Forrás, 2005 (37. évfolyam, 1-12. szám)
2005 / 11. szám - 100 ÉVE SZÜLETETT CS. SZABÓ LÁSZLÓ - Kántor Lajos: Egy élettel mérhető barátság
Kántor Lajos Egy élettel mérhető barátság (Cs. Szabó-olvasat - Illyés Gyulával) „A magyar szellem széljárásban nő, akár a nyír. A megállapítás nem tőlem való, hanem Cs. Szabótól, bár ő, üdvözlendő népiességgel, ezt úgy fejezte ki: mihelyt ránk csukódnak az ablakok, a házban azonnal dohszag terjed, sőt - újabb üdvözlés - lábszag. Az ő hasonlatát érzem találóbbnak: házunk vályog, padozatunk döngölvény; orvosi tanács is, hogy kutyavoníttató hidegben is nyitott ablaknál aludjunk: amíg házunk nem nyugati, addig legalább a levegő jöjjön nyugatról." 1941. szeptemberi naplójegyzetében írja ezeket a sorokat Illyés Gyula. Hasonlókat más helyekről is lehetne idézni, köztük olyanokat, amelyekben a kitartó barát, Cs. Szabó László neve is szerepel. Csupán a naplókban tallózva, számos árulkodó utalást találunk. Például: „Hétfőn Kállayval, a miniszterelnökkel beszéltem (Cs. Szabót is magammal vive, legyen tanúm, mi mindenről s hogyan beszélek miniszterelnökkel; a Csillag-ról beszéltünk)." (1942. május 23.) Vagy: „Cs. Szabóval Márainál a Szigeten, ebéd a Palatínusban." (1943. június 3.) A kolozsvári utazást megörökítő bejegyzésekben (1942. június 4-7.) természetesen amolyan főszereplő Cs. Szabó, mondhatni házigazda, gyermekkorának szeretett városában ki más lehetne a könyvnapokra érkező író-vendégek kalauza. („Délelőtt a város nézése. Cs. Szabó édesanyjánál."; „Találkozó az Erdélyi Körben... Népiesek, urbánusok vegyest. Féja Cs. Szabó mellett, én Márai és Nagy István közt."; „A híres erdélyi furfangról és életrevalóságról kérdezősködnék Cs. Szabótól."; „A Farkas utcából kiindulva már harmadszor járjuk be Cs. Szabóval, Máraival, Kereszturyval a várost.") A bizalom egymásban kölcsönös volt - és ezt a legkülönbözőbb színhelyeken tanúsították. Csé, aki másfél évvel élte túl barátját, budapesti kórházi ágyán, 1983 júliusában egy „éjjeli beszélgetésüket" így kezdte: „Láttam elégszer becsapó villámaidat körül a látóhatáron. Oda, ahol éppen nem állt őrző, szétmállt a védelem. Felém azonban mindig a napos, szelíd oldaladdal fordultál, azzal fordul a kísérteted is. Nem változtat természetünkön a túlvilág. Amellett bíztál bennem. Hittél bennem mindig." A vallomásos szöveg - az Illyés Gyula Emlékkönyvben olvasható (Bp., 1984) - még egy fontos összekapcsoló mondatot tartalmaz; Cs. Szabó a régi Párizst idézi („akkor még nem száguldott nyakló nélkül a huszonegyedik századba"), mert „Ebből az ősiségből szívott fel két hosszú életre szóló tartalékot a cecei népfi s az erdélyi vándordiák." Most már a fiatalabb, a centenáriumához ugyancsak elérkezett Cs. Szabó László életműve felől közelítve e barátság történetét - anélkül, hogy teljességre törekednénk kapcsolatuk feltárásában -, térjünk vissza az 1942-es erdélyi együttléthez, a júniusi kolozsvári napokhoz. Pontosabban a Mátyás bölcsője. Jósika sírhelye című Cs. Szabó-esszéhez, amely legjobb formájában mutatja a próza- és esszéírót, a szó szoros értelmében a „felszabadult- ság" állapotában, a múlt és a jelen, az ősi juss újra-birtokbavételének óráiban. Kolozsvár 66
