Forrás, 2005 (37. évfolyam, 1-12. szám)
2005 / 5. szám - Marsall László: Egy kitalált természeti nép töredékes jegyzései (vers)
Rést vernek bele. Kettőt. Nagy ujj felől meg a kicsiujj felől. Teteje egy ét a másikával összekötözik. Megcsavart sás-kötelékkel. Alul a Saruvetőt döngölik. Pösze kicsike mondja - „küszöb". Ott fenn amannak neve „szemöldök". Ráhagyják. Eléggé lihegnek. Asszonyok hordanak inni vizet. Bot-ágakat sáskötelékkel szorosan, a Saruvető fölé. Zárónak a szél ellen. „Hüccs te birge! te Barom!” Most „Háznak" mondják. Lépnek elég sokat. Tüskebokorral körbekerítik. Van odakint-idebent. Kint ordítás. Morgás. Belül félelem. A benti Ttízből a Tűz-skorpió megszökik. Másutt kel és megy aludni a „Nap" a Hold is. Idegenes szagú a félelem. Mintha megszöktek volna Valakik. X. Földből kiálló villás agancs. Két hegyes ujj. Tenyerembe döf. Lehet Övé - mondta „Ő - hét". Feje forró. Elnyúl a porban. Nagy ujja kiáll - mutat. Onnan jöttünk. Atuma felé mutat. Atuma megébredt. Oó! te fényességünk. Nekivágunk. Útra válunk. Talpasan. Pipiskedve. Szikráz a sárga por. Utama közeleg. Sárga cseréptál - olyan. Szemembe vágódik. Szikrák. Sötétség. Fehéred. Közeleg. Fehérlő karikák. Izzó cseréptál - olyan. Nyakba vágódik. Nyáladzom. Hasalok szőr-pokrócba. Belealszom. Zöld van a számban. Delfin hínárral etet. Tapossuk visszafelé. Ahonnan jöttünk. Van, kinek járáskor más helyett fáj a lába. Visszaérünk Atuma körme alá. Teknőc-köröm alatt lihegünk. Toccsan-lekoppan a viharmadár. Kászálódunk. Heverünk Tamarit bokor alatt. Sárga szirom hull a szememre.
