Forrás, 2005 (37. évfolyam, 1-12. szám)
2005 / 2. szám - MAI MAGYAROK – MAI MAGYAROKRÓL - Baráthi Ottó: A szegénység
Újabb pontos felmérési adatok ugyanis nincsenek birtokomban, de a fentiekben leírtak ezt a feltételezést reálissá teszik. A különböző háztartástípusokra érvényes egy főre jutó havi értékek egyébként 2001-ben a 30.900 Ft-os létminimumérték körül és a 24 és 39 ezer Ft közötti sávban szóródtak. Érdemes lenne ezt továbbgondolni... Hagyományos és új szegények Ahogy vannak újgazdagok, úgy vannak újszegények is, a dolog szépséghibája, hogy utóbbiak korántsem irigylésre méltó többségben leledzenek. Mindezzel csak arra utalok, hogy a szegénység - mintegy statisztikai megfigyelési egység - nagyon is strukturált. Mert ha vannak újszegények, akkor nyilván régieknek is kell lenniük, vannak is szép számmal ők is. Meg vannak más szempontból is megkülönböztethető szegényrétegek, persze nem lehet feladatom itt valamiféle mélyebb elemzést adni, inkább csak utalásokra szorítkozom. Mindjárt maradjunk annyiban - bárhogy is szépítgettetett és takargattatott a létező szocializmus, a gulyáskommunizmus is kitermelte a maga szegényeit, akiknek aztán nagy igyekezettel sikerült is magukat átmenteni egy jobb világba, a magyar piacgazdaságba, most már demokratikus viszonyok közé. Őket nevezhetjük régi vagy hagyományos szegényeknek, s közéjük sorolhatjuk a szakképzetlen munkásokat minden más ismérvükkel, pl. alacsony iskolai végzettség, és a kistelepülésen élők egy részét. Az ő tulajdonságaik ma is a szegénység nagy kockázatával járnak, mindkét - egymást különben átfedő - társadalmi és lakóhelyi réteg elszegényedett, ők vitathatatlan vesztesei a rendszerváltásnak is, ám korántsem bizonyos, hogy a legnagyobb vesztesei is egyben. Mert itt vannak az újszegények. Ide sorolhatjuk mindenekelőtt a munkanélküliek egyesek szerint mintegy milliós nagyságrendű táborát. De itt a „helyük" a kisnyugdíjasoknak, a felnőtt eltartottaknak, tehát mindazoknak, akiknek nincs rendszeres keresetet biztosító munkahelyük, vagy nem részesülnek egy teljes foglalkozási életpálya után kapott, mondjuk átlagjövedelemnek megfelelő nyugdíjjal. Ezek az újszegények az átlagosnál sokkal nagyobb arányban kerülnek ki a „hagyományos szegény" rétegekből, mert az alacsony iskolai végzettségűek, szakképzetlenek, valamint kistelepülésen lakók körében az átlagosnál sokkal nagyobb a munkanélküliség és más hátrányos helyzettel is bírnak még. A szegénység mai állapotával kapcsolatban - annak összetételét tekintve - feltétlenül szólnom kell egy rendkívül sajátos - és fölöttébb sajnálatos - jelenségről, nevezetesen arról, hogy az idősebb korosztályok mellett egyre több gyereket kell szegénynek tekinteni. Bármilyen szegénységi definíciót és küszöböt alkalmaznak is a társadalomtudósok, a gyermekek szegénysége a mai magyar valóság megdöbbentő és elszomorító jelensége. Jogos lehet az UNICEF megállapítása, miszerint - és ezt a hétköznapi halandó talán fel sem tételezte volna - Kelet-Közép-Európában a gyermekek a rendszerváltás nagy vesztesei közé tartoznak. Andorka Rudolf és mások is különösen problematikusnak látják a magyar társadalom jövője szempontjából azt a tényt, hogy gyermekeink jelentős része gyermekkorának egy időszakában - netán jó részében - szegény körülmények között nevelkedik. Ez a táplálkozásuktól az iskolai előmenetelükön keresztül továbbtanulásukig, életük legkülönfélébb aspektusait (személyiségjegyeit stb.) befolyásolhatja rendkívül súlyosan. Végül - no, ez aztán nem meglepetés, sokkal inkább közismert - hangsúlyozottan létezik az etnikai jellegű szegénység, amit panelvizsgálatok nélkül is tudunk. A roma etnikumban minden szegénységi küszöb esetén messze a legmagasabb a szegények felül86
