Forrás, 2005 (37. évfolyam, 1-12. szám)

2005 / 11. szám - 100 ÉVE SZÜLETETT CS. SZABÓ LÁSZLÓ - Borbándi Gyula: Pótolhatatlan nyugati magyar intézmény

zsongó érzelemmel, hiánytalan békével teli ritka pillanatok után nyomoz; az időtlenné nemesedő az emlékezetbe örökre bevésődő perceket igyekszik megragadni, amikor a szemérmes férfibarátság mintha létnek, íróságnak, közéleti tartásnak és életstílusnak, a szem és a test gyönyörének meg a csendnek is maradandó értelmet adna". (9) Cs. Szabó később kibővítette az 1947-es útirajzát, a Franciaországi változatokat, mert a lassan felhalmozódott cédulákat is be kellett dolgoznia. így jellemzi írását: „Szabadon mintázott önéletrajzi fejezet, melynek fő alakja Illyés Gyula". Témájával Cs. Szabó is ennek az 1946 őszétől 1947 tavaszáig nyúló közös nyugati útnak, melynek állomáshelyei: Svájc, Róma, Párizs - idézi az emlékét. Az első részt kiegészíti egy új fejezettel, az 1963 és 1967 közötti baráti találkozásokkal, vagyis az angliai menekült hun és a Nyugatra látogató költő „kézfogásainak" a történeteivel. A kötetben olvasható két útirajz (Svájc-Olaszország és Franciaország című fejezetek) anyaga fedi egymást, s illeszkedik egymáshoz.

Genfben a Reformáció Emlékműve előtt kezdődik a történet, amikor a nevezetes lépéseket megtette a költő, „lelépte" az emlékmű hosszát: „Hz...húsz...harminc...Kálvin, Knox, Faréi, Beza... ötven...hatvan...Coligny, Cromwell, Bocskai...száz...száztíz...százhúsz... Illyés mérte favágó lépteivel a hitújítók emlékfalát Genfben. Százharminc...száznegyven...száznegyvenhárom. Kiszámolta végig. Mint az ügyész, aki a főtárgyalás reggelén még egyszer számbaveszi a periratokat". (10) Cs. Szabó ebben a részben egyértelműen meg is fogalmazza, hogy mi foglalkoztatja kettőjüket, mi az, ami a kölcsönös és folyamatos évődésük mögött van: „Csak ajkunkon folyt az évődés, nem a szívben. Ott már ostromló kérdések förgetegében állt két torony, a keresztes és a kakasos, egymást faggatva: mi az egyetlen megoldás, amelyért milliók vesztek el buzgó kardélen, városok hamujában s vérhabos folyókban."(ll) Vagyis vitatkozik egymással a református és a katolikus vallású gondolkodó, hogy a történelem kereke mit forgatott ki és mit nem. A hasonlóság közöttük az, hogy mindketten vegyes házasságból származtak, csak fordított felállásban, mert Illyés apja révén volt katolikus. Az útitársakat végig a vallási, felekezeti kérdésekből származó történelmi nézeteltérések és az ebből következő vérveszteségek foglalkoztatták: „írók voltunk, örök szembesítők. Hadd valljanak egymás szemébe a tények, végkimerülésig tartó faggatáson. Hátha utólag, legalább utólag! kiderülnek a tettesek, akik elsikkasztották a történelem vértelen megoldásait". Ebben van a mondanivaló nem is kicsit irányított lényegi mondanivalója, ami kissé mesterkélten intellektuális üzenete a műnek, azonban mint kérdésfeltevés nagyon is egyéni. A mű további részeiben a történet helyszínei Svájc után változnak: a Lago Maggiorén, Brissagóban, Szilasi Vilmosék otthonában, majd Rómában folytatódik, a Via Giulián, azután pedig a magyar kultúrintézetben találhatjuk magunkat. Az olasz fővárost elhagyva Franciaország felé veszik az irányt, hogy a párizsi íróknál: Clara Malraux-nál, Francois Mauricnál és Tzaránál tisztelegjenek, és anekdotázó vacsorákon vegyenek részt Aragonnal, Eluard-ral, Loys Massonnal, Raymond Queneau-val, Elsa Triolet-val. Közben rendületlenül járják a múzeumokat és kávéházakat. Két évvel a közös utazás, vagy ahogy ők mondták, „az együtt portyázás" után, a hunokat áthatolhatatlan országhatárok választották el egymástól. Tizennégy esztendőt kellett várniuk, amíg a két barát ismét kezet szoríthatott egymással.

Érdekes és izgalmas téma, hogy Cs. Szabó Illyést mint költőt és közéleti szereplőt el tudta- e választani egymástól? Attól tartok, nem. Cs. Szabó három jelentős esszét írt barátjáról: egyet Illyésnek még életében, kettőt pedig Illyés halála után, azonban mindhárom végtelenül elfogult és egyoldalú a régi harcostárssal. A Levél a márkinőhöz című írását Illyés nyolcvanadik születésnapjára az Új Látóhatár 1982. évi számában közölte. (12) A Király nélkül. Meghalt Illyés Gyula gyásziratát 1983. április 16-án írta Illyés halálától megrendültén: „Árvák lettünk mind. ... Király nélkül maradtunk. Veszedelmes érzés, most kell rettentőn vigyázni. ... Most aztán mi lesz velünk? - kopog a kérdés. Hiszen ő volt, aki megmondhatta, ő kimondhatta, ő megírhatta, ő vállalhatta, csak ő. Ő sem mindig. ... halálával egy nemzet nem csak gyászol - vizsgázik is. Magáért fog helytállni. Magáért kell hitevesztés nélkül mindent kibírnia. Király nélkül. Ha van túlvilág, onnan fogja figyelni, hogy érdemes volt-e elégnie a magyar népért." Harmadik írását: a Hívogató, csalogató. Éjjeli beszélgetés egy kórházi ágyon címűt pedig már betegágyán, a budapesti haematológiai kórházban, 1983. július 19-én vetette papírra. Megrázó sorait az Új írás 1987. 7.-i száma közölte, majd 1984-ben Flóra asszony (Illyés Gyuláné) is beválogattatta az Illyés Emlékkönyvbe, amelyet a Szépirodalmi Könyvkiadó jelentetett meg. A fentiekben idézett mondatok túlzásait nagyvonalúan megbocsáthatjuk Cs. Szabó Lászlónak, hiszen több évtizedes barátság és kortársi bajtársiasság kötötte őket egymáshoz. Attól a kérdésfelvetéstől azonban nem tekinthetünk el, hogy vajon Cs. Szabó látta-e, s ha igen, akkor reálisan szemlélte-e a barátja közéleti tevékenységét?

134