Forrás, 2005 (37. évfolyam, 1-12. szám)
2005 / 7-8. szám - A lexikon címszavai
nem él a magyar ~! Mélyen, elrejtve, évtizedeket átaludva, de él! És ugyanígy tudok énekelni Kolozsváron, a Balatonnál, Hortobágyon, és ne feledjük, a „Nemzetinél, ott, ahol a hatos megáll", meg természetesen Krasznahorkán is. És akkor már ott vagyok a gyermekkorom dalainál, a Gyöngyhajú lánynál, a Szabadnak születtemnél, a Homok a szélbennél, a Nagyvárosi farkaskölyöknél, vagy a mostani mobiltelefon-hangomnál: „szemedbe nézek, egy gyönyörű szép szivárvány, csillog a fényben, mint síromon a márvány..." És a nyári táborban mindig előkerül egy gitár, és megszólal a „Ha én rózsa volnék...", s máris könnyek gyűlnek a szemembe. Megbukott a Kodály-módszer? Két évvel ezelőtt egy pénteki fogadáson valaki bemutatott Bródy Jánosnak. Örvendtem. Másnap, egy borfesztiválon Szörényi Levente mellé ültettek le. Ilyen nincs, gondoltam. És szeretnék még kezet rázni sok remek magyar zenésszel, Demjén Ferenctől a Ghymes együttesig, Sebestyén Mártáig és Maczkó Máriáig. (Vagy ha az nem sikerül, legalább tapsolni nekik.) Fölösleges? Balázs Géza népszavazás A felséges nép - gondolta, írta Petőfi. Talán a francia forradalom óta gondolja a világ, tudja a világ, hogy a népfelség mindenekfölött. Nyilván vannak kérdések, amelyekről meg kell, sőt kötelező megkérdezni a népet, az istenadta népet - és amelyik néha úgy fizet vissza, mint Petőfi Sándornak, a választáson. Meg december 5-én, 2004-ben, sokaknak. (A rossz és rosszul kérdezők fölösleg-voltát fölösleges külön hangsúlyozni.) Az irodalom dolgában természetesen nem a népszavazás dönt. A magyar irodalom sokféleségének megmaradásában, megőrzésében sem - legyen szó akár a tájak, politikai határok adta-szabta különbségekről, akár az egymástól eltérő esztétikai nézetek, alkotói felfogások, módszerek különbözéséről. Éljen a magyar irodalom köztársasága - állampolgárságtól függetlenül. Kántor Lajos nevezetlen kaka Dorottya lányom felháborodva jön ki a vécéből: dolgát végezte volna, de a kagylóban ott díszlett lehúzatlanul valakinek korábbi „műve". A körkérdés nyomán, miszerint az elkövető fedje fel kilétét, természetesen semmi sem derült ki. Vagyishogy az, ami ilyenkor legtöbbször: hogy senki sem tette. Johanna lehetett az, ő nem jutott még el odáig, hogy a nyilvános beismeréshez szükséges önlegyőző lendületet mozgósítani legyen képes. Dorottya kis idő múltán újra előkerült, és megkérdezte Julit: ádventi jócselekedetnek számít-e, ha valaki a „nevezetlen" kakát lehúzza. Csak úgy csendesen, szomorkásán, mert attól tartott, ez „nem számít", nem jár érte jópont, következésképpen nem lyug- gathat tűvel újabb mintát „kisingére". Ezeket a jócselekedetekkel kicsipkézett papír-ingecskéket aztán a karácsonyfára aggatják, a kis Jézusnak ajándékul. Juli azt felelte, már csak azért is megérdemli a jópontot, mert így megnevettette... Lackfi János nő Hogy mi a jó? Nőben például az, ami nő. Minden, ami férfi, fölösleg, ha az ember a nőt szereti a nőben. Onagy Zoltán 110
