Forrás, 2005 (37. évfolyam, 1-12. szám)
2005 / 12. szám - Ittzés Mihály: Zrínyi szózata
„így vesszenek el, Uram, minden ellenségid. A'kik pedig téged szeretnek, mint a nap az ő feltámadásában, Úgy tündököljenek." A heves - pozitív, majd negatív - visszhangot az ötvenes évek közepén azonban mégsem az eddig idézett gondolatok, mondanivaló, hanem a mű szinte refrénszerűen, több változatban visszatérő, előbb csak egy felkiáltásként, majd türelmetlenül egymásra torlódó szólamokkal, élesebb harmóniákkal megszólaló „mottója" váltotta ki. A mű elején a baritonszóló az ókori történelem egy legendájával, a sárdisi Krőzus veszedelmekor a király addig néma fiának megszólalásával példálózik: „Ne bántsd a királyt!". A költő-politikus magát mintegy némaságából kilépőnek érzi, amikor felkiált: „Ne bántsd a magyart!" A Zrínyi szózata első hivatalos reakciói közül Für Lajos a Szabad Nép cikkét idézi „Ne bántsd a magyart!" - Bartók és Kodály történelemszemlélete című esszékötetében: „A hazaszeretet mélységes himnusza", „felrázza a hitetlenkedőket, erősíti az ingadozókat, és további győzelmekre segíti egész népünket". Az idézet után a történész így folytatja: „Igaz, hogy az 'édes nemzetéhez' kiáltó Zrínyiesszé és Kodály-kórus csakugyan felrázni akart, de nemigen úgy, ahogyan ezt a kor kritikusa vélte. Csakugyan erősített és buzdított, de aligha arra, amire a vezető napilap cikkírója akkor gondolt." Vagyis nem a szovjet mintájú szocializmus építésének „széncsatában" és munkaversenyben megnyilvánuló „hősi küzdelmeire". Erre előbb-utóbb rá kellett jönnie a hatalom képviselőinek is... Az 1956-57-es tanévben a győri konzervatórium vegyeskarában Szabó Miklós vezetésével tanultuk a Zrínyi szózatát. Már szinte készen álltunk a hangversenyre, amikor a felsőbb parancsolat letiltotta a mű előadását. Nem teljesedhetett ki a várva várt művészi produkció és élmény. S így maradt ez jó tíz évig országosan, amíg Vass Lajos nem vette magának a bátorságot, hogy itthon és külföldön is előadja a Vasas Kórussal. Nem volt ez csekélység, hiszen éppen őt és az általa vezetett Honvéd Férfikart távolították el 1957-ben a Néphadsereg kötelékéből, mert 1956 őszén, a forradalom idején kínai turnéról hazatérőben nem voltak hajlandók Moszkvában fellépni. A Zrínyi szózata eredeti bemutatójának felvétele sem kerülhetett többé a rádió műsorára, s hanglemezfelvétel is csak 1982- ben, a Kodály-centenáriumra készült belőle. A Zrínyi szózata igazi - több mint zenetörténeti - jelentőségét Révai Józsefnek egy 1957 nyarán tartott pártértekezleten elmondott (kissé kusza, de a lényegre rávilágító) szavai is kimondják, az MSZMP szempontjából. A dokumentumot a 168 óra című lap 1997. május 20-i száma közölte. Révai így vélekedett: „[...] elvtársak, néha udvarolni kell a magyar kultúra bizonyos sztárjainak". Kodályt hozta fel példának, mint aki „[...] egy nagy figurája a magyar szellemi életnek", s aki megérdemelte progresz- szív zenéje okán az udvarlást. Révai kitért Kodály „hálátlanságára" is: „De Kodály Zoltánnak az a szerepe, azt is itt mondom, nem fogok ezzel az Oktogon térre kiállni természetesen és nem javaslom, hogy ezzel kiálljon [bárki is], Kodály Zoltán szerepe októberben és október előtt negatív volt és nem pozitív, ezt is ki kell egyszer mondani, alkalmas formában azt hiszem, ha ezt mi helyes időben és helyes helyen a nyilvánosság előtt is. [..] ki volt Nagy Imréék köztársasági elnökjelöltje?" (Kodályhoz közel álló személyek emlékezéseiből tudhatjuk, távol állt tőle, hogy ezt a szerepet vállalja.) „De nem csak erről van szó. Októbert megelőzően két dalt szerzett Kodály Zoltán, a Ne bántsd a magyar-f. Merem állítani és minden szakértői fórum előtt kiáltanék annak bizonyítására, hogy ez a két dal az ellenforradalom szellemi előkészítésének fejezetéhez tartozik. És mi történt? Az udvarlás!" - ami az emelt összegű Kossuth- díj odaítélésében nyilvánult meg. Révai József hajdani népművelési miniszterhez elég méltatlanul, zenei műveletlenségéről adva tanúbizonyságot, „dalnak" nevezte a Zrínyi szózatát (a „ne bántsd a magyart"), a másikat, a címe szerint valóban „dalt", pedig meg sem nevezte. Petőfi Nemzeti dalának férfikari megzenésítését kellett volna említenie. 1956. szeptember 4-én a Károlyi kertben mutatta be a Honvéd Férfikar Vass Lajos vezényletével, majd megismételték két nappal később, a Nemzeti Múzeum lépcsőjén, a kínai turné előtti búcsúhangversenyükön. így értek össze Kodály Zoltán életművében, a 20. század közepi történelem sodrában Petőfi Sándor és Zrínyi Miklós szavai, s nehéz, de dicső idők tanúiként lettek egy másik nehéz, de - legalább egy rövid időre - ugyancsak dicsőséges időszak embereinek érzéseit, gondolatait, törekvéseit kifejező művészi alkotássá. Éppen ezáltal válhattak ebben a formában is örök érvényűvé. 75
