Forrás, 2005 (37. évfolyam, 1-12. szám)
2005 / 10. szám - Kapuściński, Ryszard: Utazások Hérodotosszal
tem, hogy ez a világ vajon azért hozzáférhetetlen-e a számomra, mert nincsenek róla elméleti, tudományos ismereteim, vagy ennek esetleg mélyebb okai vannak, nevezetesen az, hogy az én elmémet a racionalizmus és a materializmus túlságosan átitatta ahhoz, hogy átérezzék, megértsek egy lelkiséggel és metafizikával annyira telített kultúrát, mint amilyen a hinduizmus. Ilyen lelkiállapotban, a francia misszionárius művében fellelhető részletek gazdagságától letaglózva, félretettem a könyvet és kimentem a városba. A rádzsa csupa veranda palotáját - vagy száz üvegezett verandája volt; amikor ezeken kinyitották az ablakokat, könnyű, üde szellő lengedezett a szobákban - buja, gondozott kertek övezték, amelyekben kertészek tettek-vettek, valamit folyton metszegettek, kaszáltak, gereblyéztek, távolabb, a magas falon túl pedig a város kezdődött. Keskeny, állandóan zsúfolt utcácskákon, sikátorokon lehetett a városba jutni. Útközben megszámlálhatatlanul sok színes bolt, elárusítóhely és élelemmel, ruhával, cipővel, vegyi áruval tömött bódé mellett haladt el az ember. Bár nem esett az eső, a szűk utcák mindig sárosak voltak, mert az emberek mindent az úttest közepére öntenek ki - az úttestnek nincs gazdája. Mindenütt hangszórók árasztanak éles, hangos, elnyújtott énekeket, amelyek a helyi szentélyekből származnak. Ezek kicsiny épületek, gyakran nem nagyobbak a környező emeletes vagy földszintes házaknál, viszont valóban sok van belőlük. Hasonlítanak egymásra, fehérre vannak festve, virágfüzéreikkel és világító díszeikkel olyan ékesek, mint esküvőre induló menyasszonyok. A kis szentélyek hangulata is valahogy kedélyes, lakodalmi. Rengeteg bent az ember, valamit suttognak, füstölőket égetnek, szemüket forgatják, kezüket előre nyújtogatják. Néhány férfi (sekrestyések? ministránsok?) ételt oszt a híveknek - hol egy darabka tésztát, hol marcipánt vagy cukorkát. Ha az ember kicsit hosszabb ideig nyújtogatja a kezét, két vagy akár három adagot is kaphat. Az ételt meg kell enni vagy az oltárra kell tenni. A kis szentélyekbe bárki bemehet, senki sem kérdezi, ki vagy, milyen hitűnek vallód magad. És az isten iránti tisztelet kifejezése is individuálisan zajlik, egyénileg, közös szertartás nélkül, így aztán általános lazaság, szabadság, sőt némi rendetlenség uralkodik a templomocskákban. Ezekből a kultikus helyekből azért van olyan sok, mert a hindu istenek száma végtelen, eddig még senki sem tudta őket számba venni. Az istenek nem versengenek, harmonikusan, békésen megférnek egymás mellett. Lehet hinni egyetlen istenben vagy egyszerre néhányban, lehet egyik istent másikra cserélni helytől, időtől, hangulattól vagy szükséglettől függően. A hívőknek, higgyenek bármely istenben, fontos, hogy valamilyen szentélyt, templomot építsenek istenüknek. El lehet képzelni, hogy mindez milyen következményekkel jár, különösen ha tekintetbe vesszük, hogy ez a liberális többistenhit már ezer éve tart. Hány de hány szentélyt, kápolnát, oltárt, szobrot állítottak ezalatt, ugyanakkor mennyit pusztítottak el közülük az árvizek, tűzvészek, tájfunok, a mozlimokkal vívott háborúk? Ha egyszerre épülnének fel ezek a szentélyek, a fél világot beterítenék! Bolyongásaim közben eljutottam Káli szentélyébe. Káli a rombolást, az idő pusztító hatását jelképező istennő. Nem tudom, könyörgéssel meg lehet-e őt győzni, hiszen az időt nem lehet megállítani. A magas, fekete, nyelvet öltő Káli 67
