Forrás, 2005 (37. évfolyam, 1-12. szám)
2005 / 11. szám - Kapuściński, Ryszard: Utazások Hérodotosszal
remeteéletet, elégedj meg egy tálka rizzsel és egy korty vízzel! S a legfontosabb - tartsd magad a tao tanításához! De mi is a tao? Erre nem lehet válaszolni, mert a tao lényege az, hogy nem lehet meghatározni, nem lehet kifejezni: „Ha a tao meghatározható mint tao, nem igazi tao" - mondja a Mester. A tao nem más, mint út, s a tao betartása annyit jelent, hogy nem térünk le erről az útról, hanem haladunk tovább, előre. A konfucianizmus a hatalom, a hivatalnokok, a struktúra, a rend, a vigyázzban állás filozófiája, a taoizmus filozófiája azoknak a bölcsessége, akik nem akarnak részt venni a játékban, akik csupán a mindennel szemben közömbös természet részecskéi akarnak lenni. A konfucianizmus és a taoizmus bizonyos értelemben két különféle túlélési stratégiákat ajánló etikai iskola. Azoknak a részeknek, amelyek az egyszerű emberekhez szólnak, van egy közös nevezőjük: mindkét tanítás alázatra int. Érdekes, hogy nagyjából ugyanebben az időben Ázsiában is létrejön két eltérő eszmei központ, amelyek a kisembernek pontosan ugyanazt ajánlják, amit a konfucianizmus és a taoizmus - az alázatot (a buddhizmus és a jón filozófia). A konfuciánus festők képein udvari jeleneteket láthatunk - trónján ülő császárt merev hivatalnokok, udvari protokollfőnökök, felfuvalkodott tábornokok és hétrét görnyedő szolgák körében. A taoista festők képein távoli, pasztellszínű tájakat, homályba vesző hegyláncokat, fénylő ködfoltokat, eperfákat és - a kép előterében - karcsú, finom, a láthatatlan szélben lebegő bambuszlevelet látunk. Amikor most Li kollégával Sanghaj utcáin sétálunk, és elmegy mellettem egy- egy kínai, azon töprengek magamban, hogy az illető vajon konfuciánus, taoista vagy buddhista, vagyis, hogy - kínai nyelven szólva - Dzsu, Tao vagy Fo iskolájához tartozik-e. Ez a kérdés azonban túlságosan okoskodó, ráadásul megtévesztő, mert nem a lényegre tapint. A kínai eszme legnagyobb ereje ugyanis éppen rugalmasságában és megegyezésre törekvő szinkretizmusában rejlik, abban, hogy nagy egésszé ötvözi a különféle irányzatokat, nézeteket és alapállásokat, de úgy, hogy ebben a folyamatban sosem vész el egyetlen iskola gyökere, alapja sem. Kína több évezredes történelme során annyi minden történt - hol a konfucianizmus volt túlsúlyban, hol a taoizmus, hol a buddhizmus (nehéz ezeket európai értelemben vallásoknak nevezni, minthogy nem ismerik az Isten fogalmát), időnként feszültségek, konfliktusok alakultak ki köztük, az éppen uralkodó császárok közül egyik az egyik szellemi irányzatot, másik a másikat támogatta, volt köztük olyan, aki az áramlatok közötti kiegyezésen munkálkodott, és volt, aki ellenségeskedést, háborút szított, de végül mindig megegyezés, kölcsönös egymásra hatás, valamiféle együttélési forma lett a dolgok vége. A kínai civilizáció történelmének mélységes szakadéka mindent magába szívott, abszorbeált, s ebből az egészből végül létrejött a tévedhetetlen kínai forma és magatartás. Ez a szintetizáló, összekapcsoló és átalakító folyamat mehetett végbe az egyes kínai lelkében is. A helyzettől, feltételektől, körülményektől függően hol a konfuciánus, hol a taoista elem vált benne uralkodóvá, mert semmi sem volt itt egyszer s mindenkorra meghatározva, véglegesen lezárva, lepecsételve. A kínai ember ahhoz, 166
