Forrás, 2005 (37. évfolyam, 1-12. szám)
2005 / 7-8. szám - A lexikon címszavai
Az pedig még jobban bosszant, hogy ha a kutyatápot és a sokféle gépkocsimárkát ennyire lehet reklámozni, miért nem lehet a léleknemesítő ügyekkel ugyanezt tenni?! Tudom a választ: azért, mert az árureklám pénzt hoz a konyhára az árucikkek gyártóinak, a kulturális reklám pedig rosszabbik esetben még ráfizetéses is. De nézzük meg, mit mond erről Csoóri Sándor egyik 2002-ben írott - az Elveszett utak című kötetében található - esszéjében: „1977 őszén, ha jól emlékszem, október vége felé egy meghökkentő plakát lepte el nagy tömegben Budapest utcáit. Falakon, hirdetőoszlopokon jelent meg, üzletek óriási kirakatában, főként könyvesboltokéban. S a plakátról, csodák csodája, nem politikus, hanem egy költő nézett ránk nagy, látomásos szemével: Ady Endre. Az ő születésének századik évfordulóját hirdették a plakátok. Még soha ilyen meglepetést! Soha ilyen nagyvonalúságot! [...] Tavaly Németh László, az idén pedig Illyés Gyula születésének a századik évfordulóját hozta közénk az idő. És Budapest utcáin egyikük arcképe se jelent meg ebből az alkalomból. Pedig százévenként egy-két hétig övék is lehetne Budapest minden utcája, sugárútja, magassága, hadd vésődjék belénk: kik is voltak ők a magyar irodalomban [...] Talán az Ady-év s az egész plakátügy eszembe se jut, ha az idei év nem a plakátok tobzódó éve lett volna. De az volt! Kilencedik hónapja múlt el, hogy igazán nem láttam tőlük a várost. Sem a hidakat, sem a Dunát, mert mindenütt politikusok arcképei virítottak, lebegtek, nyomultak elém [...] Mi tagadás: rosszul éreztem magam gyönyörű fővárosunkban. Legdurvábban a stílusérzékemet sértette ez a gátlástalan előrenyomulás, a pénzen is megvásárolható nélkülözhetetlenség tudata." (Egy híd mért nem hazugság? Szabad csapon- gások Illyés ürügyén) Erről van szó! A nemes reklám pénzt nem hoz ugyan, de sokat tehet azért, hogy ne az angol nyelvű reklám által terjesztett életérzés hódítson, hanem - Csoóri szövegére visszautalva - jobban és otthonosabban érezzük magunkat, kiki a maga városában vagy falujában, s végső soron országunkban. Más országoktól természetesen vegyük át a tartalmas reklámozási mintákat! Ismét egy közelmúltbeli újságcikkre hivatkozhatom (Muharay Katalin: A búsképű örömünnepe, Népszabadság, 2005. január 26.). Arról van ebben szó, hogy a négyszáz éve megjelent Don Quijote évfordulós megünneplésére milyen programmal készülnek Spanyolországban. Lesz persze ebben is pénz és üzlet a turistautakkal és ehhez hasonlókkal, de a végső cél és a lényeg nem ez, „hiszen Don Quijote nemcsak turisztikai hívószó, hanem kulturális identitást is adott a régiónak [...] A megemlékezések középpontjában természetesen a modern regény előfutáraként számon tartott mű áll, amelyet újabb kiadásokkal is igyekeznek népszerűsíteni. Megjelent az első kiadás fakszimile változata, egy kritikai kiadás, egy olcsó, egy euróért árult népszerűsítő kiadvány, valamint egy kifejezetten gyermekek számára készült változat is. Többféle színházi, többek között szabadtéri és utcai előadásra is sor kerül, és lesz egy, a Don Quijote témakörben rendezett klasszikus színházi fesztivál Almagróban. Egy vándorszínház 50 településre viszi el a Don Quijote-előadást" - és számos, a témához kapcsolódó kiállítást is rendeznek. S ami a legfontosabb: 123
