Forrás, 2005 (37. évfolyam, 1-12. szám)
2005 / 1. szám - Tandori Dezső: A jelenléti ívsötét; Diptichon I.; Diptichon II. (versek)
nem sodródtak a munkához ivott sok veszett löttyel, nádszálak, hínár azonban szinte majdnem! ment is a munka, mi? kérdem, de szelídre fogom), kezemet, váltamat is kikezdték a dolgok, erre volt a nagyon jó gyógyszer, a fájdalomcsillapító, melyet úgy ettem már, mint kacsa a nokedlit, s valaki mondta: „Pompás, de alattomos szer", a kedves ismerősök mondták, akiknél kutyánkhoz hasonló kutya keresésén jártunk, épp ők mondták ezt, a gyógyszerről, vagyis hogy rettenetes gyomorsavtermelődés jár vele, és mert a fájdalmat jól csillapítja- míg szedem -, nem is érzem, mennyire fájna a gyomrom, csak mikor már vérzik, akkor derül ki a baj. Leszállni erről a gyógyszerről, inkább fájjon? Enyhébb szerrel próbálkozni. Mindez úgy hangzik, mintha gyógyszerközpontúság forogna fenn nálam, holott még a kiszámítható borozás esete sem! Bármikor abbahagyom én is, például most. Aztán újra kezdem nyilván, de most, mondom, például kutyánk halála miatt is, ahogy hirtelen, mondom, például ahogy ez a dolog a gyomorsavval csak kiderült, ez is: jártunk valahol, kutyát nézni, de nem, ez nem a mi kutyánk volt, csudás, nagy kutyák, nagyszerű kutyák, de nem a mi kutyánk. Na, mindegy, a hőség is csitult, a Dunába hatalmas villámok csapkodtak, remélhetjük, Totyi madarunk leszáll az őrült tojásrakásról, egészen kis tojásokat tojt, kettőt, a hőségtől gárgyulhatott be, abszurdul viselkedik. Ő még alszik és él, a másik szobában, kutyánk minden holmija, kosara a hallban, nem engedtem levinni a pincébe, és akkor derült ki, volt ez a gyomorsavcsillapítója, mondom itthon ma reggel, ahogy már az eső suhogni kezdett, és teljesen világossá vált számomra, hogy öt napot minimum böjtölni fogok és nem fogok inni, de furcsa, mondtam, hogy halott kutyánk (nevén neveztem őt) gyomor- savcsillapítóját szedem! De furcsa. Hatvannégy éves leszek, még egyetlen hosszabb életű kutyánk lehet „jól". Őt keressük.
