Forrás, 2005 (37. évfolyam, 1-12. szám)
2005 / 6. szám - Fried István: Márai Sándor és a francia irodalmi kontextus
személyiség alakulástörténetébe beágyazva vázolja föl. S így nemcsak a Zendülők, hanem az Egy polgár vallomásai felé is mutat. AGide-nek tulajdonított írói „forradalom": miszerint a belső érés története vallomásnak és önreflexiónak kölcsönösségével írható epikus műbe, amelyben a külső események többnyire kivetülései a belső történéseknek, illetőleg (más oldalról szemlélve) keretei mindannak, ami belül zajlik; Márai egy modorosságig hangoztatott szintagmája érzékelteti ezt az elbeszélői elszántságot: „minden következménnyel", s ez összefüggésbe hozható az önmagára és másokra vonatkoztatott úgynevezett „forra- dalmisággal". Azzal nevezetesen, hogy a kompromisszumoktól mentes magatartás által írható körül az a személyiség, akinek néven nevezése éppen a nyelv szubjektivizálódása révén esetleges lehet. A nyelv eredendő dialogicitásának fölismerése azt jelentheti, hogy a néven nevezés akképpen mentes a kompromisszumtól, hogy nem enged a banalitásba fúlás, a konvenciókba lépés, a tetszetős, ám üres művészkedés kísértésének, „minden következménnyel" viszi végig (az író) elhatározását narratívája érvényesítésére. Tanulságosnak minősíthető, hogy Márainak ez az 1930-as esztendőktől szinte élete végéig kísérhető fordulata André Gide több évtizeden át tartó, hol egyetértő, hol vitázó olvasásával is összefügghet, Gide példája a modem narráció esettanulmánya Márai számára. Persze Gide akképpen „rossz mester"-e Márainak, hogy általa és vele Márai-francia- ság-képzete is formálódik, a költői kisprózát tartalmazó kötetekben a francia író emlegetése érzékelteti Márai irodalmi műveltségének francia összetevőit. A Négy évszakban (1938) a 33 íróról közölt karcolatból nyolc a francia irodalomé, Duvemois, Proust, Maupassant, Céline, Rimbaud, Baudelaire, Gide, Stendhal, az Ég és föld (1942) 27 íróportréjából hat jut a francia irodalomra: Renard, Cendrars, Gide, Anatole France, Villon, Montherlant; s itt nemcsak az ismétlődés tetszhet igen fontosnak (éppen Gide többszöri előfordulása), hanem az is, ki maradt ki: például Duhamel, akiről újságcikkekben írt; hogy a szürrealisták és a dadaisták nem említtetnek, az expresszionista évtized és annak felejtetése jelölhető meg talán oknak. Cocteau sem létező szerző, mintha közvetve üzenne kritikusainak/olvasóinak Márai, a tematikai egybevethetőségen kívül nincs közük egymáshoz. Ellenben Gide tanulmányozása közelebb vihet a Márai-életmű magyarázatához, emígy fordítható le talán a „sugallat". Még olyan (valószínűsíthetően) véletlen egybeesésekre is lehetne hivatkozni, mint Piippolyte Taine Az angol irodalom története megismerésének fontossága a gyermekifjú Gide és az emigráns Márai pályáján. Gide említett önéletrajzi jellegű regényében, Márai emigrációs naplójában számolt be arról, mint lett „irányító", „eligazító" olvasmány a pozitivizmus irodalomtörténészének könyve, Márai akaratlan cselekvése, váratlan belelapozása a Taine-műbe eredményezte, hogy napi olvasmánnyá lett egy-egy rész elolvasása26. Több ilyen (esetleges, de messze nem tanulság nélküli) egy- bevetési lehetőség sugallja, hogy a naplók Gide-említései nemcsak egy folyamatos olvasói reagálást szemléltetnek, hanem egy életmű, egy elbeszélői stratégia értelmezését, a vele folytatott küzdelmet is. Mellékesen jegyzem meg, hogy az 1949-es naplójegyzetekből27 az alábbi francia szerzők olvasására derül fény (válogatás): Stendhal, Apollinaire, Claudel, Thierry Maulnier (személyes ismerőse Géniből), Malraux, Mauriac, Musset, Mauclair, Maupassant, Montherlant, Baudelaire, nem is szólva Gide-ről, akinek korábban említett 1946-os Thésée-je így aposztrofálódik: „Hetven éves elmúlt, amikor ezt az okos, erős, szemtelen kis könyvet írta. Ez a könyv igazi nagyságot, írói erejének igazi lendületét mutatja. Ez a gúny az igazi fiatalsága."28 Nem sokkal ennek előtte ez olvasható a Naplóban: „az utolsó napokban nagy erővel kísértett meg: az Odysseia folytatását szeretném megírni, a könyvet, melyben Kyrke, Penelope, Telemachos és Telegon(!) elmondják mi is az igazság Ulysses körül?"29 S a Gide-olvasmányt néhány lappal követő bejegyzés: „A könyvtárban. Három könyvet találok, amely felvilágosítást adhat a Telegonos-mondáról: Wilamowitz: »Homerische Untersuchung«-ját, C. Robert »Die griechische Heldensage«-ját és egy 101
