Forrás, 2005 (37. évfolyam, 1-12. szám)
2005 / 5. szám - Varga, Krzysztof: Bildungsroman (Pálfalvi Lajos fordítása)
rákban. A fiaik ócska melegítőben őgyelegtek a kertben, vagy egész nap tévét néztek, közben fehér fröccsöt ittak, cserélgették a szifonban a patronokat, mint a tüzérségi lövedékeket, infarktusban haltak meg. A feleségek évtizedek óta megállás nélkül mosogattak, és méregerős presszókávét főztek, a kislányaik és a lány unokáik, mert ez a nők bolygója, fára másztak, átrohantak a széles Thököly úton a villamos orra vagy az autók kitátott szörnypofája előtt a túlsó oldalra, a boltba édességért meg Traubisodáért, eszelős tempóban tekertek a derékszögben kanyarodó kis utcákban, metálszínben csillogó, csöngővel és dudával fölszerelt biciklijük idővel majd a pincében rozsdásodik, aztán eltűnik, mint Erzsi hegedűje vagy Zsuzsa dzsúdóruhája. Szombat délelőtt családi bevásárlás a Sugárban, mert ez így megy, ki kell vonulni a mosóporokkal és a legkülönbözőbb italokkal megrakott polcok közé. Kell venni zöldségeket, tartalékolható húst, nem feledkezve meg a füstölt sonkáról és a szárazkolbászról, pirospaprikát, tubusos tormás és kapros majonézt, butuska macikat és nyuszikat ábrázoló rajzokkal dekorált csokoládét, szifonpatront (ne felejts el patront hozni, mert apát megüti a guta!), a császári és királyi városok látképével díszített kávétejszínt, valamilyen fehérbort ebédre (ma csirkét eszünk, nem, végre nem paprikás krumplit, pörköltet vagy lecsót, hanem csirkét), meg rum is kell az esti teázáshoz, kezd hideg lenni, már nem sokáig bírjuk rumos tea nélkül. Mi kell még? Van még egy kis idő, pár dolgot még át kell gondolni. Vagyis: be kell adni a vekkert az óráshoz, mert ez már kibírhatatlan, nem vagyunk mi állatok, hogy hónapok óta ne legyen egy normális ébresztőóra a háznál, kesztyű is kéne télire, meg olyan hosszú botra szerelt szivacs (hogy is hívják, nem emlékszel, Zsuzsa, tudod, olyan biszbasz, ha magad felé húzod, összehúzódik a szivacs és kiengedi a vizet, ha visszanyomod, kisimul, és moshatod vele a járólapot, az üveget, még a falat is, persze csak akkor, ha lemosható festékkel kenték le, nem érdekes, majd megkérdezem a boltban), kell venni tömítőgyűrűt a kávéfőzőbe, mert kifolyik a kávé, és koszos lesz az asztal, de az biztos, csak valami szaküzletben kapható. Muszáj valamit kezdenünk magunkkal, Zsuzsa, mert különben szótlanul eltűnünk, mint itt mindenki körülöttünk, mint az öreg Pista bácsi, mint a mindig kócos és borostás Sándor a második emeletről, vagy az a vén szipirtyó, aki Laci mellett lakott. Nem emlékszel, hogy hívták? Lyukas dorkóban járt a vén szakadt, de adott magára, mindig nagy csokor száraz virággal mászkált, biztos a plafonról is virágcsokrok vagy gyógyfüvek lógtak nála, máskor meg hangát hurcolt magával, a jó ég tudja, hol szedte össze, mert mindig épp hazajött valahonnan, állandóan a város környékén portyázott. Állítólag volt egy húsz évvel fiatalabb szeretője. Nyolcvan felé járt, mindig vörösre festette a haját, hetykén masírozott hosszú, cigányos szoknyájában és vastag pulóverében, Isten tudja, mi mindennel teletömött hátizsákjával a Tallér utcában. Törtük a fejünket, mi lehet abban a hátizsákban. Pókok, bogarak, döglött patkányok, kígyóméreg dunsztos- üvegben, nyál, levágott macskafej, varázsigékkel teleírt könyv, akasztott ember köteléből levágott darab, gyíkfarok. Ha eszünkbe jutottak a Monarchia hanyatlása idején játszódó filmek, úgy képzeltük, akkor lehetett fiatal. Kis csitri korában akár Ferenc Józseffel is találkozhatott, talán volt egy udvarlója, aki, mondjuk, huszárezredben szolgált, mert akkor még egy kisvárosban lakott, ahol ko16