Forrás, 2005 (37. évfolyam, 1-12. szám)

2005 / 12. szám - Vári György: Előszó (Balassa Péter Esterházyról)

nagy középkori zsidó írásmagyarázó szerint „ilyen a chászid (jámbor, az Istent félő) válasza. Ez az alázat és a megszólítónak való engedelmesség kifejezése". Itt az önállítás, az itt vagyok alázat, jámborság és a szólításra adott válasz, teljes ráhagyatkozás, a végtelen kiszolgáltatottság vállalása. Miért ne lehetne elvileg a konfesszió ilyen? Miért ne kérhetné a fiú, hogy bocsássanak meg apjának, miért ne lehetne kérni, nem az apa nevében, de az apa helyett, aki maga már nem tud, az apa részére? Miért ne lenne elgondolható egy regény, még ha ez, ebben igaza van Balassának, nem is az, amelyben az idézett mondat nem a beszélő érintetlenségét akarja mondani, hanem az apával vállalt, nem nemzetségi értelemben vett, nem a választást megelőző közösséget, együttlétet, az éppen individuális szabadságomban fogant döntést, a fiú odalépését a Semmi grófja, a valóban mindent elvesztő atya mellé. Hineni, itt vagyok. Nem a nemzetségfő, a név új viselője, az Atya, de a bűneinkért velünk együtt szenvedő Fiú gesztusa.

Balassa a Termelési-regényről írt szövegét ezekkel a mondatokkal kezdi: „Amilyen vérbőn kusza... mű, irodalmunk valóságos eseménye a Termelési-regény, annyira száraznak és leírónak kell maradni a bírálatnak, hogy fölmutathassa. Az esszé most visszafogja, hogy utóbb elengedhesse magát, és hogy addig is - találjon szavakat. Elvégre az a dolga, hogy meglelje őket s így megkísérelhesse a találkozást a művel, hogy alkalom legyen..." A bírálatnak kell felmutatni a szöveget ahhoz, hogy „alkalommá" lehessen, a kommentár teljesíti be a szöveg jelentését, jelentéseit, mint a szövegben már meglévő lehetőségeket. Amikor Esterházy híres gesztusát, Ottlik Iskolájának egyetlen lapra való átmásolását elemzi Balassa, amellett érvel, hogy a másolás értelmezi a művet, megmutat valamit annak legsajátabb természetéből: „Sőt úgy is mondható, hogy e gobelin: műkritika, elemzés az Ottlik-regény ritmusváltásairól, időkezeléséről." Bár Balassa arról nem teljesen győzött meg, hogy Esterházy műve valóban ezt tenné, de most nem is ez a fontos számomra, hanem az az értelmezői hit, amely mintha azt tanúsítaná, hogy az értelmezés mindig egyben másolás is, másolás és kreativitás dialektikája. Gershom Scholem elemzése szerint a rabbinikus írásmagyarázat hagyománya a kommentárt, a Szóbeli Tant is a kinyilatkoztatás részének tekintette, a szöveg már mintegy eleve tartalmazta önnön kommentárjait, ily módon a szöveget „felmutató" értelmezői kreativitást a rabbinikus judaizmus végső soron nem tekintette többnek, illetve nem kevesebbnek tekintette, mint másolásnak. Azt hiszem, Balassa Péter értelmezői hite őriz valamit a kommentár megszentelésének rabbinikus hagyományából.

Balassánál az értelmezés mindig remény is egyben, a szöveg mindig kevesebb és több önmagánál, sohasem pusztán aktualitás, mindig potencialitás is. Ezt támasztja alá a Termelési-regény-recenzió már többször idézett zárlata és ez túlinterpretációinak forrása is. A szív segédigéiről (ami e sorok írója szerint a magyar irodalom egyik leggyönyörűségesebb regénycíme) írja, hogy azért hiányoznak belőle az oldalszámok, „mert az anya halálának feldolgozatlan eseménye nem más, mint az idő megszűnése, a linearitás összeomlása, amikor már nem következnek egymásból a dolgok..."

Egy apró tipográfiai jelből túl nagy következtetés, különösen akkor, ha emlékszünk arra, hogy az elbeszélő éppen azt panaszolja, hogy az idő nem állt meg, a dolgok részvétlenül mennek tovább, hogy „ez csak az első változás egy végtelen változásfolyamatban". Balassa minden jelet, a legapróbbat is, a szöveg igazságáról faggatott. Izig-vérig tanár volt és vérbeli kritikus, a kritikusok azon típusához tartozott, amelyik a szöveget potencialitásnak tekintvén mindig többet várt tőle, mint amit kapott, mindig saját lehetőségeinek végső határát, ugyanannak a Bildung-eszménynek, mint istenképmásiságnak a nevében, amelyet Gadamer-interpretációjában teoretikusan is megfogalmazott. Balassa Péter értelmezői karakterét paradox módon ugyanazon oknál fogva jellemzi a szöveg igényének, „beszédének" kitüntetett respektálása és bizonyos voluntarisztikus attitűd.

47