Forrás, 2005 (37. évfolyam, 1-12. szám)

2005 / 7-8. szám - A lexikon címszavai

nem él a magyar ~! Mélyen, elrejtve, évtizedeket átaludva, de él! És ugyanígy tudok énekelni Kolozsváron, a Balatonnál, Hortobágyon, és ne feledjük, a „Nem­zetinél, ott, ahol a hatos megáll", meg természetesen Krasznahorkán is. És akkor már ott vagyok a gyermekkorom dalainál, a Gyöngyhajú lánynál, a Szabadnak születtemnél, a Homok a szélbennél, a Nagyvárosi farkaskölyöknél, vagy a mostani mobiltelefon-hangomnál: „szemedbe nézek, egy gyönyörű szép szivárvány, csil­log a fényben, mint síromon a márvány..." És a nyári táborban mindig előkerül egy gitár, és megszólal a „Ha én rózsa volnék...", s máris könnyek gyűlnek a szemembe. Megbukott a Kodály-módszer? Két évvel ezelőtt egy pénteki fogadá­son valaki bemutatott Bródy Jánosnak. Örvendtem. Másnap, egy borfesztiválon Szörényi Levente mellé ültettek le. Ilyen nincs, gondoltam. És szeretnék még kezet rázni sok remek magyar zenésszel, Demjén Ferenctől a Ghymes együttesig, Sebestyén Mártáig és Maczkó Máriáig. (Vagy ha az nem sikerül, legalább tapsol­ni nekik.) Fölösleges? Balázs Géza népszavazás A felséges nép - gondolta, írta Petőfi. Talán a francia forradalom óta gondolja a világ, tudja a világ, hogy a népfelség mindenekfölött. Nyilván vannak kérdések, amelyekről meg kell, sőt kötelező megkérdezni a népet, az istenadta népet - és amelyik néha úgy fizet vissza, mint Petőfi Sándornak, a választáson. Meg december 5-én, 2004-ben, sokaknak. (A rossz és rosszul kér­dezők fölösleg-voltát fölösleges külön hangsúlyozni.) Az irodalom dolgában természetesen nem a népszavazás dönt. A magyar irodalom sokféleségének megmaradásában, megőrzésében sem - legyen szó akár a tájak, politikai határok adta-szabta különbségekről, akár az egymástól eltérő esztétikai nézetek, alkotói felfogások, módszerek különbözéséről. Éljen a magyar irodalom köztársasága - állampolgárságtól függetlenül. Kántor Lajos nevezetlen kaka Dorottya lányom felháborodva jön ki a vécéből: dolgát végez­te volna, de a kagylóban ott díszlett lehúzatlanul valakinek korábbi „műve". A körkérdés nyomán, miszerint az elkövető fedje fel kilétét, természetesen semmi sem derült ki. Vagyishogy az, ami ilyenkor legtöbbször: hogy senki sem tette. Johanna lehetett az, ő nem jutott még el odáig, hogy a nyilvános beismeréshez szükséges önlegyőző lendületet mozgósítani legyen képes. Dorottya kis idő múltán újra előkerült, és megkérdezte Julit: ádventi jócselekedetnek számít-e, ha valaki a „nevezetlen" kakát lehúzza. Csak úgy csendesen, szomorkásán, mert attól tartott, ez „nem számít", nem jár érte jópont, következésképpen nem lyug- gathat tűvel újabb mintát „kisingére". Ezeket a jócselekedetekkel kicsipkézett papír-ingecskéket aztán a karácsonyfára aggatják, a kis Jézusnak ajándékul. Juli azt felelte, már csak azért is megérdemli a jópontot, mert így megnevettette... Lackfi János nő Hogy mi a jó? Nőben például az, ami nő. Minden, ami férfi, fölösleg, ha az ember a nőt szereti a nőben. Onagy Zoltán 110

Next

/
Thumbnails
Contents