Forrás, 2004 (36. évfolyam, 1-12. szám)
2004 / 10. szám - Ember az erőterekben
Megfogadtam, soha többé nem megyek külföldre, nem hagyom magára a családomat. A következő utam 1959-ben ismét a Szovjetunióba vezetett: Kijevbe, egy nagyenergiájú konferenciára.- Maradjunk még egy keveset 1956-nál. Úgy tudom, az Eötvös Lordnd Tudományegyetemen nem történt atrocitás. A Gólyavárban nagygyűlést tartottak és Comides Istvánt, a Békésy-tan- szék munkatársát megválasztották a forradalmi bizottság elnökének. Lett is belőle elég baja.- Később lecsukták egy időre. Pedig gyakorlatilag az érdemeként kell felírni, hogy az egyetem területén a forradalom idején rendet tartott. Higgadt, nyugodt ember volt. Nekem megmutatta azt az oklevelet, amit Benke Valériától kapott mint az oktatás kiváló dolgozója. Mellé tette azt a levelet, amivel elbocsátották az egyetemről. Igazság szerint a fizikusok körében is volt úgynevezett tisztogatás. Akkor került el egyetemünkről Pócza Jenő, Keszthelyi Lajos, Groma Géza, Nagy Judit, Lándori Sári, Barna Péter, Bicskei Margit és Tóth Lajos. Átszervezés címen váltak meg tőlük. Tehetséges emberek voltak, tudtuk, hogy 1956 miatt kellett elmenniük. Nagyobbrészt gyenge gyerekek jöttek a helyükre, olyanok, akik a Szovjetunióban végeztek vagy ott szereztek kandidátusi fokozatot. Középiskolába talán jók lettek volna. Az elméleti fizikai tanszéket, hála istennek, elkerülte a hígulási folyamat. Később érdekesen alakult az életünk. Miután beköszöntött az új világ, 1990 után mindenütt felülvizsgálták a méltánytalanságokat. Egyetemünkön alakult egy rehabilitációs bizottság, annak elnökévé választottak. Minden szakterületnek volt benne egy-egy képviselője, a matematikusoktól Császár Ákos akadémikus. Meg kellett néznünk, hogy 1956 után kiket küldtek el egyetemünkről, s azokat miként lehet rehabilitálni. A személyzeti osztálytól elkértük az anyagokat. Igen ám, csakhogy a legtöbb embert átszervezés miatt bocsátották el, papírjaikon nem volt nyoma 1956-nak. Akkor pedig mit rehabilitáljunk? Comides Pistát meghurcolták, ő azonban már elmúlt hetvenéves, nem lehetett visszahelyezni az állásába.- Úgy tudom, címzetes egyetemi tanár lett.- Igen, bizonyos értelemben elrendeződtek a dolgai. Még évekig, szinte halála napjáig Nyitrán tanított.- A tőle elvett éveket, az esélyt egy teljesebb kutatói pályához már úgysem lehetett visszaadni.- Nem. De elmesélek egy kedves esetet. Gémesi Józsi bácsi fizikus volt, labort vezetett az egyetemen, 1956 után elbocsátották. Később a Szilikátipari Kutatóintézetben dolgozott. Persze, az ő személyi anyagában sem találtuk nyomát 1956-nak. Katonás ember volt, régóta ismertük egymást. Amikor a nyolcadik gyereke született, bejött hozzám, hogy együtt ünnepeljünk. Mondtam neki: Jóska, szép-szép a nyolc gyerek, de tönkreteszed vele az asszonyt. Nem hatott rá, a végén még engem szúrt le, milyen dolog az, hogy csak két gyermekem van. Már régen nyugdíjban volt, amikor 1990 után hivatalosan megkeresett rehabilitációs ügyben.- Itt már mindenkit kártalanítottak, azért jöttem, hogy engem is rehabilitáljatok!- Jóska bátyám, téged nem lehet rehabilitálni, nem '56 miatt bocsátottak el.- Na, nem bánom - egyezett bele -, de annyit azért tegyetek meg, hogy megadjátok nekem a doktori címet. Ha itt maradok, biztosan doktorálok.- Elmúltál nyolcvanéves, szép nagy családod van, nyolc sikeres gyereked, harmincva- lahány unokád, dédunokád, miért kell neked a doktori cím?- Azért, mert van egy nagypofájú unokám... Ehhez tudnod kell, hogy neki régebben az volt a szokása, hogy amikor este hazaért az egyetemről, sorbaállította a gyerekeit és egyenként beszámoltatta őket aznapi tevékenységükről. Reggel pedig kiosztotta nekik a feladatokat. Katonás rendet tartott. Gondolom, az unokáival is így akart bánni, és éppen nevelte az egyiket a rosszabb bizonyítványa mi88
