Forrás, 2005 (37. évfolyam, 1-12. szám)
2005 / 11. szám - 100 ÉVE SZÜLETETT CS. SZABÓ LÁSZLÓ - Borbándi Gyula: Pótolhatatlan nyugati magyar intézmény
Borbándi Gyula Pótolhatatlan nyugati magyar intézmény Elnézés kérésével kell kezdenem azért, mert a száz évvel ezelőtt született Cs. Szabó Lászlóra emlékezve és ehhez címet keresve a halálakor írott nekrológomból vett elnevezéshez folyamodom. Búcsúzomat azzal fejeztem be, hogy „a nyugati magyar irodalom legfontosabb tekintélye volt, irodalmunk e szegletében majd olyan szerepet játszva, mint a harmincas évek magyar irodalmában Babits Mihály. Halálával nemcsak egy nagy alkotóval lettünk szegényebbek, de legalábbis itt nyugaton egy pótolhatatlan intézménynyel". 1984 szeptembere óta több mint húsz év telt el, és azóta is érezzük ennek a nyugati magyar intézménynek a hiányát. Még ha szerénytelenségnek hat is, a szerkesztőség szíves engedelmével a születés évfordulója alkalmából arra emlékeznék vissza, hogy én hogyan szembesültem ezzel az intézménnyel több mint harminc éven át. Arra már pontosan nem emlékezem, és utánanézni sem tudnék ebben a pillanatban, hogy mikor kerültünk személyes kapcsolatba. Arra azonban igen, hogy nevével mikor találkoztam először. A harmincas évek második felében, felsős középiskolás koromban a magyar, közelebbről a népinek nevezett irodalommal ismerkedvén, gyakran láttam nevét a Nyugat, utóda, a Magyar Csillag és a Válasz hasábjain. Az utóbbinak rövid ideig szerkesztőbizottsági tagja volt. Arról is értesültem, hogy ő szerkeszti a Magyar Rádió irodalmi műsorait, és 1936-ban az akkor nagy becsben tartott Baumgarten-díjjal tüntették ki. Könyvei közül is kezembe került a Doveri átkelés, a Fegyveres Európa, és ha jól emlékszem, a Haza és nagyvilág. Biztosan az én hibámból, de abban az időben soha sehol nem láttam. Talán azért sem, mert akkoriban főleg a népi írók fellépési helyeire jártam, és azokon (legalábbis tudomásom szerint) nem szerepelt, jóllehet rokonszenvezni látszott közülük többekkel. így hát Csévél - ahogyan baráti körömben is nevezni kezdtük már - személyesen Magyarországon nem találkoztam. Az első kapcsolatra, ha nem volt is személyes, 1950 nyarán Svájcban került sor. Akkoriban már több mint egy éve emigrációban éltem, és Schwyzben egy ugyanott lakó volt keresztény-demokrata képviselővel, Villányi Miklóssal és a fribourgi egyetemen előadó Feketekúty Lászlóval megalakítottuk a Magyar Menekült Pedagógusok és Közoktatásügyi Alkalmazottak Szövetségét. Én abban a minőségemben, hogy emigrálá- som előtt a vallás- és közoktatásügyi minisztériumban dolgoztam. Szakszervezetünket barátunk, Varga László volt néppárti képviselő felvette az Emigráns Magyar Keresztény Szakszervezetbe, amely tagja volt az európai keresztény szakszervezeti mozgalomnak. Villányival együtt lapot is kiadtunk, amelyben a többi között csatlakozásra szólítottuk fel a menekült pedagógusokat. Kellemesen érintett, hogy a jelentkezők között volt Cs. Szabó László is, aki akkori lakóhelyéről, Firenzéből írt, és mint a Képzőművészeti Főiskola volt tanára jelentkezett. Mondanom sem kell, nagyon megörültünk, de a szakszervet, mivel szétszóródtunk, hamarosan megszűnt. 0 egyébként röviddel utána elhagyta Firenzét, és a BBC állásajánlatát elfogadva Londonba költözött. 125
