Forrás, 2005 (37. évfolyam, 1-12. szám)

2005 / 5. szám - Keszthelyi Rezső: Három fejezet (vers)

madár, a madár földje, mely a toll sátra, ahogy a fehérség árnyékokat terít szerteszét. Torpanj meg. Fogalom nélkül átváltozó sebek szegélyei őriznek és a még alakban tartható ég vonulása.

III. Jelennel lapozgatott múlt

A Badacsony körül - kővércsék tépték a tündöklő holdfényt, a mi nappalunk kezdődő szívét, ám

még ma is fenyegetnek az éj alakzatai, eltűnhetetlen fehérségük matatásával az ereimben és agyam minduntalan ismétlődő rózsáin, rózsáján a rózsáknak.

Bevallhattam mindenkor időm

tétovaságát mindenben,

az úszás horizontját és a szárnycsapások

összefoghatatlan levegőjét

és óhajom tömegének befejezhetetlen egét.

Állt a Földközi-tenger öblében egy hajó, amikor fény volt és horgony, a szépsége nélkül is kimondható szépség, a valóság megfejthetetlen kényszere, akként, mint a múlt jelene.

Utószó

Holduszony nevet a delfinekkel.

Csendes búcsúzkodás, gyolcsfehér kendők. Kéz int, makacs bárkákat jelez, Vízszintesen tart az elhantolt víz.