Forrás, 2005 (37. évfolyam, 1-12. szám)
2005 / 6. szám - Fried István: Márai Sándor és a francia irodalmi kontextus
lehet eligazító, és talán pontosabban jellemzi az értekező műveltségét és elkötelezettségét, mint a bemutatandó életművet, annyi megengedhető, hogy más forrásokkal egybevetve föltáralhat az az irodalmi mező, amelyen a Márai-életmű a kortársi értelmezések szerint besorolódik. Annyit mindenesetre hozzá kell tennem az eddigiekhez, hogy a Zendülők már 1931-ben megjelent franciául, s erről a publikációról Gyergyai Albert hamar beszámolt a Nyugat olvasóinak anélkül, hogy bővebb fejtegetésekre teret kapott volna (feltehetőleg az idő is sürgette a kurta beszámoló nyomdába adására)12. E meglepően korai fordítás (Gara László kezdeményezése feltételezhető, így csak kis részben képzelhető el a kifejezetten francia irodalmi/kritikai igény a megjelentetésre) több nézőpontból szemlélhető: miért éppen ez a Márai-regény és miért ekkor került a francia olvasók elé; másképpen szólva: miért ekkor és miért e művel sikerült meggyőzni a francia kiadót a fordítás megjelentetésének szükségességéről? Ezen töprengve kaphat nagyobb hangsúlyt a Cocteau-Márai-„viszony"; talán feltételezhető, hogy a fordítók a Márai-mű önértéke mellett abban bíztak, hogy a Cocteau-„siker" oldalvizének felhajtóereje segíti a Márai-mű befogadását. De elképzelhető, hogy azt érzékelték: a Márai-regény az esetleg a Vásott kölykökre emlékeztető részletek ellenére az eltérések, a másféle rokonítási lehetőségek gazdag tárházát kínálja föl a francia olvasóknak. Várkonyi Nándor más tájékra irányította a Márai-pályakép magyarázatát. „A rossz mesterek (Freud, Gide, Marx) hatása a »felszabadulás«, »vitaiizmus« irodalmának lecsapódásában jelentkezik (Márainál Bébi, Sziget); a lázadást pedig a Zendülők története írja le."13 S most függetlenül attól, hogy két „síkon" fut a regényértelmezés, az Várkonyi jó érzékét dicséri, hogy a kétes értékű elismerés (1940-ben sem Marx, sem Freud, de még Gide emlegetése sem nevezhető pozitívnak, s az idézőjeles felszabadulás és vitaiizmus sem dicséretnek) olyan forrásbázisra utal, amelyre építve rétegzettebbé tehető a világirodalmi kontextus, különösképpen arra gondolva, hogy Gide acte gratuite-jének és a freudizmusnak rálátása a Márai-regényekre inspirativ lehet. Hogy Freud (és Ferenczi Sándor) hatástörténetébe Márai besorolandó, a kutatás már tudomásul vette, elismerte, tudatosította. Gide-hez fűződő, különböző időpontokban különböző jellegű kapcsolódását Márai naplóiból, újságcikkeiből (Újság 1928. aug. 26., 1936. nov. 13. stb.) rekonstruálhatjuk. Éppen a Zendülők esetében gondolható meg: vajon a franciára fordított és a Gabriel Marcel-ismertetésre alapozott feltételezés szerint a Nouvelle Revue Frangaise14 körében viszonylag jól fogadott regény mivel válthatta ki Gide elismerését15. Igaz, itt elsősorban Márai tanúságára hivatkozhatnék, bár akad egy későbbről származó, közvetett dokumentum is. Annyi azért tudható, elsősorban a Márai-naplókból, amelyek évszámok tekintetében talán olykor kétes hitelűek, de amelyek a személyi kapcsolatok följegyzését illetőleg jórészt elfogadhatóak, hogy Gide és Gabriel Marcel, főleg ez utóbbi, nem egyszerűen hallott Márairól, hanem valamiképpen számon is tartotta. Gabriel Marcellel aztán Svájcban 1948-ban találkozott16 (erről alább). Az nem egészen világos, hogy Gide és Márai Párizsban ismerték-e egymást, s még az sem, hogy ez az egyébként nem elképzelhetetlen, bár bizonyára felületes, talán egy-két találkozásra szorítkozó ismeretség az 1920-as években, esetleg a napnyugati őrjárat esztendejében történt-e. Egy 1947-es naplóbejegyzés szerint Gy. hazatérve Párizsból közli, Gabriel Marcel érdeklődött Márai felől17, 1948-ban egy párizsi magyar újságíró látogatja meg felesége és Gyergyai Albert kíséretében a magyar írót, s a Zendülők francia visszhangjáról beszélgetnek: „Gide és Gabriel Marcel még emlékeznek a könyvre. Ez lehetséges. De én már csak homályosan emlékeztem a könyvre s mindarra, amit nekem jelent."18 (A Zendülők 1945- ben újra megjelent, de az nem egészen biztos, hogy Márai korrektúrázta, lehet, hogy a legutolsó kiadás, az 1930-as lenyomata lenne?) Nem sokkal ezután egy olasz követségi tisztviselővel ebédel, beszélgetésükkor mondja Márai Gide-ről: „akit én nem ismerek elég jól"19. Aligha Gide műveire vonatkoztatható ez a megjegyzés, hiszen azokról elég sűrűn 98
