Forrás, 2005 (37. évfolyam, 1-12. szám)
2005 / 2. szám - MAI MAGYAROK – MAI MAGYAROKRÓL - Fehér Zoltán: Mivé levél cángó-magyar?
valaki. A kiérkező milicista aztán nagy ordítozással rájuk tartott fegyverrel kísérte őket, mint holmi kémeket, végig a falun, miközben a ki nem kapcsolt magnetofon a nekivadult milicista minden szavát rögzítette. Az esetnek nem lett súlyosabb jogi következménye. Az adatközlő csángókat azonban megbírságolták, s Halász Péterékkel ezután már jóformán senki nem mert szóba állni. Az efféle eseteket még a Románia által aláírt Helsinki Egyezményből is nehezen lehetett volna levezetni vagy magyarázni. A moldvai magyarságról, kultúrájáról Halász Péter évtizedek alatt rengeteget publikált, ezek közül válogatta, kötötte bokrétába most a legfontosabbakat, kihagyva például a kevésbé tájékozott nagyközönség számára írott publicisztikát. A kötet az Európai Folklór Intézet gondozásában az Örökség sorozatban jelent meg Hoppál Mihály szerkesztésével. Valamennyi tanulmánya saját kutatásain alapszik, akkor is, ha az terepmunka eredménye, s akkor is, ha a könyvészeti adatok összegzése. A 439 oldalas könyv hihetetlen mennyiségű információt tartalmaz, s bizonyára haszonnal forgatják majd néprajzosainkon kívül a történészek, nyelvészek, s még ki tudja miféle tudományok művelői. Gazdag tartalmán túl olvasmányos stílusa megragadja majd minden olvasóját, s bizonyára hozzájárul a magyarság ezen pusztuló népcsoportjának jobb megismeréséhez, s talán ahhoz is, hogy román és egyúttal európai állampolgárként megmaradjon a moldvai magyarság. A könyv négy nagy fejezete a Történelem, a Társadalom, a Gazdálkodás és a Népszokások. Ezeket egészíti ki az Előszó és a nagyon fontos Függelék, amelyben a bibliográfián kívül szinte egy moldvai tájszótárt is találunk. Az Előszóhoz kapcsolható első tanulmányában - Az Etelközben élő magyarokról - a szerző számba veszi az eddigi csángók eredetét vizsgáló kutatások eredményeit, amelyek mindegyikében lehet részigazság, s talán csak együtt, egymást kiegészítve igazak. Eszerint a csángók talán az etelközi magyarok maradékai. Ez a feltételezés a régészet tanúságtétele híján épp úgy bizonyíthatatlan, mint az a felfogás, hogy ők a XIII. században Erdélyből kirajzó magyarok leszármazottai, hiszen azokat a milkói kun püspökséggel a tatárjárás elsodorta. Valószínűbb, hogy már Károly Róbert, Nagy Lajos és Mátyás király telepítette őseiket határőrzés céljából Moldvába. Ezt a népességet erősítették a Szerémségből és máshonnan kimenekülő huszita magyarok, legfőképpen pedig a siculicidium, az 1764-es mádéfalvi vérengzés után kerestek sokan menedéket Moldvában. Ma mindnyájan katolikusok, s számuk mintegy 300 ezerre tehető, ám a román nemzetiségi politika következtében, minden honi népmentő próbálkozás ellenére, magyarul legföljebb 70-80 ezren beszélnek. Megmaradásukat ma elsősorban az Európa Tanács állásfoglalásától várhatjuk. Halász Péter szerint háromféle sors vár rájuk. Vagy elromá- nosodnak, vagy Moldvában maradva ideig-óráig megőrzik nyelvüket, vagy Erdélybe szivárognak át, s az ottani magyarságot erősítik. Az Eredmények és feladatok a moldvai csángók néprajzi kutatásában című széles horizontú tanulmányban a szerző megállapítja, hogy a moldvai magyarság néprajzi kutatása elmaradt más magyar tájak és etnikai csoportok kutatásától, hiszen legalább száz moldvai településen beszélnek magyarul, s legföljebb tucatnyiban jártak magyar kutatók. És nem is túlságosan régi a feléjük forduló tudományos érdeklődés. Jemey János, Mikecs László, Lükő Gábor, Domokos Pál Péter, Kallós Zoltán, Csűry Bálint csángó kutatásairól tudunk legfőképpen. A Lakatos Demeter Egyesület Csángó füzetek-sorozatának első számában épp Halász Péter állított össze egy alapos bibliográfiát a téma eddigi irodalmából. Ebből megállapítható, hogy a tudomány számára a csángók története, nyelve és népköltészete ismert leginkább. A földrajzi nevek megmentésében maga Halász Péter is jeleskedett. Van azonban még tennivaló bizonyos tevékenységek szakszókincsének feltárásában éppen úgy, mint a szólások, közmondások vagy a hangszeres népzene és néptánc területén. Keveset tudunk a moldvai magyarság társadalomnéprajzáról, migrációjáról, azonosságtudatáról. Még feltáratlanok a moldvai parókiákon, közhivatalokban lappangó forrásértékű feljegyzések. Nem történt még meg egy-egy település mélyfúrásszerű monografikus feldolgozása, keveset tudunk az interetnikus hatásokról. íme, egy csokorra való az elvégzett és az elvégzendő feladatok közül. A tanulmányok részletes ismertetésére e recenzióban nincs módom. így azokból csak önkényesen, a számomra legérdekesebb adatokat emelem ki, abban a reményben, hogy másoknak is kedvet csinálok a könyv elolvasásához. A Szent István templomai a régi Etelközben című tanul94
