Forrás, 2005 (37. évfolyam, 1-12. szám)
2005 / 2. szám - MAI MAGYAROK – MAI MAGYAROKRÓL - Korcsog Balázs: A Mester és „martaléka”
„emelkedik ki" az új magyar próza alkotói közül: Balassa ebben a kötetében helyezi a hangsúlyt Nádas és Esterházy művészetére, a két író munkásságát az új magyar próza középpontjába, pontosabban két fókuszpontjába állítva. Az első kötet Észjárás és forma tanulmányának gondolatmenetét a második kötet A cselekmény rejtélye mint anekdotikus forma című (Mészöly Megbocsátásának elemzését tartalmazó) tanulmánya (1984) viszi tovább, illetve módosítja. „A hatvanas évek végétől bekövetkezett megújulást a magyar prózában a kritika - beleértve e sorok íróját is - eddig egységes folyamatnak tekintette. A hetvenes évek végétől, a nyolcvanas években azonban figyelembe kell venni azt, hogy az általános megújuláson belül legalább két fázisról van szó, és a másodiknak az ismertetőjegyei, alkati vonásai bizonyos mértékig eltérnek a hetvenes évekbeli szakasztól. Az újításon belüli visszakanyarodásként, visszatérésként, a régi hagyomány megújításaként lehetne összefoglalóan jellemezni ezt a második fázist. Ennek az újabb szakasznak több reprezentatív műve van (Mészöly Megbocsátás a, Nádas Emlékiratok könyve, Esterházy Bevezetése, Krasznahorkai prózája). Az új próza első szakaszában a reflexió vált élménnyé, a narráció, az elbeszélés módja vált témává." (Észjárások és formák, 105-106.) „Az új magyar próza számos pontján kimutatható a nyelvi nominalizmus, többek között a nyelvi öntükrözés jelenségében." (I. m. 108.) „Az új magyar próza is eljutott a redukció, a nominalizmus végső kísértéséig: a végigvitt öntükrözés felszámolja a történetet." (Uo. 110.) „Mészöly újabb novellisztikájának átfogó jellemzője az, hogy lemond arról a redukciós módszerről és nominalizmusról, mely a Filmben nyerte el végső és rendkívül nagy értékű, e nemben klasszikus megformálását. A történet itt szinte megszűnik, felszámoltatik, és eseménnyé sűrűsödik, fokozódik." Ám „a végsőkig redukált prózaírás végpontján és mélypontján (...) Mészöly visszaadja az eseménynek a történetiségét.” (Uo. 112-13.) „Újabb prózánk redukcionalista, analitikus fázisának fő műve így válik a fordulat művévé is. Nem véletlen, hogy Mészöly nem a Film analitikus útján halad tovább, hanem újra a történetközpontú próza felé fordult, odahagyva a narrációközpontú prózát." (Uo. 114.) „Az újabb szakasz lényeges ismertetőjegyei összefoglalóan: a történetközpontúság visszahódítása; a nyelvi öntükrözés és felbontás ismert jegyeinek háttérbe szorulása; a stílus, a narráció mint téma másodlagossá válása." (Uo. 114-15.) Balassa harmadik tanulmánykötetében, A látvány és a szavak (1987) utolsó részében (Újabb prózánk világképéhez) jut el az új magyar irodalom 80-as évek közepén induló (illetve felfedezett) második nemzedékéhez: Bodor Ádámhoz (Az Eufrátesz Babilonnál), Krasznahorkaihoz (Sátántangó) és Márton Lászlóhoz (Menedék). A kötet Hagyományértelmezések újabb prózánkban című zárótanulmánya (1985) még egyszer összefoglalja az előző kötetben elmondottakat: „Az újabb próza történetében legalább két fázisról lehet már beszélni. A másodikban lassú eltávolodás tapasztalható az elsőnek néhány jellemzőjétől: a nyelvi öntükrözés központi jelentőségétől, az elbeszélés mint eljárás tematizálásától, a formai eljárásoktól mint szüzsétől. A második szakasz a történet restitúciójának jegyében áll, a stílus, az eljárás mint téma viszonylagos háttérbe szorulása figyelhető meg. Ennek a változásnak az indító műve Mészöly Filmje. Mészöly a Film után fokozottan a történetközpontú, sőt olykor a mesélő próza felé fordult." (A látvány és a szavak, 234.) „Annak a változásnak, elmozdulásnak, amely a 80-as évek közepén indult, az idős Mészöly adott lendületet." (A bolgár kalauz, 228.) Balassa Péternek az új magyar prózára vonatkozó későbbi (részben ön)értelmezéséhez lásd a szerző A bolgár kalauz című tanulmánykötetét (I. m. 188. és 227-29.). 79
