Forrás, 2005 (37. évfolyam, 1-12. szám)

2005 / 7-8. szám - A lexikon címszavai

művészeti irány? Nem tudok nagyobb, végletesebb szürrealizmust elképzelni annál, mint amikor a kiszolgáltatottság felszámolásáról, a szegények rabságának eltörléséről, az „éhes proletár" felszabadításáról azok beszélnek/énekelnek, akik anyagilag gazdagok, akik a megszerzett javakban dúskálnak, (Petőfi szavával) „selyempámákon nyugszanak".

Tüskés Tibor

szemét-hulladék A meghatározás szerint, ami fölösleges. Egyre nő a mennyiségük. Eredetileg, az ember megjelenése előtt a természetben nem létezett, minden hasznosult. Ha valamire az élővilágnak nem volt szüksége és nem tudta felhasználni, azt a bolygónk jól elraktározta. Hogy illetéktelen ne jusson hozzá. (Urán, kőolaj, szén, egyes életeredetű kőzetek.)

Ezekből következik, hogy hulladék, szemét mindazon ember által előállított, mesterséges, azelőtt nem létezett dolog, amivel a természet nem tud mit kezdeni. Nem rendelkezik eszközökkel a lebontásához.

Mi a forrásuk? A gyártás során keletkező melléktermékek, csomagolóanyagok, vissza nem váltható, ill. forgatható dolgok, elromlott eszközök. (A gyárak rontásidőzítő részlege tevékeny, mondván: „mi serkentjük a termelést, növeljük a GDP-t".) -* fölösleges dolgok

A fölösleges hulladékok részben gázok. Eredetileg természetes anyagok, az élet velejárói, azonban egy bizonyos mértéken felül visszaütnek az életre és károsítják azt, illetve lehetetlenné teszik annak egyes alakjait (üvegház-gázok).

György Lajos

szemét, hulladék, piszok Gyakran és sokan mondják, hogy annyi közmunkással, amennyit az adófizetők pénzéből évente finanszíroznak, egyszer ki kellene takarítani az egész országot. Az árkokat, az erdőszéleket, a vízpartokat, a falu- és városszéleket. Egy ilyen nagy akció sikere talán a fejekben lévő rendetlenség felszámolásához is hozzájárulna.

Csatári Bálint

szégyen József Attila fájdalmas nagy versében, a Hazám címűben, miután elszórja hazájára, nemzetére minden átkát és elsírja minden keserűségét népe múltjáról és jelenéről, végül fajtánk minden bűne és balgasága ellenére így zokog fel: „édes Hazám, fogadj szívedbe, hadd legyek hűséges fiad.” (Most ne térjünk ki arra, ami úgyis köztudott, miszerint minden magyar költőt egyetlen dolog jogosít fel népe, nemzete, hazája ostorozására, mégpedig az, hogy ezt a népet stb. mindenekfelett szereti; szitkai, átkozódásai sohasem csapnak át gyűlöletbe...) Nagy László egyik korai versében ugyanarra kéri az Istent, hogy adjon neki szerencsét, szerelmet, üres vékába gabonát stb., de „kívánságlistájának" a végén azért megmondja az Úrnak: „Nekem a kérés nagy szégyen, adjon úgyis, ha nem kérem."

Ez a két versidézet csak azért került egymás mellé, azért kényszerítettem itt egymás mellé, mert számomra - s talán nem csupán az én számomra - különös aktualitással bírnak. Ugyanis kétezernégy november 28-a van, kerek egy hét választ el bennünket december 5-től, attól az ügydöntő (számomra valójában

140