Forrás, 2005 (37. évfolyam, 1-12. szám)

2005 / 6. szám - Pomogáts Béla: Háromszor Kassán

„Összegzésképpen - olvasom Balassa Zoltán közösségi önbírálatot is megfogalmazó szövegét - egy nyugtalanító gondolatot kell ismét fölvetnem: nemzeti közösségünk zöme olyan kifogástalanul, önzetlenül és elkötelezetten, felelősségteljesen viselkedett az elmúlt évtizedekben és főleg a rendszerváltás adta szabadabb légkörben, hogy kiérdemeltük a magyar állampolgárok csodálatát és fenntartás nélküli támogatását, szolidaritását? A kérdés szándékosan maximalista fogantatású. Nézzünk már a tükörbe és vegyük számba büntetendő mulasztásainkat! Ne követeljünk másoktól olyasmit, amit magunk sem tudtunk teljesíteni. Söpörjünk már egy kicsit a saját portánk előtt. Igen, a magyar társadalom beteg, mert egészséges nemzeti önvédelmét az elmúlt évtizedek alaposan kikezdték. De a betegséget gyógyítani kell, nem méreggel kezelni. S ehhez egy kis őszinte önvizsgálat nem ártana." A Márai-szobor felavatásának ezek a szomorú mellékzöngéi is megfontolásra valók, nem beszélve arról, hogy Márai Sándor aztán végképp nem érdemelte meg, hogy szülővárosában, szobrának avatása közben éles füttyögetés zavarja meg az ünnepet.

Március 4.: a Földönfutók bemutatója

Nem vagyok színikritikus. Ezért nem arról fogok beszélni, hogy a Beke Sándor által színpadra állított Dobos László-regény milyen dramaturgiai víziót érvényesített, még kevésbé arról, hogy milyen volt a színészek teljesítménye és milyenek voltak a díszletek. Egyébként mind a színészi játék, mind a díszlet meggyőző volt, legalábbis engem meggyőzött arról, hogy a Thália Színház egész közössége tudatában volt annak, hogy a színházi évad minden bizonnyal legjelentősebb produkcióját viszi a közönség elé.

Valóban, a Földönfutók a felvidéki magyar irodalom egyik leginkább jelentékeny színpadi műve, és az idei évad mindenképpen leginkább jelentékeny felvidéki magyar előadása. Egyszerűen történelmi és közösségi, nemzeti és közép-európai igazságkeresése miatt. Mert hogyan is mondotta Shakespeare (sokat idézett) drámaírói „ars poeticájában"? „A színjáték - föladata most és eleitől fogva az volt és az marad, hogy tükröt tartson mintegy a természetnek, hogy felmutassa... a század testének tulajdon alakját és lenyomatát." Márpedig volt-e általánosabb és megrendítőbb drámai tapasztalata a felvidéki (szlovákiai) magyarságnak a mögöttünk lévő huszadik században, mint a második világháború után elszenvedett megtorlás, a szülőföld elvesztése, a „földönfutás"? Erről a tragikus közösségi (nemzeti) szenvedéstörténetről adott igen őszinte és alapos képet Dobos László 1967-ben Pozsonyban megjelent regénye: a Földönfutók, és erre tekint most vissza a Beke Sándor segítségével színpadra állított „történelmi játék", amely a magam tapasztalatai szerint (hiszen ott voltam a bemutatón) is igen mélyen érintette meg a közönséget, felidézve igen sok felvidéki magyar család 1946-os, 1947-es „szenvedéstörténetét".

„Az emlékezet szövevénye - így indult Dobos László regénye annak idején - kitaposott ösvényeket őriz... Arcokat hordunk magunkban, arcok mosódnak semmivé, majd tűnnek fel az előzők helyén. Mint a folyamok örök mozgása: elmegy és újra jön a víz." Ezeket a valahai emberi arcokat - valójában emberi sorsokat és együttesükben egy nemzeti közösség sorsát - idézi fel, kelti új életre az egykori regény és most a színpadi mű. A felvidéki magyarság ugyanis, számtalan tapasztalat: irodalmi alkotás, társadalomtudományi vizsgálat, személyes vallomás és beszélgetés utal erre, máig nem tudott, nem is tudhatott szabadulni a háború után bekövetkezett jogfosztottság és a kényszerkitelepítés emlékeitől. Az akkor tapasztalt történelmi megpróbáltatások mindig is átszőtték, átszínezték ennek a magyar közösségnek a kollektív emlékezetét. Erről tett nagyhatású (csak igen nagy késéssel a nyilvánosság elé kerülő) vallomást Fábry Zoltán emlékezetes memoranduma (A vádlott megszólal), több szépirodalmi alkotás (elsőként éppen Dobos László regénye), Janics Kálmán 1979-ben nyugaton közreadott műve (A hontalanság évei), majd már a demokratikus általakulás után a történészi-szociológiai szakirodalom (például Vadkerty Katalin munkái).

109