Forrás, 2005 (37. évfolyam, 1-12. szám)

2005 / 10. szám - B. Kovács András: Marosvásárhely hőse

- Erdély kérdésében a két világhatalom döntött. Az Amerikai Egyesült Államok megelégedve azzal, hogy a világszervezet (ENSZ) székhelye Európából áttevődik az Újvilágba, szinte szabad kezet adott a moszkovita imperializmus terjeszkedéséhez. Románia és a Szovjetunió fegyverszüneti egyezménye leszögezte, hogy Eszak-Erdély részben vagy egészben visszakerül Romániához.3 4 Hogy kárpótolja Romániát a keleten elszakított területekért, a szovjethatalom hozzásegítette egész Erdély visszaszerzéséhez. Ennek érdekében az 1945 novemberében az MNSZ összehívta a Százas Intézőbizottságot, hogy döntsön a romániai magyarság nyilatkozatáról, miszerint Romániához kíván tartozni. A közgyűlés egy ellenszavazat mellett a nyilatkozatot elfogadta. Az ellenszavazatot én adtam le. Úgy éreztem, hogy magyar ember ilyet meg nem szavazhat. Azt hittem, a szövetség elárulta a magyarságot. Most már látom, a szövetség kutyaszorítóba került. Még a békeszerződés előtt Románia igyekezett különféle eszközökkel hatalmát kiterjeszteni egész Észak- Erdélyre. Ezek között említhetem a Maniu-gárdák működését, melynek Szárazajtán, Csíkszentdomokoson, Egeresen a magyarok tömegesen estek áldozatul. Aztán tízezrek kerültek haláltáborokba vagy a Szovjetunióba vánszorgó marhavagonokba. Most is fenntartom azonban, hogy jogfeladás forgott kockán, s ebbe belenyugodni ma sem szabad.- Hogyan folyt le a marosvásárhelyi gyűlés'1?- Nagyon viharosan. Egy sorba ültem Faragó professzorral, Nagy Gézával, Venczel Józseffel.5 Előterjesztették a beszámolót sérelmeinkről, s utána a nyilatkozatot. Beszédet mondott Luka László6, s amikor azt nehezményezte, hogy a román hadsereg még nem

3 A román-szovjet fegyverszüneti szerződést 1944. szeptember 12-én írják alá Moszkvában, és annak 19. pontja kimondja: „A szövetséges kormányok a bécsi döntésnek Erdélyre vonatkozó határozatát semmisnek tekintik, s egyetértenek azzal, hogy a békeszerződésben történő jóváhagyástól feltételezetten Erdély (vagy annak legnagyobb része) adassék vissza Romániának..." ( Vincze Gábor: A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája. 1944r-1953. Budapest-Szeged. 1994.14. o.)

4 Az MNSZ Százas Intézőbizottsága 1945. szeptember 15-18-a között ülésezik Marosvásárhelyen, elfogadják azt a kiáltványt, melyre mint fordulópontra hivatkoznak azóta is a szervezet történetében. Ebben áll: „Tudatában vagyunk annak, hogy az erdélyi nemzetiségi kérdés megoldása nem határkérdés [...] Nem helyeselhetünk semmiféle »áttelepítést«, amely anyaföldünktől szakítana el. Nem helyeselhetünk semmiféle olyan törekvést [...], amely a bécsi döntéshez hasonló módszerrel [...] Erdélyből újból háborús tűzfészket teremtene." A gyűlésen jelen volt Petru Groza miniszterelnök, aki ismét megígéri az útlevélkényszer megszüntetését. A kiáltvány első változatát élesen támadta Szabó István, Nagy Géza és mások is, emiatt Jancsó Elemér és Csőgör Lajos átfogalmazást javasol. A kiáltvány közzététele után Nagy Géza és sokan mások kilépnek az MNSZ-ből. Ezt követően írja meg 1949 januárjában Márton Áron híres levelét Groza miniszterelnökhöz, melyre ma mint a kisebbség hiteles igényei összefoglalására hivatkoznak. (Vincze i. m. 37., 40. ok.)

5 Faragó József (1922-) folklorista, szakíró, 1945-ben Móricz-kollégista; Nagy Géza (1914-1981), irodalomtörténész, magyar-román-német szakos tanár, iskolaszervező, műfordító, 1941-47 között az Erdélyi Múzeum Egyesület titkára, szociáldemokrata párttag, 1949-ben kizárják az egyesült munkáspártból, 1952-ben letartóztatják, 11 hónapi kényszermunka és további egy év Duna-csatorna után szabadul. Venczel József (1913-1972) a két világháború közti kor legnagyobb erdélyi szociológusa, jogi tanulmányait a kolozsvári román egyetemen végzi 1937-ben, az EMGE statisztikai osztályának vezetője, az EMTI munkatársa, az E. Múzeum főlevéltárosa, egyetemi tanár, majd politikai elítélt, utolsó éveiben tudományos kutató. Temetésén a sorstárs, Márton Áron püspök búcsúztatja.

6 Luka László, (Luca Vasile), székely származású román kommunista politikus, belügyminiszter, a Gheorghiu-Dej pártfőtitkár vezette csoport Ana Paukerrel és Teohari Georgescuval együtt állítja félre 1952-ben a Sztálin által kezdeményezett antiszemita és nacionalista irányvonalat kihasználva. Lukát 1954-ben halálra ítélik, majd ítéletét életfogytiglanra változtatják, 1960-ban magánzárkában hal meg. (R. Sülé Andrea: Románia politikatörténete. 1944-1990. In. Románia 1944—1990. Atlantisz Medvetánc. Bp. 1990. 223. o.)

79