Forrás, 2005 (37. évfolyam, 1-12. szám)
2005 / 10. szám - Orcsik Roland: Mi a zsír?
Orcsik Roland Mi a zsír? (Tolnai Ottó: Költő disznózsírból című könyvéről) „Elkezdeni valamit annyit jelent, mint a priori folytatni. [...] írni annyit jelent, mint továbbírni." (Peter Sloterdijk) Nehéz olyan könyvről kritikát írni, amely ezt önreflexív módon elvégzi saját magán. Majdhogynem megkérdőjelezi a róla való beszéd szükségességét. így viszont a könyv egy végtelenített monológ vákuumába kerülhet, a tudatosság illúzióját nyújtva. Tolnai Ottó esetében ez folyton felülíródik, olykor banalitásokkal, giccsel is, ami egy progresszív irodalom- és létfelfogás, illetve az emlékezet szerves elemévé válik. Az önreflexivitásnak különféle megnyilvánulásai közül Tolnai Ottó: Költő disznózsírból (Kalligram, Pozsony, 2004; a továbbiakban: disznózsír) című (ön)interjúregénye mindazokat a formákat választja, amelyeket a Tolnai-olvasó már a szerző első kötetétől és a róluk szóló recepciós irodalom megállapításaiban megtalál: az (ön)irónia, az írás performativitásának, akciójellegének a hangsúlyozása, a nyelv korlátáira és lehetőségeire való utalás, a különféle szerepjátékok, az egyetemességre törő, Szenteleky Kornél nyomdokain továbblépő couleur locale stb. Ezzel kapcsolatban több példát is felsorolhatnánk, mint amilyen az írásra, a mondatalkotásra vonatkozó részlet: „Tehát valamiféle hosszúkás, sokszor át-, illetve összevissza tört mondatok, amelyek közben vissza is vonatnak, s talán éppen ez a visz- szavonási gesztus tartja össze, teszi egyanyagúvá, ha egyáltalán egyanyagúvá fújható ez az abszolút heterogén anyag, nyers, rurális prózai részletek, citátumok, szócikkek tömege, valójában éppen ezeknek a szócikkeknek kellene majd az Egészet, a Nagy Formát, mármint az Új Tolnai Világlexikont biztosítani (minden bizonnyal innen eredeztethető az iskolás, illetve populáris, üzleti műfajok iránti teljes érdektelenségem már gyerekkoromtól fogva, jóllehet végső soron a lexikon is egy populáris műfaj) [...]" (13.) Érdekes módon ez az interjúregény tűnik az önreflexivitás szempontjából a legvadabbnak, hiszen hol a beszélő, hol pedig a kérdező reagál a másik mondataira. Ugyanakkor ez az esszencia megtalálható Tolnai minden esszéisztikus írásában, akár az idézetekkel való dialógus, akár egy belső monológ formájában. Ezért úgy tűnik, hogy a recepciónak túl kell lépnie ennek tényszerű közlésén, különben egy olyan csapdába eshet, ahonnan nehezen tud kikászálódni: az önismétlés révén hamar közhelyszagúvá válik minden „felfedezése". Tolnai végletekig fokozott önreflexivitása mintha máshová rejtené el a műképzés titkait. Egy olyan nyelvbe, amely a szerző szavával élve alkímikus, és a jelentéstől elszakadó, költői világ- és önérzékelés vonzásában jelenik meg. A szerző ezt a folyamatot a tiszavirágzás jelenségével hozza összefüggésbe: „[...] ha valaki valamit ki akar hallani verseimből, ne iskolás sémákat kutasson, a tiszavirágot tanulmányozza, mérje inkább. A vers ritmusáról értekező poétikák is figyelembe vehetnék ezt..." (30.) Ezek után mi a kritika lehetősége? Ha arra a szintre emelkedik, ahonnan a Tolnai-szövegek beszélői megszólalnak, akkor maga is alkotássá, metaforikusán szólva: tiszavirágzássá válik. Viszont ebben az esetben mire reagálhat a kritika? A saját horizontjára? A horizontok összeolvadására? Ennek lehetetlenségére? Dekonstrukciójára? Tolnai könyvének olvasása által megtapasztalhatóvá válik a költészet folyamatos alakulása, ennek éppen az önreflexivitás az egyik motorja. Cserébe viszont megnehezíti a külső nézőpont kialakítását, folyton meg kell dolgozni érte, le-le tenni a könyvet, meditálni az elolvasottakon. Egyik pillanatról a másikra azt vesszük észre, hogy magába szippantott, elkeveredtünk a színeivel, egy hatalmas festmény részletévé, árnyalatává váltunk. Amennyiben a disznózsírt filozófiai aspektusból figyeljük meg, akkor Friedrich Nietzsche alapján ennek confessionális jellege van: „Fokozatosan kiderült számomra, mi is volt ezeddig minden nagy filozófia: nem más, mint szerzőjének önvallomása, s egyfajta akaratlan és észrevétlen mémories [...] Aki pedig az ember alapösztöneit abban a vonatkozásban veszi szemügyre, hogy mennyire vettek 107
