Forrás, 2005 (37. évfolyam, 1-12. szám)

2005 / 12. szám - Urbanik Tímea: Mitológia és néphagyomány

Az elbeszélő - a szemtanú pozíciójából fakadóan - a szövegformában jelenlévő görög mitológia alakjaira, történeteire tesz finom utalásokat, melyekből egy sajátos sorsviszony rajzolódik ki. E szövegszerűség nagyobb általánosságokban mozog, érvényessége tágabb, tényleges hatásköre viszont szűkebb, mert a konkrét esettől való távolságot feltételez és kíván, mellyel a szemtanú rendelkezik, a főszereplő, Teleszkai még nem. A görög mitológia az emberi léthelyzetek személyességének szimbolikáját ezek végtelenített pillanataiban fejezi ki. „A mitológiai sűrítés és általánosítás viszont eleve valami ősi-közösre hivatkozik, s a mai érzékenységemet, logikámat is azzal szembesíti: az azonossággal."3 - írja Mészöly.

Teleszkaiban egy „ősi szerkezet" lép működésbe, melyben a tettekhez kötődő néphagyomány aktivizálódik. Fontos, hogy mely rítusokat emeli ki a hagyományból és hogyan kombinálja őket. Az így létrejövő cselekvések a novella világában nem vihetők teljesen véghez, az archaikus szerkezet működésbe lép, de a környezet már nem megfelelő e tettek megvalósításához. A néphagyomány a személyes cselekvés révén megéltebb, inti- mebb a mitológiai történeteknél, de elemei jobban kötődnek egy-egy életeseményhez. A novellában megjelenő nász, halál, megcsalatás, tanúság, beavatás Teleszkait érintő komplex világához nem elegendőek önmagukban a néphagyomány adta lehetőségek. Ezért kerülhet sor több hagyomány együttes szerepeltetésére.

„..., s mintha csakugyan dolgozott volna benne valami elfelejtett, ősi szerkezet." (24.) Az elfelejtett, ősi szerkezetekre példa a két fent említett hagyomány, a népszokások és a görög mitológia történetei. Az ősi képzetköre az eredethez, a természethez kapcsolódik. „Mészöly nagyon sokat tud, érez meg a létezés úgynevezett animális szintjéről" - írja Fogarassy Miklós az író természetszemléletét elemző írásában.4 Az elbeszélés jelképisége e téren nagyon erős, a természetből leghangsúlyosabban a lovak vannak jelen, melyek az életmű nagy részében fontos szerepet töltenek be: például az elbeszélés alapstruktúráját adják a Ló-regény című elbeszélésben. „Az archaikum szemléleti jelentősége tapasztalható [...] a Lóregényben, amelyben a lovak egy kétezer éves emberi-társadalmi-történelemi szenvedéstörténet [...] emblémái lesznek, emberhasonlatokká válnak, amelynek a mélyén a szenvedés értelmességére vonatkozó kétkedő kérdés áll" - írja Balassa Péter.5

A ló ősképének jelentésrétegei akár a Szárnyas lovak erőinek enumerációjaként is olvashatók: „Ősképe a fekete (vagy fakó) vadló, mely a föld és a vizek mélyének, az éjnek, a holdnak, a vegetációnak, a totemisztikus ősanyának, a szexualitásnak és a halálnak, álomnak és mágiának a jelképe..."6 A vadló a szülők két ridegen tartott lovának képében jelenik meg, mely utalás egy rendezett, de már nem jelenlévő időre, amely a személyes élettörténet része. A föld különösen nagy hangsúlyt kap a novellában a helyszínek - árok, szurdik - és az elvégzett földmunka jelentősége által. „A föld alatt sincs békesség." (10.); „...belemarkolt a frissen kiásott iszapba." (12.) A föld az ősihez, az eredethez való kapcsolatot is szimbolizálja. A víz mágikus tartalmakkal telítődik, a megtisztulás jelentésrétegeit mozgósítja. Többféle formában megjelenik: az eső végett fedezik fel a halálesetet, szintén emiatt omlik be a szurdik, amely eleve egy vízvájta út. A víz másik megjelenési formája a folyó, a Dunához viszik ki a halottakat. Az esővizes hordó vize a lovaknak ivóvíz, Teleszkai megmosakszik benne, a szekérre emelés előtt rituális kézmosás történik. Az

3 Mészöly Miklós: Makett és mitológia. In: Uő.: Érintések. Szépirodalmi, 1980. 96.

4 Fogarassy Miklós: Kutyafül, madárszem. Mészöly Miklós természetszemléletéről. Ex Symposion, 1995/13-14. 27.

5 Balassa Péter: Hagyományértelmezések újabb prózánkban. In: Uő.: A látvány és a szavak. Magvető, 1987. 235.

6 Hoppál, Jankovics, Nagy: jelképtár. Helikon, 1990. 144.

34