Forrás, 2005 (37. évfolyam, 1-12. szám)
2005 / 2. szám - MAI MAGYAROK – MAI MAGYAROKRÓL - Bende József: „Valami idegen”
esetükben a francia nyelven történő írásra való áttérés alapjában véve szabad választás eredménye volt: továbbra is írhattak volna anyanyelvükön, vagy választhattak volna egy másik világnyelvet (ahogyan például a lengyel származású Joseph Conrad az angolt választotta a francia ellenében, jóllehet ez utóbbi gyermekkorától kezdve második anyanyelve volt). Rilkét szintén semmiféle külső körülmény sem kényszerítette arra, hogy élete végén francia nyelvű verseket írjon (még ha azt tudjuk is, hogy svájci állam- polgárságot szándékozott kérni, s kérelmét ezzel is szerette volna alátámasztani). Számukra a francia nyelv adoptálása elsősorban írói szabadságukból eredt. Helyzetük ebből a szempontból különbözik az olyan frankofon országok íróinak helyzetétől, ahol az egykori gyarmatosítás nyomán vált a francia nyelv a hétköznapi használati (és gyakran hivatalos) nyelvvé (Fekete-Afrika, Maghreb, Antillák), s esetenként mintegy kényszerítő erővel van továbbra is jelen. Ezen országok írói a francia nyelven történő írást gyakran külső kényszerként élik meg. E kétféle típus közé helyezhetjük a magyar anyanyelvű nyelvváltó írókat, akik nem önkéntes száműzetés következtében kerültek francia nyelvi közegbe, ahol azután egyéni helyzetük eltérő mértékben késztette vagy adott esetben kényszerítette őket nyelvváltásra. Ettől függően kényszerként vagy szabad választásként élték meg a francia nyelvre történő végleges áttérést. A magyar anyanyelvű írókat nyelvváltásra késztető vagy kényszerítő okok egy-egy író esetében természetesen nagyon különbözőek. A nyelvváltást alapvetően befolyásolja az egyéni életsors, az életkörülmények alakulása: a magyar anyanyelvű diaszpórától való elszakadás, a vegyes házasságok, a francia nyelvű környezetben való meggyökerezés, ahol mindennapi használati nyelvként csak a francia van jelen, a magyar nyelvtudás nagyfokú elbizonytalanodása stb. Nyelvváltásra késztetheti az írót a magyar irodalmi műhelyektől való elszakadás is, vagy éppen azok megszűnése: így például Bátori Miklós nyelvváltásában bizonyára nagy szerepet játszhat, hogy az Ahogy Lehet című irodalmi lap, amelynek évekig szerkesztője és munkatársa volt, megszűnt (illetve Brazíliába költözött). Az írói nyelvváltásban közrejátszott az emigráns írói helyzet is: a kisszámú magyar nyelvű olvasóközönség, a gyenge kritikai visszhang. Főleg abban az esetben, ha fordításban megjelenő műveivel jelentős sikereket ér el egy-egy szerző a francia irodalmi életben. Említsük meg Christine Arnothy és Bátori Miklós példáját: Christine Arnothy Haldokló Budapest című, magyarul 1952-ben megjelent regényének francia fordítása (J'ai cjuinze ans et je ne veux pas mourir) 1955-ben elnyerte a nemzetközi Grand Príx Vérité-t, ugyanebben az évben a szerző már első franciául írott könyvét publikálta. Bátori Miklós első regényeinek francia kiadásai is jelentős sikereket arattak, jó néhány esetben az eredeti változat könyv alakban magyarul meg sem jelent: a Le vignoble des Saints 1965-ben elnyerte a katolikus irodalmi nagydíjat, következő regénye, a Les va-nu-pieds de Dieu pedig 1967-ben a Francia Akadémia Claire Virenque-dí)át. (Önmagában a siker sem vezet minden esetben radikális nyelvváltáshoz, gondoljunk Ferdinandy Györgyre, aki szintén jelentős irodalmi díjakat nyert francia nyelvű köteteivel a hatvanas évek elején, például 1964-ben a Saint-Exupéry-dqat) Ugyanakkor a nyelvváltás a leggyakrabban külső kényszerként fogalmazódik meg. Például Dormándi László az emigrációt anyanyelvének végzetes elvesztéseként, valóságos „kiűzetésként" élte meg: „Boldog emberek néha találnak második hazát, amelyhez ugyanolyan szeretettel kötődnek, mint az elsőhöz. Csakhogy az író hazája a nyelve. Számára a nyelvből való kiűzetés valóságos szerencsétlenség, ahhoz hasonlítható, ami az első emberpárt sújtotta a paradicsomból történő kiűzetéskor. Tökéletes hontalanság érzését eredményezi, a fizikai száműzetésnél is elviselhetetlenebb száműzetést. [...] Kiűzve a paradicsomból, elveszítettem egyetlen kifejezési eszközömet. Nyelv nélküli író voltam, egy groteszk, egyszerre tragikus és komikus figura."15 Tehát a francia nyelvre történő áttérést ő nem szabad választásként, hanem 70
