Forrás, 2005 (37. évfolyam, 1-12. szám)

2005 / 11. szám - Kapuściński, Ryszard: Utazások Hérodotosszal

lobogót vagy a Jóságos Testvér, Mao elnök portréját viszi. Különféle menetoszlopok nagy lelkesen kiáltoznak, énekelnek, jelszavakat harsognak. - Mit kiabálnak? - kérdezem Li kollégától. - Mao elnök gondolatait akarják tanulmányozni- feleli. A rendőrök, akik ott állnak minden utcasarkon, az ilyen menetoszlopoknak mindig elsőbbséget adnak.

A város sárga-sötétkék színekben úszik. Sárgák az utcák közt futó falak, sötétkékek az embereken lévő vászonöltönyök. Ez az öltöny a forradalom vívmánya- magyarázza Li kolléga. Régebben az embereknek nem volt mit fölvenniük, s meghaltak a nagy hidegben. A férfiak újoncfrizurát viselnek, a női nem, kislánytól az öregasszonyig, rövidre nyírt frufrut és hátul is rövid hajat. Jól oda kell nézni, hogy az ember megkülönböztesse az arcokat, a tolakodó bámulás viszont udvariatlan dolog.

Ha valakinél táska van, az ugyanolyan, mint a többieké. És a sapkák is egyformák. Azon gondolkodom, hogy amikor nagygyűlés van, és az emberek ezrével teszik le a ruhatárban táskáikat és sapkáikat, vajon honnan tudják aztán, hogy melyik kié. De ők tudják. Ez is azt bizonyítja, hogy az igazi különbségek sokszor a legkisebb részletekben rejlenek - például egy másként felvarrott gombban -, és nem feltétlenül a nagy, jelentős dolgokban.

A Nagy Falra egy elhagyott toronyból jutunk fel. A falat, ezt a gigantikus építményt masszív lőrések és tornyok koszorúzzák, s az egész olyan széles, hogy a tetején akár tíz ember is mehet egymás mellett. A fal, arról a helyről nézve, ahol állunk, kanyarogva húzódik a végtelenbe, aztán eltűnik valahol a hegyek, erdők mögött. Körülöttünk nagy üresség, sehol egy árva lélek, a szél majdnem leszakítja a fejünket. Megnézni ezt az egészet, megérinteni a kőtömböket, amelyeket kimerültségtől rogyadozó emberek cipeltek ide évszázadokkal korábban- ugyan mi értelme? Mi hasznunk származik belőle?

Ahogy teltek a napok, a Nagy Falat egyre inkább Nagy Metaforának kezdtem tekinteni. Olyan emberek vettek ugyanis körül, akikkel nem tudtam szót érteni, olyan világ vett körül, amelyet képtelen voltam felfogni. Helyzetem egyre furcsább lett. írnom kellett volna - de miről? Csak kínai nyelvű sajtó létezett, azt pedig nem értettem. Kezdetben kértem Li kollégát, hogy fordítson, de az ő fordításában minden újságcikk azzal kezdődött, hogy „Mao elnök tanítása szerint" vagy „Mao elnök útmutatását követve" stb., stb. De honnan tudhattam volna, hogy valóban ez volt-e oda leírva? Li kolléga volt az egyetlen kapcsom a külvilághoz, de ő volt a legáthatolhatatlanabb akadály is. Ha bármilyen találkozás, beszélgetés, utazás iránt érdeklődtem, mindig azt válaszolta, hogy kérésemet közvetíti a szerkesztőségnek. Választ azonban soha nem kaptam. Egyedül pedig sehova sem mehettem - Li kolléga mindig velem jött. Egyébként is hova mehettem volna? Kihez? Nem ismertem a várost, nem ismertem senkit, nem volt telefonom (csak Li kollégának volt).

Mindenekelőtt nem ismertem a nyelvet. Tény, hogy mindjárt az elején elkezdtem, autodidakta módon, kínaiul tanulni. Megpróbáltam átvergődni a hieroglifák és ideogrammák áthatolhatatlan bozótján, de zsákutcában kötöttem ki, mégpedig azért, mert a kínai írásjelek többjelentésűek. Valahol éppen azt olvas162