Forrás, 2005 (37. évfolyam, 1-12. szám)

2005 / 4. szám - 100 ÉVE SZÜLETETT JÓZSEF ATTILA - Tandori Dezső: Az én Gergelynaptáram

peléti úton. Megnyílik újra Karinthyék Hadik-kávéháza. Én még vettem ott nemrég egy pár cipőt, cipőbolt volt. Járhattok mívészcaféba! Ezt mondom kávéházas barátomnak, nem nagyon találkozgatunk. Én a cipőmben fogok egyszer elmenni az új Hadik előtt. De a borozóba se megyek be mellette, nem engedek fogadalmamból. Egy pohárral nem lehet inni. Mint az alkoholisták, így vagyok ezzel. Nem alkoholista voltam. Világsehogyista. Még rosszabb. Kellett a cselekvés,

a társaság,

a lendület.

Most az utcán csak vonszolódom. Ha táskám nehéz, hasam fáj, olyan vagyok a vánszorgásommal, mint egy részeg, kellemetlen jelenség. Két pohár után már délcegen járnék. De nem. Nem az utca az élet.

Ne szóljon, ne érjen hozzám senki NO. Ne beszéljünk meg fix időt! (Hű, erős hangulatban lehettem.)

Hol a határ, hogy minden „mások", másság elfogadását meguntam? Túl sokat alkalmazkodtam mint fordító is! (Logikus.) Másmilyen emberek közt éltem. Szabadságomhoz ragaszkodnék.

Fontoskodásokhoz vezetne az orvoshoz menés e bajommal - bordarepedésre, rándulásra -, legföljebb sok vizsgálat után mondanák a SEMMI-t. Ld. fix idő. Nem! Orvosanorex is vagyok. Érdekes, kaja a legkevésbé ilyen. Eszegetek azért.

Sors, mi a sors? Minap a sorsról kellett írnom. Nem evidencia. A konzisztencia sem evidencia. Mert ha az (a világnak lehet csak az), már vagy nem az, vagy másodlagos evidencia csak. Elsődleges evidencia akkor, ha kifejezni sem akarom. De akkor a konzisztencia fölös megduplázása. Evidencia csak másodlagos van. („Már mondtad!")

Harcok, háborúk. Mondható-e, egyetlen kínhalál sem érte meg a nemes célokat? Jó, de mások kínhalála, vigyázat!

„Te egy olyan helyes ember vagy. Külön kedves is vagy hozzám. Csak miért nem tudsz rólam semmit? Kihez vagy ilyen, kivel? Itt a baj."

Kettőnknek nincs, nem lehet konzisztenciája. Szeretőknek se, 40 éves ismerősöknek, házasoknak se. Közös dolgaik vannak, érdekeik, szeretet lehet, konzisztencia nincs. A konzisztencia a végső magány. (Nagyot mondtam.)

Felette vagyok az ottléti kötelmeknek? Nem. Eleve nem vagyok semmi „felett", mert hibáztam, ha ottlét van, eleve. Nekem, ottlétem.

Ha hírek (világ, pályatársak) egyáltalán fennforognak, nem vagyok konzisztens. Ha pedig az maradok, de valaki belém zavar ezekkel, nagyon nem szép tőle. A világ mégis ezt teszi.

Már nem akartam úgy, mint „az atyák". De a „számítógépes világot" se. Ro- hanvást távolodunk, a világ meg én. Nincs „Te meg a világ".

A hashúzódás éji fájásai: néha mint egy fatönk, ébredek fel. Akkora, alaktalan fájás. Rohadjak meg, mondom, mert már a mazochizmus sem segít. Vessz meg, te rohadék, mondom magamnak.

Nem a másik ember megléte a baj. A másik ember még jó is, jobb nálam. Rettenetes tautológia azonban, hogy külön is meg kell élnem őt, ha nem Semmiért Egészen van. S nekem ez nem is kellhet. Hát a Másik utolsó lehetőségét is elve82