Forrás, 2005 (37. évfolyam, 1-12. szám)
2005 / 7-8. szám - A lexikon címszavai
bársonyos, ahogy a zebra fehér-fekete csíkos, mintha szeletelni kellene. Legyen fogékony a lényegre és a fölületre, a lényegtelenre és az egészre, a világosságra és az éjsötétre, az elomlásra és a formákra, a színre, szóra, csöndre. S bár higgye, hogy a „jellemzés túloz" (Osvát Ernő), irtózzék minden fölösleg(es)től, mert ami ilyen, az rossz is. Vasadi Péter álom III. Vasárnap volt. Az utolsó nap. Hétfőn hajnalban vonulnak fel a mesterek. Azt álmodta, kész a festés, a tapétázás, ő pedig ül a pincében kétségei és könyvei közt, hogy mi kerüljön vissza a polcokra. A dedikáltak, hogy azok mindenképpen, mert beállít valamelyik íróbarátja, keresi ajándékkönyvét a polcon, mit mond akkor. Hogy a manapság nem gyakran szaporodó levevős polc mindenképpen, mert az levevős polc, inspirációs, a mentőmellény. Amikor áll az agya, áll az élet a fejében, mint a fűrészporos zsákban, kimentse szorult helyzetéből. Az asszony az álomban meglátogatta a harmadik napon a pince homályában, hogy megnézze, mi van, meddig válogat. Azt válaszolta, rövidesen dönt. Megint három nap telt el, a férfi olvasott, rámolt, hogy az ezerben (1000 db) meghatározott mennyiség a lehető legoptimálisabban jöjjön össze. Kiemelt huszonötöt az ezerből, visszarakott harmincat. Újraolvasta a világirodalmat, a kortárs magyar irodalmat, az első és második Nyugat-nemzedéket, nem evett és nem ivott. Az álomban nem csodálkozott ezen, hogyan hogy nem iszik és nem eszik, nem lép át a Csendesbe, csak olvas, ha egyik könyöke, egyik segge elzsibbadt, igazított, áthelyezte a súlypontot. Ha ma nem jössz föl a kurva könyveid közül, ne is gyere többé. Leküldök egy laticelt. Az álomban úgy találta, a keretszámmal van hiba. Miután az asszony kikászálódott saját álmából, odaszólt neki: Szerintem kevés lesz ezer darab könyv. Többet kellene visszapolcolni. Nekem mondod?, nézett gyűrötten, magad döntöttél, hogy ezernél egy darabbal se többet, mert fölöslegesen csökkentik a légteret. Csinálsz, amit akarsz. Onagy Zoltán áprilisi hóesés Az ember menne horgászni, április van, a nap süt, a horgásztáskát meg belepi a hó, a szák odafagy a stéghez. Mi szükség van erre? Podmaniczky Szilárd ármánykodás „Yja mend ozchuz iarov vogmuc." Szól a Halotti beszéd több mint 800 esztendő távolából az elmúlás minden élőre érvényes törvényéről. Mennyire szeretünk megfeledkezni arról, hogy minden napunk, minden percünk az oda vezető úton telik el. Varrnak képzeteink - ha mégoly homályosak is - a végről. Látjuk az elmenők vergődését az utolsó előtti stációkban. Fájdalmaink, megszo- moríttatásaink, szorongattatásaink alapján vannak sejtelmeink a mérhetetlenről. Arról, ami még hátravan. Hogy amit az odaútban átélünk, már itt e Földön is a pokoli szenvedés előjátéka, magunknak és egymásnak köszönhetjük. Egymás16
