Forrás, 2005 (37. évfolyam, 1-12. szám)

2005 / 10. szám - Jagielski, Wojciech: Kőtornyok (Fordította: Pálfalvi Lajos)

mindenkire, aki képes legyőzni Oroszországot. Ahogy sok hindu és perzsa az angolok vereségét kívánta, sok arab és afrikai - a franciákét, a koreaiak és a kínaiak pedig a japánokét. A Baku és az Asperon-félsziget mesésen gazdag olajmezői felé nyomuló német csapatokat megállították a Volgánál. Bár kitűzték a zászlót az Elbruszra, a Kaukázus legmagasabb csúcsára, elfoglalták Mozdokot, vagyis már majdnem elérték a Tereket, de a csecsének országába már nem jutottak el. Vereséget szenvedtek a Volgánál.

Az oroszok aljas áruklóknak nyilvánították a csecseneket. Sosem értették, miért kell állandóan lázadniuk. Kijelentették, ha már egyszer meghódították az országukat, bebizonyították, hogy túlerőben vannak, akkor az ügy egyszer s mindenkorra le van zárva, a hegyilakóknak attól fogva Oroszországot kell a hazájuknak tekinteniük, és hűségesen kell szolgálniuk. Alighanem tényleg arra számítottak, hogy száz év kegyetlen háború után a leggyűlöletesebb ellenségükből egyik pillanatról a másikra hű szövetségeseik lesznek.

Még javában tartott a világháború, amikor Oroszország úgy döntött, szörnyű bosszút áll a csecseneken. Örökre el akarták űzni őket a Kaukázusból Turkesztán gyilkos sivatagaiba és a szibériai sztyeppékre, ahová azelőtt a lázadókat és az ellenségeket száműzték az orosz uralkodók.

Visszavontak a frontról néhány gyalogoshadosztályt, és a légierő támogatásával elfojtották a hegyekben a lázadást. Aztán körülvette a hadsereg az aulokat. Negyvennégyben, a fagyos, havas tél derekán történt. A piactérre terelték az embereket, majd a legközelebbi vasútállomásra kísérték, és marhavagonokba zsúfolták őket. Akik ellenálltak, azokat helyben agyonlőtték, elevenen elégették - mint Hajbah tanyán -, vagy a jég alá lökték, a befagyott hegyi tavakba fojtották. A magas hegyek megközelíthetetlen helyein a légierő tette a földdel egyenlővé a kunyhókat.

Akárcsak a kaukázusi háború alatt, most is odaveszett a csecsen nép fele. A száműzöttekkel végzett a kétségbeesés, az éhség, a szomjúság, a betegség és a hideg, kimerítette őket a másfél hónapos utazás a téli fagyban. Az első télen haltak meg a legtöbben, amikor kiszállították őket a vonatokból a pusztaság kellős közepén, a fagyott sztyeppén. Azzal kezdték az új helyükön töltött időszakot, hogy temetőket alakítottak ki.

Pálfalvi Lajos fordítása

49