Forrás, 2004 (36. évfolyam, 1-12. szám)
2004 / 7-8. szám - Fogarassy Miklós: A rózsakert
Fogarassy Miklós A rózsakert Géczi János: Rózsahagyományok Meglehet, egyszer majd foglalkozni fog valaki azzal, hogy Géczi János írói munkáiba milyen sok természeti fogalom, biológiai referencia sűrűsödik. Vagy azt vizsgálja: a kultúra évezredes (és legmodernebb) dolgairól milyen széleskörűen és mély tudással beszél. Még köteteinek a címeiben is sokszor valamilyen, az élő természettel összefüggő fogalmat szerepeltet (a pályanyitó dokumentumprózával, Vadnarancsokkal kezdve). Nem elégséges magyarázat erre, hogy biológusi képzettségéből adódik ez; mert van benne valami dinamika, lendületes kutatói merészég, érzékenység és tudásvágy, amitől a reneszánsz alakokra emlékeztet. Akik képesek voltak sokféle ismeretet, művészi dolgot szintetizálni. A műfajok, tematikák, specialitások határai a veszprémi művészt sem igazán riasztják — egyfajta modem polihisztorral van dolgunk. Ha egyszer egy lexikonszerkesztő körültekintően felsorolná szellemi munkáinak főbb szakágait, hosszúra kerekedne a lista. Költő, író, képzőművész, esszéista, lapszerkesztő, tanár, filológus, biológus, szemiotikái szakember, művészet-, vallás-, irodalom- és művelődéstörténész... — meglehet, nem is teljes ez a sor. Korunk specializációra és (tudományos) részterületek művelésére, kutatására ösztönöz, ritka az olyan szellem, aki mintegy szembe megy ezzel az áramlattal, és a széles és tág vizsgálódás képességét, valamint a vonatkozó ismeretanyagot egyaránt bírja. (Igaz, mai litera- túránkban több ilyen alkotó is van; elég talán Tolnai Ottóra, Tandori Dezsőre vagy Grandpierre Attilára utalni.) Szerzőnk ilyen, és ez az új munkája is egyfajta szintézis. Jó tíz évvel ezelőtt jelent meg Patkányok (kisnovellák és egyéb mulatságok) című kötete', melyben kisprózák, esszék és versek szerepelnek. Ebben olvasható (a kert) című eszmefuttatás; a könyvnek ez az egyik kulcsa — jellegzetes, meditativ kisesszé. Újra fellapozva úgy tűnik, talán ez volt a botanikus-író egyik első megszólalása. Messziről, gyermekkori világa kertjei felől közelítette meg témáját, de írásának éle kultúrkritikai: először a szépség-, a boldogság- és a haszonkert vonásairól beszél, végül - ellenpéldaként — egy indiai sivatagi falu (ösztönösen) alkalmazott kerti ökoszisztémájának leírásával zár. Felbukkannak ugyan itt is nárciszok, liliomok és egyéb virágok, mégis e kertről meditáló esszé előlegzi későbbi munkáit. Néhány fontosabb 'megálló' a pályáján: a Stirling Jánossal együtt szerkesztett egy tematikus periodika-számot a Régi magyar kertekről2; Allah rózsái címen a régi arab és perzsa kultúra rózsakultuszáról és -szimbolikájáról szólt könyve3; a jelen kötet közvetlen előzménye és párdarabja pedig a Természet — kép‘ című tanulmánygyűjtemény, amelyben az európai növény ábrázolások jeltani, kultúrhistóriai problémáit tárgyalja. Az Iskolakultúra könyvsorozatában5 megjelent Rózsahagyományok is gyűjtemény: öt Géczi-tanul- mány olvasható benne. Ezeket korábban kollektív szerzőségű egyetemi kiadványokban és folyóiratokban publikálta. „Vegyük példának a rózsát!" - mintha egy ilyen, komoly és tanáros, ki nem mondott, de halk szavú kijelentés jutna el — sugallatként — a laikus olvasó fülébe. „Minek a példája és miért a rózsa?"- kérdezheti vissza az olvasó, mielőtt a puha fedelű, fekete borítós könyvbe belelapozna. A kettős kérdés első részére az a válasz, hogy a „rózsa" (földi értelemben) a „legtökéletesebb" virág, vagyis a szép és jó dolgok helyettesítője lehet. Aligha akad ember, aki ezt az ellentmondásos, hisz' tüskés szárú, de színes, bársonyos és illatos virágot ne szeretné. (Géczi kötetében ugyan nem szerepel, de tudható: népdalainkban és a szerelmes ember beszédében „rózsám" a kedves; Gertrude Stein híres verse is csak ezt szót ismétli - „a rózsa a rózsa a rózsa..." stb.) A kerteknek eme dísze azért is jó téma - a fiktív kérdés második felére ez lehet tudós szerzőnk replikája —, mert a rózsa az euró166
