Forrás, 2005 (37. évfolyam, 1-12. szám)

2005 / 12. szám - Darvasi László: Virágzabálók

Pedig az volt, makacskodott Kigl, egy halott hajó.

Verekedni akarsz, kérdezte erre Ádám.

Kigl lehunyta a szemét és közben a fejét rázta. Dehogyis akar ő verekedni.

Ádám bólintott, aztán gyorsan a kabátja zsebébe nyúlt. Kitapogatta a szalagot. Majd otthagyta őket, mert hallott eleget, mert már nem volt kíváncsi rájuk annyira sem, mint az elmúlt estére, és persze a társai sem tartóztatták. Csak Kigl nézett utána hosszan, és közben a fejét ingatta. A sötétbe boruló utcákon kutyák elnyújtott vonyítása kísérte Ádámot a Palánk felé, de néha felhangzott egy öblös, borissza kiáltás is. A fiú végre megtalálta a házat. Itt lakott az a lány, itt élt, a neve Klára, és most valamelyik ablak mögött hever az ágyában. A fiú sokáig állt a fekete, néma tömb előtt.

Igen, mondta végül, és mert mindegy volt neki, hogy látják vagy nem látják, fütyörészve, zsebre dugott kézzel az út közepén haladva hazaballagott.

Másnap kora reggel Pelsőczy a lányával együtt sétált el a kikötőig. Pelsőczy erősen szeszszagú és szórakozott volt, a haja borzas, s ha hunyt is egy-két órácskát az éjszaka, bizonyára ruhában dőlt le, mert koszos csík feketéllett az ingnyakán, és gyűrött volt a felöltője is. Szeme alatt táskák lógtak, borosták ezüstöztek az állán, és az arca megnyúlt, mint aki hosszú időre börtönbe készül.

A férfi nem szólt a lánynak annyit sem, hogy jó reggelt, kedvesem, hogy vagy, miféle álmokat gondoztál. Nem mondta, hogy készülj, életem, mert borzasztó dolgot fogsz látni, erősítsd meg a lelkedet, légy erős és elszánt, és ne engedj a kétségbeesésnek. Pelsőczy nem beszélte el, mi történt, csak megvárta, míg Klára elkészül a reggeli tisztálkodással, megissza a langyos tejet, tör a tegnapi kalácsból, a haját fésüli, föltűzi, aztán kézen fogta, és kivezette a házból. Hajnal volt még, pára vattázott a város fölött, a veranda kövezetén fénylett a csiganyál. Klára nem ellenkezett, és egyelőre nem is kérdezett. Már régen megérezte, hogy valami nagyon komoly esemény történt. Pelsőczy a kapuban még megtorpant, tétován a lány hajához nyúlt. Végigsimított a halántéknál szabadon hagyott, göndörödő fürtökön. Klára nyilván otthon felejtette a kék szalagot, melyet mostanában hordott. A lány megérezte apjának keserű, áporodott testszagát.

Furcsán néma volt Szeged ezen a reggelen, alig-alig koppantak csizmasarkak az utcaköveken. Mintha távoli vidékekre költöztek volna az emberek. Pedig ilyenkor már járni szoktak a szekerek, és megannyi kocsi zörög zöldségek halmaival, a kikötőből hozott halakkal megrakottan. Klára tudta, hogy így van ez, mert sokszor megjárta a reggeli halpiacot Pelsőczyvel. Apa és megrettent, szótlan lánya most a Tisza felé tartottak, fénytelen, apró ablakú házacskák között botladoztak, melyek úgy nőttek egymás mellé, mint a nagyra nőtt, meghízott gombák. A parányi udvarokból akácok görbültek az ég felé, néhol a kerítés fölött áthajlott az orgona zöldje. Hálók is száradtak itt-ott, ruhák meg lepedők, néhol paprikafüzérek lógtak a tornácokon s a fehérre meszelt falakon. S ahogy haladtak, a lány érezte a házakból áradó dohszagot, melyet a hajnal frissessége sem tudott elmosni. A kanyargós, szűk utcák üresen futottak a növekvő fény felé, néhol fölvakkantott egy kócos kutya, aztán gyorsan inait is. A lánynak hirtelen egy kép jutott az eszébe. Evekkel ezelőtt a Tisza környékén, de megmunkált földek között kocsiztak az anyjával, amikor egy kanyar után madarak ezreinek kavar6