Forrás, 2005 (37. évfolyam, 1-12. szám)
2005 / 12. szám - Orosz László: A vallás Katona József műveiben
máiban megmutatkozó történelemszemlélet a szülővárosa és környéke múltja iránt már gyermekkorában támadt érdeklődésében gyökerezik.4 Szabados Kecskemét... történetei Élőbeszédében a harmadik szakasz tárgyait felsorolva elsőnek a vallást említette Katona, de mintegy eleve számítva arra, hogy teljes nyíltsággal nem írhat róla, hozzátette: „Itt mindazt, ami isteni vagy felsőbb, odahagyjuk tisztelettel az isteni titkok Gondviselőjének, és a felsőbbségnek: mi ezen dolgoknak is csak a puszta viszontagságaival bíbelődünk."5 Óvatossága nem bizonyult elegendőnek. Kecskemét történetének apja által kiadott kötetébe nem került bele a költözött jászokén kívül a Duna-Hsza közén a 4. század vége óta megfordult népek vallásának ismertetése, elmaradt a kereszténység eredetének, 10. századig tartó történetének, a magyaroknál való meghonosodásának az elmondása is. Ezeknek a fejezeteknek a nagyobb részét Miletz János adta ki 1886-ban a Katona-házban talált kéziratokból.6 Az ő kiadásából is hiányzik azonban A Krisztus haldia című fejezet, továbbá a magyarok keresztes hadjáratáról szóló rész három utolsó bekezdése és (jó okkal) a keresztesek (kurucok) későbbi esküszövege. Ezek a Miletz kiadásából is hiányzó részek id. Katona József Kolozsvárra került másolatában maradtak fenn, s nyomtatásban Katona József történelmi műveinek 2005-ben megjelent kritikai kiadásában olvashatók. Id. Katona 1834-ben megjelent kiadásában közreműködött, talán cenzorként, Bálint Antal piarista. Az ebből kihagyott fejezetekben ilyeneket olvashatunk: A hunok közé „Attila alatt (anno 440) a kereszténység is becsúszott; mert ő nem sokat gondolt azzal, akármit higgyenek is alattvalói, csak békés és jó emberek legyenek s jó hazafiak. De midőn a kereszténység itt is fölül akart kerülni, és végre Buda öccse által pártütést csináltak (449), vége lett az egész igyekezetüknek, és csak az jöhetett be Hunniába, aki köntösével együtt a bőrét a fülére akarta huzatni".7 A gepidákról szólva ismerteti Katona az arianusok hitét, kiemelve, hogy szerintük „csak a Szentírás az igazság, és a szent hagyományok vagy tradíciók elvetni valók, mivel ebben csak a papok nyerészkedése fundálódik".8 Az avarokról szóló fejezetben - Voltaire törökökről való kedvező véleményére is kitérve - idézi a kán szavait a bizánci császár követéhez: „Nem tudtuk mi azt, hogy miképpen kelljen hitszegővé lenni, ha ti nem lettetek volna mesterünk, tanítónk a hitetlenségben."9 A magyarok keresztény hitre térését ezekkel a mondatokkal zárja: „Hála Istennek, a mi lakosaink már most mind keresztények; nem rohannak többé ki békés szomszédjaikra, hogy azokat kifosszák, és egy anya sem sír többé elrabolt gyermekéért. De ehelyett már most önnönmagokat marcangolják, kikelnek egymás ellen a magyarok, és midőn száz és nehány esztendők alatt nyoma sem volt az egyenetlenkedésnek, most majd minden ötödikben pártot ütnek. A régieket azzal mentegetjük, hogy pogányok, csavargók vagy vadak voltak. De mivel mentsük ezeket, akik keresztények?"10 A kolozsvári kéziratot követő kritikai kiadásban e mondat után még ez áll: „Keresztények! Mi légyen a Kereszténység? nyilván tudja már a világ, szükségtelen azt fejtegetni."11 A kereszténység első évezredében az erkölcs hanyatlását észlelte Katona. AIII. században „megszűnt az egyenlőség", „az úr szégyenlette a szegényt atyafiának nevezni"; a IV. század „már rangban látja a papokat", „már feszeskednek, úgyhogy egy buzgó püspök így kiált fel: »Régen fapoharak voltak az úrvacsoráján, de arany papok - most aranypoharak vannak, de fa papok«"; a VI. században Phokasz bizánci császár azért ismeri el Bonifáciust pápának, mert a konstantinápolyi pátriárka gyilkosság miatt kiátkozta; a VII. században „Veszekednek a pápák. Theodor pápa a felszentelt borból öntött tentája közé, midőn Piusnak kitiltását aláírta". „Kezdődik az a tanítás, mely azután annyi egyenetlenkedésnek és vérontásnak forrása lett, hogy az ostya Krisztusnak valóságos teste és vére"; Konstantinápolyban 756-ban átok alá vetik a képek tiszteletét, 30 év múlva Iréné császárné érvénytelenítteti az átkot, s ezt ellenző fiát megvakíttatja.12 Ezek és hasonlók után 67
