Forrás, 2005 (37. évfolyam, 1-12. szám)

2005 / 7-8. szám - A lexikon címszavai

programot, felüdülést, -» szórakozást jelent a teljes családnak. A (be)vásárlás ilyképp ünnep, szertartás, profán istentisztelet, az evilági üdvözülésbe vetett föltétien hit kinyilatkoztatása. „A vallás a népek ópiuma" - hangoztatta hajdanán Heine, majd nyomában Kari Marx. Ma alighanem így módosítanák tézisüket: „A (bevásárlás a népek ópiuma." A szombatokon tehát fölkerekedik a család apraja-nagyja, hogy elvegyüljön a hozzájuk hasonlók tömegében, bevásárlókocsit tologasson a zsúfolásig megrakott polcok labirintusában, megszámlálhatatlan árucikket vegyen szemügyre vagy a kezébe, a dupláját vásárolja meg annak, mint amire és amennyire szüksége van (-» eszközök), s a pénztártól távozóban, de még inkább otthon átélje a gazdagság, a birtoklás, a szabad választás, sőt: a korlátok nélküli szabadság mámorát. Hazavihette a fölösleget, a fölöslegest is, s az áruházban, a plázában, a hipermarketben is otthagyhatta a fölösleget: azt, amit értéktöbbletnek, haszonnak, kevésbé elegáns szóval profitnak neveznek. -» bevásárlóközpontok

Lőrinczy Huba

vers I. Lehet vers nélkül élni???? - Lehet. A mai Magyarország lakosságának kb. ... (behelyettesítendő szám) él nélküle.

Balázs Géza

vers II. Ritkán születik jó vers, ha a költő az üres papírra legelőször a saját nevét írja fel.

Balia D. Károly

versajánlás Régebben roppant módon idegesített minden versajánlás. Ha tudom, hogy kinek szól a vers, törleszkedésnek érzem, ha nem tudom, akkor nem mond semmit az ajánlás, csak kirekeszt valamiből, ami szerző és címzett magánügye. Újabban azonban egyre több versem születik, amelyek határozottan valakinek szólnak. Mind-mind lenyomozhatóan egy-egy írás, írásrészlet vagy határozottan köthető személyes benyomás kapcsán jöttek létre. Hálátlannak és nagyképűnek érezném szó nélkül eltörölni ezeket a nyomokat (pedig régebben ezt tettem, szőrös szívvel), olyan lenne ez, mint letagadni azt, amit másoknak köszönhetek. A találkozások talán a legfontosabb dolgok az életünkben, az íráson keresztüli találkozások is.

Kurtág György előadását hallgatva Franciaországban, egy kerékasztalon, ahol én is a felszólalók közt voltam, nagyon megfogott, mikor azt mondta: ő nem is tud komponálni, csak személyre szabottan. Zenéje mindig valakihez szól. Azt mesélte például, meghalt egyszer egy jó barátja, egy svájci kortárs zenei stúdió vezetője, ha jól emlékszem, karmester. Képtelen volt akárcsak egy kondoleáló sort is papírra vetni, mindent hamisnak érzett volna. Épp ezért írt egy rövid darabot egy szál hegedűre, csupa állati nyüszítés, artikulálatlan sirám volt az egész, és megkérte egy zürichi ösztöndíjas volt tanítványát, akinek a kottát elküldte, hogy kopogtasson be a gyászoló házba, lépjen be, és szó nélkül játssza el a darabot. Ez a történet nekem olyan, mint egy nagy jobbegyenes bokszkesztyű nélkül. Kurtág György útja persze nem az enyém. Mégis nagyon erősen megrázott, s azóta mintha jobban mernék személyes verseket írni.

160