Forrás, 2005 (37. évfolyam, 1-12. szám)

2005 / 6. szám - Szathmári István: Mindig a „forrás”-nál

jelleg, az érzékietek, a szín, fény, szag, illat hatásainak ábrázolása. Márai Renoir-színeket vesz észre egy havas budai reggel, rózsaszín felhőket, világoskék eget. Máskor a luganói őszi szagot és csendet észleli..." (74).

Utoljára hagytam ünnepeltünknek a Kortársaink sorozatban megjelent Benedek Marcell című kismonográfiáját (1995). Nem is annyira a stilisztikai mondanivalója miatt - bár ez se lebecsülendő! -, hanem egyszerűen azért, mert a sokoldalú (irodalomtörténész, szépíró, olvasástanító) Benedek Marcell mintha egy kissé eszményképe lenne a szerzőnek. Ezért foglalkozott vele olyan szeretettel, vonzódással, sőt beleérzéssel. Teljesnek mondható képet kapunk hát itt művelődéstörténetünknek erről a sajátos alakjáról. Egyébként a stílus is fontos helyet kap mind Benedek Marcell munkásságában, mind Szekér Endrének a róla szóló művében. Mit nevezünk irodalmi alkotásnak - teszi fel a kérdést Benedek Marcell Az olvasás művészete című munkájában, majd meg is válaszolja: „Az olyan írást, amely emberi érzelmeket, emberrel történt vagy vele vonatkozásba hozható eseményeket vagy jelenségeket kifejez és művészien megformál." (60) És még hozzáteszi: „Csak azt kell megtanulni, hogy ne csupán azzal törődjön: mi van az olvasott műben, hanem azzal is: hogyan van megírva." (Ugyanott, idézi Szekér Endre.) Aztán az írói egyéniség és a stílus összefüggésével kapcsolatban utal Benedek Marcellnek egy másik lényeges megjegyzésére: „A stíluson fordul meg minden. De stíluson igazán az egész embert kell értenünk: nemcsak a szavak válogatását, a mondatok kötését, hanem azt az erőt is, amely a szavak és a mondatok mögül sugárzik az olvasó felé." (102)

3. És milyen magának Szekér Endrének a stílusa? Röviden azt mondhatjuk: mindig a tárgyhoz illő, ezen belül közvetlen, hiteles, és ami a fontos: olvastatja magát. Csak egyetlen igazoló példát: milyen kedvesen idézte meg barátját, Ilia Mihályt az írók, művek, levelek (25 év a Forrás szerkesztőségében) című írásában: „Ilia Mihályra szeretnék hivatkozni. Nincs hozzá hasonló ember, irodalomtörténész, szerkesztő az országban, aki olyan gyakran, a legváratlanabb alkalmakkor keres fel soraival. Tanár és szerkesztő a legmagasabb szinten: mindenkire odafigyel Kolozsvártól Párizsig és Kecskemétig, aki a magyar irodalommal valamiféleképpen kapcsolatban van. S most 1993 szeptemberének vége felé, Mihály-nap- kor hadd kívánjak neked az egész szerkesztőség nevében - a későbbi megjelenés miatt elnézésed kérve - névnapodkor és születésnapodkor minden jót. S azt, hogy a Forrást még hosszú évtizedeken át olvassad, segítsed, bíráljad a Tőled megszokott jó szándékkal, szóban és levélben." (88)

4. Kedves Bandi! Eddigi kiterjedt életműved fényesen bizonyítja, hogy a stílussal való foglalkozás, a stilisztika köztes tudomány: része mind a nyelvészetnek, mind az irodalomtudománynak. Joggal írtad hát az A stílus - az író című munkádban: „Az irodalom és a stílus vonzásában telt el az életem" (279). Azt kívánom tehát hetvenedik születésnapodon, hogy így teljen tovább is az életed, és hogy maradj meg mindig - ahogy köszöntőm címében is jeleztem - a „forrás"-nál, e kedves szónak mind a két értelmében.

87