Forrás, 2005 (37. évfolyam, 1-12. szám)

2005 / 10. szám - B. Kovács András: Marosvásárhely hőse

II. Értelmiségi sors?

Tanulmányok- Találkoztam a minap az itteni magyar szakos tanfelügyelővel, azt mondja: úgy írok, mintha tanár lennék. Mondom: az is voltam!... Magyar, román és filozófia szakot végeztem a kolozsvári Regele Ferdinand Tudományegyetemen. Románul? Tudok, csak a kiejtésem... Pedig középiskolában is jártam román osztályba. Kézdivásárhelyen volt egy polgári, ott kezdtem. Nem tudom, miért, románba írattak be. De az csak négyosztályos volt, ezért átiratkoztam a Nagy Mózes Katolikus Gimnáziumba. Amikor a hetediket elvégeztem, a felső tagozat megszűnt. S ezért az utolsó évet osztálytársaim közül ki a Székely Mikóban, ki Csíkszeredában járta ki, ahová magam is mentem. Ott tanított Bányai - akkor Baumgarten - László. Milyen volt tanárként? Léha! Nem nagyon törődött a tanítással. Francia szakos volt, Majláth püspök küldte volt ki Párizsba. De ő csak azt nézte, teljék el minél előbb az óra... Mielőtt megvonták volna tőlem a szót Udvarhelyen, kijelentettem: „Szemlér, Méliusz, Baumgarten nem képviselik a magyarságot!"

Kolozsvár- Előbb Marosvásárhelyen egyévi noviciátust kellett végigcsinálni, felkészítőt a tanárira és a teológiára, s 1934-ben kezdtem meg tanulmányaimat a kolozsvári román állami egyetemen. Párhuzamosan elvégeztem a teológiát is.- Kolozsvárt csak protestáns főiskolák működtek.- Igen, de éltek a városban idősebb, Rómában végzett teológiai tanárok. Vagy például Szász István, fiatalabb ember, akit 1944-ben velem együtt fogtak aztán le, amikor az oroszok összeszedték a magyarokat Kolozsvárt. Kivitték a Szovjetbe, ott is halt meg, nem bírta ki. Sok mással együtt elvitték akkor Kiss Jenőt, a költőt is, akinek sikerült útközben megszöknie, akárcsak piarista társamnak, Dendellének, aki Focganiból jött haza. Nos, a katolikus teológia Gyulafehérváron működött, de a piaristák számára létezett Kolozsvárt is egy tanfolyama, hárman-négyen voltunk egy évfolyamon. Ha vizsgázni kellett, jött egy kiküldött, Boga Alajos vagy a helybeli plébános, Baráth Bélának hívták, akik ellenőrizték tudásunkat. Gyulafehérváron? Én oda nem jártam, de ott tanított például Veres Ernő, az Erdélyi iskola szerkesztője. Sokat írtam a lapba magam is, könyvismertetőket, székely műsort előadásokra 15

15 Vincze Gábor az MNSZ-ről szóló tanulmányában kitér belső ellenzéke szerepének értékelésére, s úgy vélekedik, az a domináns szélsőballal és centrummal szemben, amelyek minden fontos pozíciót kezükben tartottak, a perifériára szorult. „A fokozatosan az MNSZ »belső ellenzékévé« váló politikusok (Nagy Géza, Mikó Gábor, Decsy István és mások) először a marosvásárhelyi kiáltvány kiadásakor fordultak szembe az MNSZ országos vezetésével. Nyilvános fellépésre ritkán adódott lehetőség, hiszen az MNSZ lapjaiban nem fejthették ki kritikai álláspontjukat. Mindaz a kis mennyiségű forrásanyag, amely alapján nagy vonalakban rekonstruálni lehet a kisebbségpolitikai elgondolásaikat, a következőkben foglalható össze: 1.) tudomásul vették - a Szovjetunió meghatározó jelenléte miatt - a magyar kommunisták megnövekedett súlyát; 2.) nem helyeselték azt a kezdetektől tapasztalható kirekesztő politikát, amely eredményeképpen a középosztály, a vidéki értelmiség jelentős része kívül maradt a szövetségen; 3.) elítélték a marosvásárhelyi kiáltvány kiadását; 4.) talán legfőbb kritikájuk az volt, hogy az MNSZ a kommunista vezetőség miatt túlságosan függ az RKP-tól, túlzottan lojális a Groza-kormányhoz. Az MNSZ e »belső ellenzéke« utoljára a székelyudvarhelyi kongresszuson szólalhatott meg. Jórészt 1945M6-os magatartásuk miatt többüknek az internálás, börtön lett osztályrészük..." (A Magyar Népi Szövetség válsága. In. Vincze Gábor: Illúziók és csalódások. Státus Könyvkiadó. Csíkszereda. 1999. 273. o.)

82