztottak, úgy végezzük, káprázva, mintha kéjgázt lélegeznénk be. Átszenderedünk a semmibe. Sok a mi bűnünk, de kényszerből vétkeztünk, nem tulajdon szándékunk, kedvünk szerint, hanem mert bűnösen ragaszkodtunk az életünkhöz, melynek a legfőbb jónak kellene lennie, de mégsem az. A parancsolat pedig az: ha jó cselekedetet nem tehetsz, rosszat bár ne tégy, de mi nem ismertük a mértéket a rosszban, az önzésben, még ha életünket mentettük is általa. Eltűnt a mérték, és a főbűnösök azok, akik szét- folyóvá, megfoghatatlanná tették, akár a vizeket, hihetetlenné tették azt, amiben önként hinnünk emberi erény volna, és belénk sulykolták, hogy a hit kötelesség csupán, nagy muszáj és kevés jutalom, és felállították, kifaragták, kifestették ehhez a bálványaikat.- Azt a kurva boltost akarom csak túlélni - mondta néném -, hacsak egyetlen perccel is, hogy lássam elégni a gyehennában. Aztán már nyugodtan állok én elébe.- Festett képeket kellett imádnunk - mondta az apró férfiú a nagy fejéből -, s mi, ha nem hittünk is bennük, imádkoztunk hozzájuk. Ez a mi legfőbb bűnünk, a hit nélkül való fohászkodás.- De az a fő - mondta nénikém -, hogy betartsák a sort. Előbb a fők. Hogy mi sorra-rendre végignézhessük, amint leég a fülük, kifreccsen a forróságtól a szemgolyójuk, és sisteregve perzselődik, lángol nagy tökükön a szőr, a faszuk meg töpörtyűvé zsugorodik a pocakjuk alatt.- Igazságos rendnek kell lennie a pusztulásban - mondta az apró ember. - Egyetértek. És ami a fő, nekik is látniuk kell végre ezt a rendet, az igazi, a világrendet, végig kell nézniük saját megsemmisülésüket. Az a valóságos, az illő büntetés számukra, nem a halál. Nehogy azzal a tudattal múlnának el, hogy nagy mű omlik össze a nyomukban. Nehogy megdicsőülnének a romokon, és vértanúglóriával végeznék.- Én előbb felakasztanám őket a glóriájuk hurkára - mondta néném. - Gyere, kicsim, mielőtt elmész, mutatok neked valamit.

Előttem indult be a kamrába, nekem a tűzhely mellett kellett eloldalaznom, és közben megpillantottam rajta egy gőzölgő lábast, benne a kifőzött mákgubókat, a szagot is megéreztem. Az asztalon két bögre állt, kiitták már belőlük a máktea javát.

A sötét kamrában nagy későre vettem észre, amit mutatni akart. Egy húsvágó deszkán hevert, és az éjjel zsákvarró tűt szúrtak a szíve tájékára. Izé volt az,

19