Forrás, 2004 (36. évfolyam, 1-12. szám)

2004 / 7-8. szám - Olasz Sándor: Elea és Milétosz

szeállító vagy a tömegkultúra piacán beszerző némely »posztmodernjeink«), hogy énekbe, énszerepekbe „születünk", növünk bele, hogy az éntelenségünk felismerése a világbeli helyzetünk tudatosítása során fokozatosan történik meg..." - és nem laboratóriumi körülmények között, előre eldöntve, hogy a személyiségnek nincs értéke, sőt, személyiség sincs valójában. Ezért „feminin, akarathiányos" a költészetünk, s emiatt nem tud mit kezdeni az irodalomtudomány egy része azzal a „mohó élni, megismerni és hatni akarással", ami Orbán Ottó verseinek sajátja. „Fichte azt tartotta Kantról, hogy - »háromnegyedes fej», mert filozófiájának a nyelvén nem lehet a teljes igazságot kimondani. A mai magyar költészet kanonizált része is valamiféle »háromnegyedes« koponya, bizonyos dolgokra nincs nyelve. Művelői, hívei, teoretikusai ezért hajlamosak például az akaratot po- étikailag nem létező valaminek tekinteni." Tőzsér Árpád mégis abban bízik, hogy a filozófiából is kiebrudalt metafizikát majd a költészet fedezi föl újra. A mai irodalmi kánont azonban sem Madách, sem Babits nem foglalkoztatja, mindketten mellékvágányra vannak tolva, mivel mindketten ahhoz a metafizikai hagyományhoz tartoznak, „amely Nietzsche, Heidegger és Derrida metafizikaellenes hadjáratai után - állítólag - már nem vethet föl újabb problémákat..." Ám Tőzsér Árpád és még jó néhány kiváló költő munkássága bizonyítja, hogy a „létalapozottságú, de emberméretű »nyelvmetafizika«" megújulás lehet.

A Milétoszi kumisz - noha a szerző nem tipikusan önértelmező alkat (amikor a Forrás Vers és valóság vitájához hozzászól, akkor is másokról vagy a kérdés elméleti vonatkozásairól ír) - arról is sokat elárul, hogy Tőzsér Árpád hogyan gondolkodik a lassan Holttengerré váló költészetről. Tudja, hogy sötét égbolt alatt élünk, reményei nem nagyok, de a megmaradtakat próbálja megőrizni, „...a vers valami versen inneniből (»első okból«) indul, s valami versen túliba tér meg; ha úgy tetszik: egyfajta szélsőségesen individualizált valóságdarab indítja..., s az autonóm (és persze az alkotó által hathatósan segített) szövegönmozgás intermezzója s a fentebb emlegetett sejtelemrend kialakulása után a valóságra (az olvasó valóságára) vonatkoztatva nyer valóságos jelentést." Ha újraolvassuk Ottlik Géza A regényről című esszéjét, érdekes párhuzamra találunk a „nyelven-inneni tartalmakat" kifejező és „nyelven-túli realitásba" eljutó regénynyelvről, ami „maga is egy nyelven-inneni valóságrétegből keletkezett, kivont és arra utaló jelrendszer". Elgondolkodtató, hogy e paradoxon láttán sem Ottlik, sem Tőzsér nem fordul a dekonstrukció felé, inkább a nyelvi kifejezhetőség határait közelíti.

Ezeket az esszéket költő írja, s az ars poetica jellegű szövegrészek fogalmiságába versbe illő metaforikus mondatok keverednek: a vers „annyi, mint puszta kézzel nyúlni át egy tömör téglafalon", „a költészet a lehetetlen műfaja, a mérhetetlen mérésének műszere". Egyik legszebb írásában Domonkos István Kormányeltörésben című válogatását és a címadó nagy verset a mindenkori aktuális olvasó értelmi-érzelmi kondícióiba belehelyezkedve méltatja: „...bennem leggyakrabban a »kisebbségi létezésem« történetét szólaltatja meg. Azt a »kisebbségtörténetet«, amely mindig az egyén és közösség viszonylatrendszerében alakul ki, s amelyet így az elmúlt évtizedek individualizáló-relativizáló versbeszéde tulajdonképpen az esztétikai tapasztalat határain túlra szorított. Ez a történet itt annak az egyénnek az esztétikailag érvényes mítoszává szerveződik, akit a nagy közösség (a világglobalizáció, mondhatnánk ma) saját egzisztenciájában tesz »vendég- munkássá«, idegenné." A nyelv ugyan „alulstilizált", de az utódokkal ellentétben nem „üresen kattogó". A kifordítás itt zseniális teremtőmunka és nem öncélú játék. A Bárka és ladik című Hizsnyai-kötetről szólva a sok lényeges mondat között van egy különösen fontos megállapítás: a költő „valamiképpen tovább is lép a nyelvi-irodalmi személyiségképződés folyamatánál. Versei nemcsak azt mutatják föl, hogy az ún. nyelvmegelőzöttség elve hogyan működik a gyakorlatban, hogyan válik a posztmodem életérzés kortudattá és

155