Forrás, 2005 (37. évfolyam, 1-12. szám)
2005 / 11. szám - 100 ÉVE SZÜLETETT CS. SZABÓ LÁSZLÓ - Czigány Lóránt: SzerenCSÉnk volt, hogy volt Csénk...
ványát, mert úgy véli, hogy én a „másik" oldalon vagyok, s lássam, milyen kísértéseknek van kitéve, de ő bátran ellenáll, vagy tényleg nem akar tovább a „mi Kazinczynk" lenni. Persze öreg, nagyon öreg, s eddig arról mondott le emigráns tartása miatt, ami a legfontosabb minden írónak - a hírnévről. London, július 18. Csé vacsorára. Valahogy nagyon megsajnálom - öreg, megfáradt ember -, nem kell rá haragudni, akármit mond is vagy csinál,.itt áll élete alkonyán, s még szeretné, ha otthon könyve jelenik meg. Remélem, megéri. Vacsora után Siklósék is átjönnek. [...] London, július 19. Elolvastam a Csé-interjút a Vigíliában egészen jól körülhatárolt írás, egy-két helyen keményen megmondja a véleményét is. Tőle tudom, hogy Bujdosóék valahogy nincsenek jóban a hivatalos szervekkel. Azt viszont végleg nem értem, hogy a műhelyesek miért orrolnak Cséré. Talán az interjú miatt, de ha nagyítóval olvasom is a szöveget, akkor sem találok benne semmit, ami bánthatná őket. London, július 29. [...] Csé jelentkezik telefonon: Haldimann Éva külön összeállítást készít a forradalom 25. évfordulójára a Neue Zürcher Zeitungban, ő is adott két flekket, mert az összeállítás egy részét a nyugati magyar irodalomnak szenteli a szerkesztő. London, augusztus 6. Csé érdeklődik Menczerről, aki már évek óta alig tud járni. „Hát igen, az érszűkületre nincsen orvosság - mondja -, rólam is azt hitte egy orvos barátom, hogy nekem is az van, míg el nem mondtam neki, hogy ritka vérbetegségem van. Az érszűkület esetében vagdossák az orvosok a lábat először bokáig, majd térdig és végül combig. Nincs mese. Mást nem tehetnek." Megfagy bennem a vér. London, augusztus 8. Csé panaszkodik a telefonban. Molnár Jóska azt írja, hogy most már tényleg nincs szükség az Új Látóhatárra, mert az írók otthon is megjelenhetnek. „Fölöslegessé váltunk!" - kesereg a levelében. Molnárnak vagy nincs politikai érzéke, vagy valamit akar Csétől. London, augusztus 15. A leltár. Csé úgy látja berezelve, hogy a nyugati magyar irodalom gerince megroppant, nemcsak Molnár Jóska eszi magát feleslegesen azzal, hogy szerzői otthon közölnek, de Szépfalusi is, pedig neki kiemelkedő szerepe van a könyvkiadásban. Ehhez hozzáadta Mérayt, aki már egy ideje belefásult, és le akarja tenni a lantot. Kész tehát a leltár, mindhárom ember sarkalatos tényezője a nyugati magyar irodalomnak. Egy ideig együtt hallgatunk a telefonban. London, augusztus 20. Osztályfőnöki dicséret. Csé megdicsér a telefonban, most kapta meg az Arkánumot, amiben az egyetlen „olvasnivaló" az én tanulmányom az irodalom államosításáról. Majd felemeli a hangját: „Te vagy a legjobb stiliszta, rögtön utánam következel!" Most törhetem a fejem, minek köszönhetem, hogy így előléptem. Illetve, mit vétett szegény Sipos, aki eddig a „marsallbot várományosa" volt, a „főmandarin"? Mi az ördögöt írhattam a cikkben, ami személyére nézve különösképpen hízelgő? London, augusztus 21. Vacsora Matyiéknál - Csét faggatják a magyarországi utazásról, de már megkopott a sokszor lejátszott lemez. Csét már csak az izgatja, hogy a novelláskötetének a kéziratát Kardos a Magvetőnél még mindig nem kapta meg, noha ő (Csé), már öt hete postázta. [...] London, szeptember 27. Tegnap megjött Csé. Mondom neki, hogy Molnár nemcsak neki írt levelet, de Gömörinek egészen keményen megmondta a véleményét: aki otthon megjelenik, annak nincsen szüksége az Új Látóhatár nyilvánosságára. Csé ezen elgondolkodott. Párizsi előadása Kemény Misiék körében jól sikerült, s 87
