Forrás, 2005 (37. évfolyam, 1-12. szám)

2005 / 5. szám - Bálint Péter: Egy kretén vallomásai

len tisztelettel és megbecsüléssel legyenek iránta, mint ahogy ő viselkedik a feletteseivel szemben. S ha az ellenkezésnek vagy duzzogásnak a legcsekélyebb jelét is tapasztalta, hirtelen haragú lévén: ordítozott, hálátlansággal és önzőséggel vádolta az övéit, akiket azzal fenyegetett, megvonja tőlük a zsebpénzüket, eltiltja őket a tévénézéstől. Úgyhogy cseppet sem jószántukból menekültek a kertbe sövényt vágni, kertészkedni, s egyéb mással bíbelődni; jobbnak látták magára hagyni a szemrehányásokból és felelősségre vonásokból soha ki nem fogyó embert, aki fáradságra panaszkodva dőlt el a pamlagon. Olykor szívesen felhajtott volna egy pohár jófajta vörösbort, ellazulásképpen, de megjelent előtte züllött öccsének képe, s a poharazásnak még a gondolatát is messzire űzte, nehogy véletlenül megtévedjen. Nem is igazán az alkohol íze vagy hatása izgatta fantáziáját, sokkal inkább aggasztotta, hogy kollégái nem hívták társaságukba, s nem emelhette poharát senkire, ami elegáns gesztus lett volna tőle, igaz, kicsit költséges is, ezért sem emésztette magát sokáig az elmulasztott lehetőségekért.

Józan életű volt, megfontolt, módfelett takarékos, emellett kötelességtudó és főnökeit tisztelő, egyszóval mindenki szemében sikeresnek számított, amit az is igazolt, hogy kellő számú iriggyel rendelkezett, noha nem igyekezett sohasem feltűnést kelteni. Mert annyi esze mégiscsak volt, hogy meghúzódjon a háttérben, ne akarjon követ vetni a nála nagyobbal: a láthatatlanság ugyanis kifizetődő. Csakhogy, amint az lenni szokott a jóravaló és óvatos emberekkel, egy alkalommal akaratlanul is keresztezte az egyik főnöke terveit, amiért is az kétségbe vonta jóravalóságát, s üldözni kezdte. Előbb azt vetette a szemére, hogy nincs meg a kellő végzettsége posztja betöltéséhez, majd, mintha a másik munkahelyén lévő főnökével összebeszélt volna, közösen kérték számon rajta, hogy nem vesz részt a tudományos munkában, s a nála fiatalabbak is, akárha vérszemet kaptak volna, ott ártottak neki, ahol csak tudtak. Egyszeriben mindenki összeesküdött ellene, a vesztét akarták. Zaklatottságát képtelen volt palástolni; megfontoltsága és önuralma egyre többször hagyta cserben; indulatos lett, és a hiú emberek rejtett tulajdonsága: sértődékenysége és üldözési mániája is előtört belőle, úgyhogy egyre inkább nyomasztotta környezetét. Bosszút forralt, s gyanakvása elhatalmasodott rajta. Előbb feleségét vádolta meg a családi kassza megdézsmálásával, s gyermekei előtt meg is ütötte, amikor tagadta a vádat, és rápirított fösvénysége miatt; majd gazembernek titulálta a nagyobbik fiát valamilyen csínytevésért, a kisebbiket pedig árulónak és cselszövőnek mondta, amiért a nagyanyjával, „a vén szipirtyóval, bajkeverővel, számító döggel" szóba mer állni.

Ha az ördögöt a falra festik, természete szerint meg is jelenik; elsőként az egyetemi órákat vették el tőle valamilyen mondvacsinált indokkal, majd az egyik tanácsadói állását is fölmondták egyik napról a másikra. Teljesen kikészült, úgyhogy a gyógyszerekhez menekült, s egy idő múltán képtelen volt elaludni „apró kis bogyói" nélkül. A felesége viselkedésében (noha hűségében korábban sohasem kételkedett) gyanús jeleket vélt fölfedezni: szórakozottan vála- szolgatott kérdéseire, reggelente a szokottnál is tovább sminkelte magát, ő pedig - minthogy egyre több időt tölthetett otthon, s olyan dolgokra is odafigyelt, amikre korábban nem - azon kezdett rágódni: megcsalják-e vagy sem, s ha igen, kivel. A hiúságunk még bukásunk idején is nagyobb, mint veszteségérzetünk.

41