Forrás, 2005 (37. évfolyam, 1-12. szám)

2005 / 6. szám - Pomogáts Béla: Háromszor Kassán

végül álmainak és nosztalgiáinak titkos városa, amelyet mindörökre el kellett veszítenie. Valójában mitologikus város (ahogy Athén, Róma, Párizs, Prága és Pest-Buda), természetesen nem a térképen található meg, és talán még a történelemben sem. Templomtornyai, ódon épületei, rejtelmes sikátorai, küzdelmek között élő és szenvedő lakosai mégis léteznek: legendákban, az irodalomban, mindenekelőtt Márai Sándor műveiben. Időtlenül, a költészet imaginárius terébe zártan, valahol az álmok mélyén vagy inkább a valóság fölött - a közép-európai történelem fölött, a létnek egy másik, titokzatos rendjében, amely sohasem változik.

Ez a Kassa hosszú évtizedeken keresztül nem akart tudni Márai Sándorról, ahogy alig akart tudni a saját múltjáról (nem akart tudni Rákócziról, a negyvennyolcas honvédekről, a német és a magyar polgárokról) sem. Már a nagy történelmi változások: az 1989-1990-es „rendszerváltás" után foglalhatta el Márai Sándor a maga méltó helyét szülővárosának emlékezetében. 1991-ben avatták fel emléktábláját azon a Mészáros utcai házon, ahol gyermekkorát töltötte (szülőháza még a harmincas években a városrendezési furor áldozata lett), akkor a szlovákiai magyar írók nevében Grendel Lajos, a Magyar írószövetség képviseletében jómagam beszélhettünk arról a lelki és erkölcsi örökségről, amelyet Márai Sándor szülővárosának polgáraira hagyott. Most pedig, sokunk őszinte örömére, felavatták Márai Sándor szobrát a Mészáros utca végén található kis téren, közel ahhoz a régi épülethez, amelyben a kassai magyarok közösségi otthona működik.

A szobor fiatal felvidéki szobrász: Gáspár Péter munkája, és hadd mondjam el, hogy igen találó módon fejezi ki Márai Sándor egyéniségét, azt a keserűen meditativ és bizony a történelem által több alkalommal is megsértett emberi személyiséget, amely a lélek mély világában hordozza a maga súlyos sérüléseit. A szobor egy nagyobb méretű márványtömb előtt, karosszékben ábrázolja az írót, azzal a meditativ és kissé sértődött arckifejezéssel, amely több fényképéről ismerős. (Én is őrzök egy kis alakú, színes fotográfiát Márairól, a felvétel hátán 1987-es dátummal és az ő kézjegyével, nem tudom, kitől kaptam, úgy emlékszem, egy amerikai magyar barátomtól). A szobor alkotójának rokonszenves leleménye abban van, hogy Márai karosszékével szemben elhelyezett egy üres karosszéket, mintha ismerkedésre, disputára hívogatná a tisztelgő vándort, az éppen arrafelé tartó járókelőt. Azóta többször is elmentem az emlékmű előtt, a karosszékbe soha nem merészelt senki sem beleülni, eljátszottam a gondolattal, hogy egyszer elhelyezkedem Márai Sándorral szemben, és jól elbeszélgetünk.

A Márai-szoboravatást ünnepi események vették körül, az avatóbeszédeket Szili Katalin, a Magyar Országgyűlés szocialista elnöke, Csáky Pál, a pozsonyi kormány miniszterelnök-helyettese és Kassa város szlovák polgármestere tartotta. Felhangzott a magyar és a szlovák himnusz is. Az ünnepi alkalomba kétségtelenül keserű íz vegyült azzal a tüntetéssel, amellyel a gyülekezők egy része tiltakozott Szili Katalin jelenléte ellen, a kettős állampolgárság ügyében rendezett december 5-i népszavazás körül, valóban nem szerencsés szocialista állásfoglalások miatt. Úgy tudom, hogy az országgyűlés elnöke azok közé a (kevés) szocialista politikusok közé tartozott, akik nem vettek részt a „nem" mellett rendezett kampányban, ezért bizonyára nem érdemelte ki azt a heves ellenszenvet, amely a tiltakozó fellépés során vele szemben megnyilvánult.

Minderről hadd idézzem ide a jó nevű kassai történész és újságíró, Balassa Zoltán Nézzünk a tükörbe című írását a Kassai Figyelő című havilap márciusi számából. Ez az írás arról beszél, hogy vajon a felvidéki magyarság valóban azzal az elszántsággal védelmezte-e nemzeti identitását a „rendszerváltást" megelőző évtizedek során, amelynek mindenképpen ki kellett érdemelnie a magyarországi választópolgárok korlátlan bizalmát és szolidaritását? S vajon a kisebbségi magyar közösségek valóban olyan kérlelhetetlen ellenállást tanúsítottak-e a megtörésüket célzó kommunista államhatalommal szemben, hogy most egyértelműen pálcát törhetnek az anyaországiak magatartása fölött?

108