Forrás, 2005 (37. évfolyam, 1-12. szám)
2005 / 10. szám - Tandori Dezső: Az én Gergely-naptáram (vers)
Most itt nincs több madár. Ad, vesz, kicserél minket a Sors naponta, ha úgy kell, ha megunt. „Es odaát sem találkozhatunk." Az idézetek szelleme Jékely. Lesétál a Nap a Hárshegy oldalán, nézegetek, nem dönthetek magam megítélésében. Nem kellett volna mégsem zsemlemorzsát adni neki, hogy este bemenjen a kalitkába? (Kikövetelte magának a teljes szabadságot. Sokszor majdnem öngyilkosságot követett el, madárölést hozott csaknem fejemre, könyököm alatt, ahogy gépelek, váratlan megjelenve.) Volt egy tűzeset, amikor - nincs telefon! nincs ajtónyitás! magamhoz hű maradtam, semmit sem lezserkedtem, és Szuszi s Totyi életét a füstmérgeződéstől megmentettem. Mára már semmi sincs az egészből. Mindketten meghaltak. V. VI.- (Nem széttörtem. Nem. Össze. Csak összébb, egyre.) Ezt akartam? Meglett. Totyi öt évig volt szóló madár. S mit szólózott a rádióra (e borzalmas zenék nem szólnak itt azóta! ő imádta, volt felettük uralkodása), kibontakozott így, ahogy senki előtte. Kellett volna, s előbb-e, hurut elleni szert adagolni vizébe? Ezt nem elóvatoskodni... azt nem túlmerészkedni... mik lettek volna a helyes gyógyarányok? Ha már a bajt látod, kétségbeesetten bütykölni kezdesz, mindent csinálsz,
