Forrás, 2005 (37. évfolyam, 1-12. szám)

2005 / 1. szám - Körmendi Lajos: A korhely bojtár; A szabadságharc tüzértisztje

Csak remélte, hogy az éjszaka kitört égiháború nem zavarta szét a nyájat, mert ha igen, a számadó megnyúzza őt, amiért nem ment vissza időben a jószágok mellé.

Mit fog hazudni neki? Azt mégsem mondhatja meg, hogy az áristomban hallgatta a csapkodó istennyila utáni dörgést, a szél üvöltését, de azt sem, hogy ma reggel harmincat kapott a hátsó felére, miközben azt kiabálta: „Majd akkor mír- jenek rám pálca ütíseket, ha mernek, mikor egy hét múlva vígigtáncolok az uccán huszárruhába!"

Kolokány és sás között csörtetett a nyáj felé. A láphoz ért. Amint az összefonódott, korhadt szárakra és gyökerekre lépett, rögtön elmerült a lába. Nagy eső volt, a víz megemelte a lápot.

— Na, itt nem megyek át! - sóhajtotta.

A nagy szél elszakította a láp egy részét, s az úgy úszott a tisztán, vagyis a sík vízen, akár egy csónak: a rekettye volt a vitorlája.

Gondolkodott erősen: nem mer a számadó szeme elé kerülni, ismerte be magában. Szíjat hasítana a hátából.

Most is fújt a szél, s az úszó sziget lassan haladt a vízen. Távolodott, mint az ő álmai.

Tudta, belőle már nem lesz juhász.

Elindult vissza Karcag felé. Hamar eltelik egy hét, gondolta. Végignézett magán, s elképzelte, hogy feszít majd a huszárruhában.

A szabadságharc tüzértisztje

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy Gulyás Júlia nevű lány. Karcagon született erre a világra, itt nőtt fel, itt akadt meg rajta a szeme egy jóravaló füredi legénynek. Egymásba szerettek, egybekeltek, így lett Gulyás Júliából Zábreczkyné.

Amikor néhány hónapos házasok voltak, az ellenség megtámadta az ország déli határát. A fiatal férj nyugtalan volt, csak járt a házban fel-alá, nem találta a helyét. Napokig vívódott, végül odaállt szép, fiatal asszonya elé.

— Tudom - mondta a felesége. - El kell menni.

— El - bólintott az ember.

Júlia annyit tudott, hogy Szolnokra vonult be a férje, s onnan a déli határhoz irányították. Aztán nem jött semmi hír.

Az ifjú asszony állt a házuk előtt, nézte az elkésett, délre repülő darvakat.- Tavasszal tán megjön majd az én uram is - sóhajtotta.

Csillagos volt az ég. Megborzongott, fázósan összehúzta magán a ruhát. Rossz sejtelme támadt.

Nem tudott aludni, csak dobálta magát a fekhelyén. Másnap este megint az udvaron állt, nézte a mennyboltot, mint aki valami jelre vár.- Gyere be, lyányom! - szólt ki az anyja. - Hideg van.

16