Forrás, 2005 (37. évfolyam, 1-12. szám)

2005 / 7-8. szám - A lexikon címszavai

semmitmondó szócikk Balogh Tamás sokbeszéd -* logorrhea Balázs Géza sorban állás Sokan hitték, joggal, hogy az állam-szocializmussal megszűnik ez is, mint valóban felesleges, és az idegeinket is gyakran felőrlő tevékenység (vagy fogalom is talán). Az utóbbi, mármint az egykoron volt fogalom mivoltát erősítheti, hogy hány évet is kellett megfelelő előleg befizetése után jelképesen sorban állni egy Trabantért. Most is gyakran sorban állunk az okmányirodá­ban, a vasúti pénztárnál, vagy fizikailag ugyan nem állunk feleslegesen sorba, de sorszámot osztanak, s azzal állunk sorba. E feleslegünk úgy tűnik tehát rendszeri üggetlen. Csatári Bálint súly-feleslegek (elhízás, kövérség, magas vérnyomás, szívbetegségek stb.) A búskomor magyar szereti a hasát, így eszik és hízik. Egyszer élünk! - mondja. Egyébként ezzel a „felesleggel" is számos „kevés" áll szemben: kevés mozgás, kevés reformétel, kevés pénz a fitneszszalonokra... Csatári Bálint súlyfölösleg I. Akár a tehetetlen és a súlyos tömeg ekvivalenciájából is kiindul­hatnék. Súly, tehetetlenség, depresszió. Egyik gyermekkori versem szintúgy emlí­tést tesz a súlyról: amikor megemelhetetlenségbe nehezülnek a súlyok. A szellem­hez képest már az is botrány, hogy van testünk. Bármekkora. Mert egy angyalhoz képest a pillangó is ólomszámyon repül. A fogyókúra csak végső stádium, a súly­adóval megvert szellemiség, a létbe nyomott lélek intő jele. Sokan megkönnyeb­bülnének. Szabadulnának a súlyfölöslegtől. Norbi szerint, avagy mások szerint - az írások szerint. Mások súlyt emelnek, hogy még nehezebb legyen. Atlasz hátán a Föld a súly, kinek térkép e táj? Győzike barátom fogyózik, én hízóznék most, hisz súlyhatár alá vert a vírus. A sejt makrovilágához képest a ma született bárány és a ma született csecsemő már mikrovilági lény, hisz nem grammra, hanem kilóra mérik. Amikor az ember naponta megmérettetik, még nincs igazság, nincs Justitia, csak védőnők vannak akkor. Az igazsággal szembesülve pedig legtöbbször már nincs mérce. Mérlegelés, méretkezés. Egy transzvesztita megkérdezte kollégáját: pici, nem láttad a mellem? Hasonló stílusú kérdés, két sportoló között: hoztad a súlyod? Igen, itt van velem. Az anorexiás embercsonkig égve és csontig fogyva is kövérnek érzékeli magát. A tévedésnek nincs határa. (Pehelysúly, cirkálósúly, lég­súly.) A kérdések súlyáról még szó sem esett. Amikor a helyzet önmagáért beszél, ott a legsúlyosabb kérdések is fölöslegesek. Sebeők János sportkommentátor Néztük az olimpiát, szurkoltunk, örültünk a magyar sike­reknek, de felmerült bennem, vajon minden egyéb nemzet ennyire köldöknéző-e közvetítési technikájában. Soha egy nem magyar sportoló, egy világsztár meg 128

Next

/
Thumbnails
Contents