Forrás, 2005 (37. évfolyam, 1-12. szám)

2005 / 12. szám - Orosz László: A vallás Katona József műveiben

ironikusnak látszik az a megjegyzés, hogy „A kereszténység egész pompájában volt már", amikor a magyarok fölvették.13 Katona nem hagy kétséget afelől, hogy István király erőszakkal tette kereszténnyé a magyarokat, az őt segítő németekkel meg az általuk hozott vallással szemben való gyűlölet tört ki 1046-ban; a kereszténységhez való ragaszkodása miatt I. Andrást is meggyűlölték, öccse, Béla mellé állottak, csak neki sikerült rávenni őket, hogy fogadják el a kereszténységet.14

Különösen rossz volt Katona véleménye a keresztes hadjáratokról. A magyarok nehezen mozdultak. A „legszentetlenebb" életű papok meghirdették a búcsút, de sem részt venni, sem anyagi áldozatot hozni nem kívántak a hadjáratért. (Említi itt Katona Bertholdot, a kalocsai érseket, akiből a Bánk bán Ottója lett.) A már említett (elhagyott) utolsó bekezdések elsőjében szánakozva írt a hadba kényszerített egyszerű emberről: „Már most nem lehet senkit megtartóztatni - a haldokló atya haszontalan nyújtotta ki reszkető kezeit az útra felkészült fia felé, hogy ne hagyná el őtet - haszontalan nyújtotta a gyermekágyban lévő anya férje felé nála lévő csecsemőit, hiába hítták segítségül az Istent az árván maradók - mert Istent csak Keleten mondották lenni s uralkodni. - Az atya s anya, feleség és árva - s úgy az elmenő keservesen sírt: de hiába, mert menni kelletett: mert a pap a prédikáló székből azt hirdette ki, hogy az Isten kinyitja a Mennyeknek kapuját annak, aki magát napkeleten - agyon fogja üttetni."15 (Hasonló szöveg található a keresztes háborúról Virág Benedek Magyar századok című művében.)

Katona munkájának köztörténeti részében is találhatunk az egyházi felfogástól eltérő megállapításokat. Nagy Constantinusról például ezt írta: „fertelmes tettei miatt mindenektől megutáltatván (megölte feleségét, fiát s sok érdemes embereket), kereszténnyé lett (mivel a pogány papok meg nem engedhetvén neki, a keresztények mindjárt feloldozták).16 A keresztény Európa értékrendjével így fordult szembe: „Balgatag kényessége Rómának (a kereszténységnek is később), mely azt lármázta, hogy minden jövevény nemzet barom, mivelhogy helyet keresvén magának, nem vihette a hátán házát, mint a csiga, hanem szekerekkel és marhával vándorlott. Természetes, hogy amíg magának fegyverrel nem csikarhatott ki tartományt, addig vándorbőréből ki sem vetkőzhetett; minekutána pedig ez megtörtént, és magát rendbeszedte, akkor nekik kellett a jó példát és józanítást tulajdonítani. Mintha bizon akik Persia és Kina mellől (a tudományok fészkétől) jöttek, azoknak még a városi és polgári életet a rómaiaktól kellett volna megtanulni! És a hunnus is vagy a magyar is alábbvaló lett volna az itt ásítozó német és tót keresztényeknél!!!"17 A kritikai kiadásban a Függelékbe sorolt kivonatok, másolatok között arra találunk példát, hogy Katona igyekezett visszafogni a felekezeti gyűlölködést. A ferences Blahó Vince forrásként használt művében eretnek prédikátorok, tévelygések szerepelnek, Katona helyettük új prédikátorokat, új tudományokat írt; az első kecskeméti kálvinista prédikátor neve után Blahónál ez áll: „Bár konkolyt ne hintegetett volna", Katona ezt elhagyta. (Blahó 1772-ben Kecskeméten tartott búcsúbeszéde helytörténeti anyaggal kiegészítve 1775-ben jelent meg Nagyszombatban, új kiadása: Kecskemét, 1991.)

Végül is mivel volt elégedetlen Katona a vallás(ok) történetében? Előbb a „szent egy- ügyűség", a „dedkori paradicsom" elveszítésével, majd a Krisztustól tanított „minden pipere nélkül való szent vallás" ellentéteket, békétlenséget szülő túlbonyolításával. A teológia felől nézve bizonyára naiv, elfogadhatatlan a kritikája, jóllehet nem esik messze az Isten és embertárs iránti szeretet Krisztustól adott legfőbb parancsával, ahogy az Máté » evangéliumában található (22; 36-40).

A vallás felvilágosodott értelmezése drámái közül legtisztábban a 16. századi francia- országi vallásháború egy epizódját bemutató Aubigny Clementiában található. A protestáns király ellen a katolikus hit védelmében fellázadó De la Chätre marsallban feltámad a kétely: „Hát csupán a te segítségedre vagyon-é szükség, hogy az Isten áldása elterjed68