Forrás, 2005 (37. évfolyam, 1-12. szám)
2005 / 12. szám - A. Gergely András: Európa cigányai?
árnyaltsága, jól fordított és élvezetes-izgalmas olvasásélménye adja teljesebben, ezt nem szükséges pótolnom. Prónai vállalása, és nemkülönben Patrick Williams szemléletmódja kiválóan érzékelteti a romológia helyzetéből fakadó, a téma és tudásterület szabta feltételegyüttest, valamint a kutatói attitűd kínálta felfedező vállalkozást, melyet részleteiben kapunk Williams művéből. De hol itt az elfogultság? Egy szociológus szólhat „releváns adatok" alapján, egy történész lehet „távolságtartó", még egy kultúrakutató sem okvetlenül kell híve legyen az elemzésre kiválasztott területnek... Egy antropológusnak azonban belülállónak, akár elfogultnak is kell lennie, hogy kinevezett témáját mindig azok szemével legyen képes látni, s úgy fogja fel, ahogy partnerei, a kutatott közösség tagjai. Tudományos-e, „objektív"-e ez a nézőpont? Vélekedésem szerint igen, sőt, éppen mert tudomása van saját kötődéseiről, mert konstatálni képes ragaszkodása okait, s mert pontosan tudhatja (akarja tudni!) objektívjának fókusztávolságát, változó gyújtótávolságát, torzítását, s ennek hatását a közösségre, az elkészült pillanatképre vagy a felmutatandó eredményekre vonatkozóan, még sokkal „objektívabb" is, mint aki egyszerűen csak evidensnek veszi, hogy mátrixokba foglalva operacionalizált tudást ad át. Az antropológus tolmács kell legyen, a szó legkiterjedtebb értelmében, olyan szakfordító, aki mind a nyelvben, mind a kommunikálandó tartalomban, mind pedig a befogadó közegben egyaránt járatos, érintett és elkötelezett. Persze, mint ilyet, éppúgy kötelezi számos konvenció (a kutatásetikáé, a módszertanoké, a közlésmódoké), kötelezi továbbá kutatói felelősség a kutatott közösség, őszinteség és hallgatólagos igazmondási megállapodás is a szakma köreivel, a társtudományokkal, vagy épp a támogató-kutatásfinanszírozó intézményekkel összefüggésben. A kutatási jelentések formalizáltságán túl azonban ott áll a mindenkori szöveg, a kötet anyaga, a beszámoló formája mindarról, amit tapasztalt, észlelt, tudomásul vett, megértett, és elbeszélésre érdemesnek minősített. Ez tehát - tekintsük ekként akár kevesebbnek, akár többnek, mint „a" tudományt - egyfajta (írás)művészet, alkotói műfaj is. De nem csak az - s ebben áll az antropológus külön felelőssége. Lássuk, hogyan viszonyul mindehhez Patrick Williams! Szavai hitelét (s vélem én, elfogultságait is) az adja, hogy nem egy-két hétvégét töltött egy szekértáborban vagy cigánysoron, hanem negyedszázada él egy Párizs külvárosába költözött kálderás (oláh) közösségben. Ugyanakkor a francia cigánykutatások intézményi központjának, folyóiratának alapítója, lelke, fenntartója is. Kiindulópontja ezekből következően az, hogy cigány és gádzsó közös határa épp arra a meghatározottságra épül, amelyet közös történetük formál. Egymásnak mintegy ellen-definíciói: a nem-cigányok nélkül nincsen értelme a cigánynak, s nélkülük a gádzsó világ is más kontextusú. E más kontextus egyik legfelszínesebb és egyben legegyértelműbb jele, hogy miként vélekednek a cigányokról az adott társadalom szélesebb köreiben. Előítélet, fajelmélet, vádak, stigmák, képzelmények tömege veszi körül a konvencionálissá merevedett képzeteket. Viszont éppen a kutató az, aki láttatja, hogy a romák látszólagos egysége vagy egyneműsége belső tagoltságot takar, így „általában" beszélni róluk nemcsak felelőtlen, de téves is. A Párizs külvárosában élő cigányok részint mánusok (avagy szintók), részint zsitanók (azaz katalán-kasztíliai kálók), részben pedig több más vándorlás közben különféle hagyományt átvevő, de leginkább a németes-zsidó nyelvhatást mutató jénisek. A csoport rom-cigányok körébe sorolása ismét egy másik kontextusban eltéréseket mutat az északi és a déli országok cigányaihoz képest is. Talán túl szimpla, de áttekinthető mindez azzal az analógiával, hogy a „fehér" ember fogalmának csak a feketékkel, sárgákkal, félbarnákkal, kékekkel és másokkal összevetve van értelme, de ahol (mondjuk Európában) sok a fehér, ott ők maguk is elkülönítik a svédeket, németeket, oroszokat, albánokat, 107
