Forrás, 2005 (37. évfolyam, 1-12. szám)
2005 / 7-8. szám - A lexikon címszavai
fölállhat és távozhat. Aki tud, az szabad. Aki - a cselekvés eredeti értelmében - beszél, az sohasem dumál. Aki tud, annak szólnia kell valahogy, de nem téveszti össze a tudást sem a hatalommal, sem az ismeretlennel. Nem minden ismeret szolgálja a tudást. Van olyan ismeret, mely ellensége a tudásnak vagy annak, aki tud. Pl. én, X fölfedezem, hogy Y zseni. Minthogy én soha nem leszek más, mint szellemben gimnasztikázó tudatlan, a zsenit meggyűlölöm. Ez elszánttá tesz, s fölismerteti velem az ő esetlegességeit. Észreveszem, hogy súlyos gyöngéi vannak, mivel komoly erényei is. Használom ellene a gyöngeségeiről listázott ismereteimet, s velük ásom alá, ingatom meg, ködösítem el, cáfolom, ragasztom át a tudását, neki pedig rossz hírét keltem. Aki - vakmerőén - a mélyben él, azt a fölszínen kell megfogni. ... A dumás ravasz. Úgy tesz, mintha tudna. Ha beszél, szüneteket tart, s azt mímeli: neki van mersze megvárni, míg fölbukkan (nem létező) szellemének titkos mélyéből a kolosszális gondolat. Valójában nem jut eszébe semmi. Addig magnetikus tekintetével szigonyozza a türelmes ostobákat. Aztán elhadar valami épületes szakblablát. Ez a „cizellált" duma törvényszerűen árulja el őt: csak hátsó gondolatai vannak, amik sosem gondolatok, hanem alantas, takarni való szándékok. A duma, mint az alágyújtott tüllfüggöny, mindig ellobban. -» beszéd I. Vasadi Péter E egyoldalúságok Természetes vonzalmaink és kötődéseink, alapállásunkról valló eszmeválasztásunk és pártoskodásunk szabad választásunk bizonyítékai, emberi természetünk és gondolkodásunk árulkodó jegyei, melyek legalább any- nyira jellemeznek bennünket, mint kimondott szavaink és nonverbális kommunikációs eszközeink. Ám az örökös monologizálás, önös érdekeinken merengés következtében elveszítjük józan ítélőképességünket, vagy a kanti értelemben vett egyenességet, vagyis azt a szándékot, hogy „mindazt, amit mondanak, becsületesen mondják", s többé nem a becsület, a személyes meggyőződés, a párbeszédre való nyitottság számít, hanem rögeszméink, vagy a mások által rögeszménkké tett rögeszmék ismételgetése, egészen addig, amíg a sartre-i önbecsapás, önmeggyőzés logikája mentén el is hisszük a rögeszmék igaz, becsületes voltát. Természetes vonzalmaink és meggyőződésből (vagy önös érdekből) vállalt „pártos" kötelmeink gyakorlása közben mindegyre azt tapasztaljuk, hogy a másokéval és a másokéba ütköznek, s mivel az elmúlt évszázadok megtanították velünk az ókori mondás tragikus igazságát: „jaj a legyőzőiteknek", konok fejjel ragaszkodunk sajátjaink létjogosultságához, s jottányit sem engedünk a másokénak, ha egy cseppet is korlátozni, módosítani akarják a mieink létezését. Bálint Péter elidegenedett nyelvhasználat -* bürokratikus nyelv Balázs Géza
