Forrás, 2005 (37. évfolyam, 1-12. szám)
2005 / 10. szám - Jagielski, Wojciech: Kőtornyok (Fordította: Pálfalvi Lajos)
A gonosztevőknek persze nem volt újdonság az a felismerés, hogy édes gyümölcsei lehetnek a bűnözés és a hatalom mésalliance-ának. Az viszont ámulatba ejtette őket, hogy a demokrácia és a szabad piac talán soha vissza nem térő alkalmat kínált a vágyott cél elérésére. Miután honpolgárokká váltak, a demokrácia nemcsak azt a jogot adományozta nekik, hogy megválaszthatják tisztviselőiket, hanem, ami sokkal fontosabb, maguk is választhatók lettek. A szabad piac a Kaukázusban áruvá változtatta az emberi élet minden területét, a választás is alku tárgya lett, csak meg kellett állapodni az árban. A miniszterek és a képviselők rákaptak a bűnözésre, a köztörvényesek pedig bejutottak a politikai szalonokba. Politikai pártokká átszervezett bűnbandáik neve tele volt hangzatos jelzőkkel, ők maguk komoly tisztségekre tartottak igényt, megnyerték a gyárak privatizálására kiírt pályázatokat, képviselői helyeket szereztek a dagesztáni parlamentben, de még az orosz dumában is. Volt idő, amikor a mahacskalai képviselők és minisztériumi tisztviselők majd' fele börtön viselt volt. Tehát bűnözők hozták a törvényeket. Az igazságügyi tárca éléről került börtönbe egy sikkasztó. Ha meghalt egy miniszter, átvette posztját az öccse, a sógora vagy a fia. A hivatalnokok szétlopták az állam pénzét, a bankárok saját bankjaikat raboltatták ki, a rendőrök az országutakon fosztogattak. A gazdagok még gazdagabbak lettek, a szegényekre egyre nagyobb nyomor várt. Mintha az egész világ a hanyatlás, a pusztulás és a káosz állapotába süllyedt volna körülöttük, csak a legnagyobb álmodozók és őrültek figyeltek föl a teremtés, a keletkezés előjeleire. A kaukázusi hegyilakók csalódtak, megrémültek a szabadságtól, mert ilyen csúf ábrázatot öltött, és egyre jobban féltek attól, hogy összezsugorodik, majd teljesen eltűnik a helyük a földön. Emlékeztek még arra a régi mondásra, mely szerint minden embernek megvan a maga hegye. Nagyon szerettek volna hinni ebben, de már nem találták az utat az elfelejtett hegyekbe.- Kik vagyunk? - tették fel a kérdést újra meg újra. A szlávok végleg szertefoszlatták a kétségeket. A nagy reformernek kikiáltott Mihail Gorbacsov, a birodalom utolsó ura sosem tudott sok hívet szerezni magának a szláv területeken kívül. Csak Moszkvában és Oroszországban hirdette, hogy szükség van haladó reformokra, de süketen és érzéketlenül fogadta a kaukázusi és ázsiai orosz gyarmatok kéréseit. Tehát kizárólag az oroszoknak, a szlávoknak, a fehéreknek ígérte be a szabadságot. Gorbacsov e tekintetben semmiben sem különbözött elődeitől. Teljesen lekötötték a birodalom megreformálásának nagyra törő tervei, csak azt figyelte, tapsol-e Európa és Amerika, a Kaukázusra és Ázsiára nem maradt sem ideje, sem türelme. Idegesítette, hogy ott mindenki olyan álmatag, bizalmatlanul fogadják az újdonságokat, és rabszolgamódon ragaszkodnak a múlthoz. Neki azonnali megoldások, azonnali eredmények kellettek. Nem akart leragadni a bonyodalmaknál, beletemetkezni a labirintusba. A forradalmárokra jellemző pökhendi magabiztossággal hitt abban, hogy haladó szellemű rendeletekkel meg tudja oldani az ázsiai problémákat. Egymás 36
