Forrás, 2005 (37. évfolyam, 1-12. szám)

2005 / 10. szám - Lengyel András: „...szólj, Szokrates, van értelme még?”

éppen ez a másik megközelítés az érdekes, ez viszi tovább a korábban érvényesülő logikát. Hamvas eljárása ugyanis ezúttal a klasszikus filozófiai tradícióhoz való visszatérés, pontosabban, a hagyomány aktualizálása, a jelen horizontjából való megszólaltatása. A változások okainak keresése helyett itt megoldási kísérletként a tradíció újraértelmezésére vállalkozik. E tekintetben már első mondatai is szimptornatikusak. „Az előadáshoz való hozzászólást - mondta - legyen szabad egészen rövidre, mindössze három szóra fogni. S ez a három szó is részben régi, részben közismert. De idevaló. Az előadó a jellem és a sors összefüggését, viszonyát és kapcsolatát a modern karakterológia és filozófiai antropológia álláspontjáról fejtette ki. Ez a három szó [ti. amelyek Hamvas álláspontját adják meg] egy nép, egy szellem, egy korszak véleményét mondja ki és több mint kétezerötszáz éves. Hérakleitosz mondja: [...] ajellem az ember sorsa" (526). Ez az indítás egyetlen gesztussal hagyja figyelmen kívül a modem tudomány kínálta lehetőségeket, s tér vissza a „régi" és „közismert" antik tradícióhoz, mert az „idevaló", régisége ellenére is aktuális. Ez a választás, a válságban lévő modern és az autentikusként kezelt antik helycseréje az aktualizálás horizontján: ez Hamvas egész gondolkodását meghatározó opciója.

Eljárása, az aktualizálás technikája - nagyon jellemzően - hermeneutikai: értelmezés közben, értelmezés révén realizálódik. Hérakleitoszt görögül idézi, majd saját fordításában adja. Nyersen fordítva így hangzik [ti. a három szó]: „a jellem az ember sorsa" (526). Ám, bár e magyarítás tőle magától való, a görög szöveget ő maga fordítja le, a fordítást mindjárt pontosítja is, magyarázza: „Persze az éthos nem jellem, ha nem is éppen magatartás vagy viselkedés. A daimon sem sors, hanem inkább vezetőszellem. Bizonyos, hogy a három szóra terjedő szövegben csak egyetlen szó fordítható le maradéktalanul: az anthropos. Annyi, mint ember." Ezért, utalva a Stemma-kör Hérakleitosz-fordításainak tapasztalataira, következtetésként kimondja, hogy „amit a filozófus [ti. Hérakleitosz] itt mondani akart, azt legjobban mégiscsak" az eredeti, görög szavakkal „lehet kifejezni" - azaz a fordítás lehetetlen. Ám ez számára nem a hérakleitoszi tézis elvetését, figyelmen kívül hagyását indukálja, hanem egy sajátos történeti-etimológiai szövegértelmezést.

Ez a hermeneutikai interpretáció értelemszerűen két különböző horizont összeolvadásával, egymásra vetülésével jár. Burckhardtot idézve Hamvas le is szögezi: „a görög demokrácia gyökere és szelleme a modernétől alapvető módon különbözik. Ma demokrácia van, mert az emberek lesüllyedtek egy átlagra, mert elvesztették uralomvágyukat; a görög demokrácia egyfajta kényszerű kiegyenlítődés olyan emberek között, akik közül mindegyik királynak tudja magát" (527). Hamvas számára azonban, Nietzschétől nyilvánvalóan nem függetlenül, nem a „modern" a vonzó, hanem az archaikus görög. Számára az erény, méghozzá a „minősített erény" a követendő, „ahol a minőség a lényeg". S ezért, mintát keresve, a görögséghez fordul. „Ezt az erényt [ti. „ahol a minőség a lényeg"] az ember az csupán csak az agonon szerezhette meg. Az agon, az agonális életmód az, amikor egy heroikus szellemű nép demokratizálódik és urbanizálódik, de a heroikus szellem benne tovább él és minden urbanizálódása ellenére továbbra is tiszta, nemes, férfias, vakmerő, harcias, kedveli a szép és elragadó játékot, a halált megvető harcot, mert csillapíthatatlanul becsvágyó és nagyratörő" (527). Ez az értelmezésből fölsejlő eszmény „játék és heroizmus" kettősségét képviseli. S az éthos („Hérakleitosz első szava") Hamvas szerint maga is „agonális szó": az erény (areté) egyik neme. „Az éthos belső fény. Éthosa van annak, aki komoly, higgadt, meggondolt, nem megalkuvó, meg nem ingatható. Az éthos tűz, de ugyanakkor mérték. Nem lobban fel. És ami fontos, nem passzív. [...] az éthos aktív megragadottság." „Éthosa van annak, akit egy cél felé vezető útjától eltéríteni nem lehet, de a cél egyáltalán nem közönséges érvényesülés, hanem valami nagy. Éthos tehát az a végső makacsságból, ösztönből, tudatos elhatározásból és önfeledt elragadottságból összetett tulajdonság, ami együtt tehetség és képesség, szándék és végrehajtás" (527).

91