Forrás, 2005 (37. évfolyam, 1-12. szám)
2005 / 7-8. szám - A lexikon címszavai
A szellemi szomjúságban egybeesik fölösleg és hiány. A szellemre szomjas ember csak a szellem pazar gazdagságából csillapíthatja szomját, de mennél nagyobbat kortyol a szellemből, annál szomjasabb lesz rá, és mennél szomjasabb lesz, annál szellemibb, azaz szellemmel annál telítettebb, és annál többet adhat át belőle másnak. És - a paradoxon megkoronázásaképp - mennél többet ad át a szellemből, annál többje lesz. Tábor Ádám fölösleg és hiány / férfi és nő A férfi személyfölösleg: az első előtti nap: a szerelmi aktusban túlcsordul önmagán: teremt. Potenciája újjáteremti a nőben a hiányt, az aktussal újjáteremti benne a fölösleget: a fölösleg a hiányban újjáteremti önmagát: éggé vagy földdé. A nem-teremtő fölösleg a szenvedés forrása, a teremtő fölösleg a beszéd forrása. A nő személyhiány: a hetedik nap: a szerelmi aktusban megpihen. Hiányba avatása a férfi megpillantása, fölöslegbe avatása a férfi magába fogadása. A hiánybaavatás: a szombat kezdete, a fölöslegbeavatás: a kezdet kezdete. A tevékeny hiány: a szenvedés, a megpihenő hiány: a nyelv. Tábor Ádám fölösleg - felesleg Melyik a helyes? Nyilván mindkét változat helyes. Azonban szótáraink inkább a fölösleg szót részesítik előnyben, talán annak ö-ző, vagyis zeneibb volta miatt. Tudjuk, hogy a magyar nyelvben nagy az e hang megter- heltsége. Akik ismerik és használják a zárt e-t, vagy ezek helyén ö hangot használnak, sokkal zeneibb hangzásban beszélnek. A fölösleg szót erősíti még a fölös (több a kelleténél) jelentés is. Használjuk bátran nyelvjárási formáinkat! Balázs Géza fölöslegek - önmagunkban „Ötven felé kivetjük önmagunkból /mindazt, ami cifra és szedett-vedett lom / s olyan komor, fönséges lesz a lelkünk, / olyan hideg és kongó, mint a templom" - írta Kosztolányi Dezső az Ötven felé verssoraiban a Negyven pillanatkép ciklusában. Olyan valóságos pillanatot vesz észre a költő, amilyen nagyon sok emberrel előfordul. Ötven felé, hatvan felé, hetven felé, nyolcvan felé. Az évtizedek múlásakor észrevétlenül „rendeződik" értékrendünk, megváltozik életmódunk, és néhány korábban nagyon fontosnak tartott szokás, elv, érték stb. fölöslegesnek tűnik; nem tartjuk fontosnak. Az élettér leszűkül, a közelire jobban odafigyelünk, a nagy távlatok elhalványodnak előttünk. Egy kézfogás, egy jó szó, egy csók, egy találkozás, egy pillanatnyi odafigyelés, egy utcai „hogyvagy" jelentősége megnő. Kidobunk életünk léghajójából sok „cifra és szedett-vedett lom"-ot - ahogy Kosztolányi írta de talán „fentebb" tudunk emelkedni, és a fontosabb dolgokra figyelünk. Az Új írás 1985. novemberi számában Kosztolányira emlékezve Parancs János Ötven felé című verse elé mottónak, kiindulópontnak idézi Kosztolányi Ötven felé verssorait. Majd a maga ötven verssorával felel, folytatja a szeretett mester versét. „Akárhogyan kanyarog az út / lehet emelkedő lehet völgymenet / a végső megaláztatáson kívül..." Parancs János vall a hamis próféták alantas céljairól, a fölösleges világi hatalomra törők 70
