Forrás, 2005 (37. évfolyam, 1-12. szám)

2005 / 4. szám - 100 ÉVE SZÜLETETT JÓZSEF ATTILA - Buda Ferenc: Rendkeresés (Jegyzetlapjaimból)

Péntek, október 17. Deák Ferenc (1803) és Júlia lányunk (1959) születésnapja. A 200 éve született Deákra: a Haza bölcsére emlékezik az ország. (Legalábbis itt- ott megpróbálják emlékeztetni reá.) Nagy nehezen nekünk is sikerül a működni csak vonakodva hajlandó mobiltelefon igénybevételével megköszöntenünk elsőszülött lányunkat.

Az ő pöttömkori mondásait még manapság is gyakrabban idézgetjük, mint önjelölt politikusaink a Deákéit. (Pedig megtehetnék: hátha fogna rajtuk valamelyest.)

*

Levél érkezik valamely leszbikus szervezettől egy iskola igazgatójához. (Nem ő az egyetlen címzett.) A szervezet képviselője - megbízottja, munkatársa - felvilágosítást kíván tartani a tanulóknak. Kéri az igazgatót: továbbítsa ajánlatukat az osztályfőnököknek, hogy egyeztetés után osztályfőnöki órát vehessenek igénybe e célra.

Az igazgató - a diszkrimináció ódiumával is okkal számolva - akként dönt, hogy inkább elszalasztja a kínálkozó lehetőséget, s nem szól az osztály- főnököknek.

Az ajánlat ugyanis nem kötelező.

Még nem.

Holnap október 23. Negyvenhét esztendeje ilyentájt ültem föl este a Nyugatiból hazafelé tartó éjszakai személyvonatra, hogy aztán másnap délelőtt a debreceni egyetem előtti téren valami egészen más fogadjon, mint amire akár legmerészebb álmaimban is számítottam volna. Addigi életem csúcsa s egyben vízválasztója volt az a huszonharmadikával kezdődő másfél hét.

Vajon megrajzolható lesz-e valaha is 56 teljes és hiteles képe? Alig hiszem. Ötvenhatból - legalábbis megközelítőleg - annyi van, ahányan átélték. Ahányan átéltük. A résztvevők, a szemtanúk viszont lassacskán elfogynak, kikopnak az élők sorából, s hamarosan bekövetkezik az időnek azon állapota, amikor már nem lesz kitől megtudakolni: hogy volt, mint is volt? S az események részletrajzolatai - amelyekből az egész összeállhat - végképp eltűnnek, kihúnynak, s így vizsgálhatatlanná válnak a történtekre s az azok tanulságaira kíváncsi utókor számára.

Egyébként nem vagyok biztos benne, hogy az évről évre vénülő s fogyatkozó ötvenhatosokon, továbbá az e tárgykörre szakosodott történészeken kívül érde- kel-e mélyebben még másokat is ez az egész.

S még valami. Fájdalmas, s éppen ezért nehéz kimondani, elhallgatni azonban lehetetlen: ha - tegyük fel - a felkelés, a forradalom győzelemre jut (pontosabban szólva: nem tiporja el a fegyveres túlerő), félő, hogy az immár szinte megszokott gyakorlat szerint mi magunk esünk egymásnak. Ez a nép csak ideig óráig, kivételes helyzetekben hajlandó az összefogásra. Akkor, ha kell, még csodákra is képes. A hétköznapok beálltával azonban ismét előütköznek s felülkerekednek taszítóan utálatos jellemvonásai: az irigység, a széthúzás, az ostoba vagy szándékos értetlenségből fakadó ádáz rosszindulat.

101